©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

„Felemelem fejem és bámulom a ragyogó holdat”


Ezzel a Li Bai idézettel invitálja az érdeklődőket holdnéző ünnepségére a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum most csütörtökön.

Szerző: Magyar Múzeumok Online | Forrás: | 2014-11-05 08:56:19

A hagyományos kínai őszközép ünnepén a kínai földművesek eredetileg az aratás befejezését ünneplik, és ez az egyik legfontosabb alkalom, amikor a kínai családok összegyűlnek, hogy együtt csodálják a
holdfényes éjszakai égboltot. Ilyenkor lampionokat gyújtanak, füstölőt égetnek, asztalukról és egyéb finomságok mellett nem hiányozhat a holdsütemény.

November hatodikán, teliholdkor a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum is szeretné megidézni ennek az ünnepnek a hangulatát két tárlatvezetés keretében. A szépség szíve – Ötezer év kínai remekművei című kiállításon a Hold szerepét kiemelő tárlatvezetéseket Dr. Fajcsák Györgyi, a kiállítás kurátora tartja. Az első séta a kiállító térben 18 órakor, a második 19 órakor indul. A programok végén – derült idő esetén – az érdeklődők távcsővel figyelhetik meg a teliholdat múzeumunk kertjéből, és további érdekességeket hallhatnak hűséges égi kísérőnk életéről, történetéről, Földünkre gyakorolt hatásairól a Magyar Csillagászati Egyesület képviselőjétől. A vendégeknek forró teával és holdsüteménnyel kedveskednek.

Az eseményen egy normál belépőjegy árával lehet részt venni. Regisztráció: hopprogram@hoppmuseum.hu címen.

Hold a kínai művészetben
Helyszín: Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum,
1062 Budapest, Andrássy út 103.

Kapcsolódó cikkek:
A cseresznyevirág illata
Országos szakmúzeummá válhat a Hopp Ferenc Múzeum
A szépség szíve és a festő dolga

Cimkék:
múzeum, gyűjtemény,

    Muzeumok.hu Rss betöltése...