Hazatérnek... 1914- 2014
ÉV KIÁLLÍTÁSA 2014 JELÖLT
A kecskeméti Katona József Múzeum
vándorkiállítása.
| Magyar Múzeumok Online |
2015-05-14 12:00 |
2014 januárjában a kiállítás kurátorai olasz gyűjtőkkel végigjárták a doberdói hadszíntereket. A caporettói áttörés helyszínén, a ködbe, hóba burkolózó hegyre felnézve döntötték el, hogy ezt az érzést, a katonák emlékét, tárgyaikat hazahozzák. Mert 15 millió magyar ember nem fog oda kimenni. Nekik kell hazahozni… Hazatérnek, néhány hónapra… A katonák harctérről hazatérő tárgyai az utódok nemzettudata erősítésének szolgálatába állnak, majd visszatérnek az immár békés, sziklás Doberdóra, sok ezer katona végső nyughelyére. A katonaélet, a front, az értelmetlen állóháború, az iszonyatos emberáldozat, a lövészárkok idegeket őrlő mindennapjainak, halállal és bajtársiassággal átszőtt világának témáit emelték a kiállításba. A páratlanul gazdag anyaggal a múzeum Magyarország valamennyi első világháborús hősi halottjának és hadba vonult katonájának állított emléket, egyúttal emlékezteti a látogatókat nagyapáik és dédapáik emberfeletti helytállására. A kiállítás főhajtás a 660 ezer hősi halott előtt.
A világháborús események megismertetése a múltba tett utazás. A múlt megismerése nemfeltétlenül szórakoztató és nem különösebben vonzó. De a mai múzeumlátogató kíváncsisága is felkelthető. A száraz történelmi adatok helyett élethűen megjelenített helyszínek, emberközeli bemutatás volt a cél. Alapvetően nem szöveges tablókkal közvetítették információkat, hanem a modern technika segítségével. A kiállítás nem „tanulmány”, mivel minden felmérés azt mutatja, hogy kevés látogató olvas, hanem új bemutatási módszerek szakszerű alkalmazásával: filmvetítés, fényvetítés-animáció diorámára, hangeffektek, fényhatások, 3D képek, enteriőrök, vagyis az érzékelés, észlelés, emlékezet, képzelet, gondolkodás és tanulás folyamata adta lehetőségeket használták ki. A kurátorok célja a lélekre tartalmában és látványelemeiben is maradéktalanul ható kiállítás rendezése volt. A közönség bevonása nézelődő nézőből értő látogatóvá, passzív szemlélődőből aktív partnerré.
A kiállító tér a Cifrapalota teljes patinás szecessziós épülete, meghatározó miliővel, de a kiállítás teréből kizárták azt. A kiállított anyag túlnyomó része nem nyilvántartott műtárgy, csupán néhányat őriznek múzeumi raktárak. Egy része külföldön, másik része itthon található. Egy része kizárólag vitrinnel védendő, más része az enteriőrökbe, a lövészárkok, kaverna élethű megjelenítésére szánt. Egy része magyar katonáké volt, más része az egykori ellenségé. Egy része csatatérről, más része a hátországból került gyűjteményekbe. Egy része „hétköznapi” jellegű (kulacsok, drótvágók, konzervek), más része unikális (tábornoki hagyaték, tábori lelkészi láda, orvosi láda, légaknavető, stb). Egy része ásott (tintaceruzák, feszületek, mászóvasak, lőszerek, azonosítók), más része nem (kenyereszsák, olasz hírlapok, egyenruhák, sírkövek) A harctérről hazakerült tárgyaknak, egy-egy elkopott tintaceruzának, keresztnek, imakönyvnek vagy azonosító cédulának nem ismerjük a teljes történetét – de lelkük van s a lelket szólítják meg.
Az installációt alkotó nagyméretű fotók témája és mérete együttesen váltotta ki a kívánt megdöbbentő, érzelmi hatást. A dioráma – fényvetítés egy termet töltött be. Az enteriőrök a katonák helyzetét tették kézzel foghatóvá és élményszerűvé a látogatók számára. Nyilvánvaló, hogy azt a környezetet nem lehet visszaadni, ahol éveken keresztül ádáz harcok dúltak. A halál közelsége, az élet mulandósága csak érintőlegesen tud megmutatkozni az enteriőrben, de a kiállítást végigjáró látogató számára maradandó élményt tudott nyújtani. Ugyancsak enteriőr a magyar katonatemető végtelenített fotója, mely elé, mintegy a kép folytatásaként eredeti sírköveket helyeztek. A látogató itt szembesült azzal, hogy a 660 ezer fő milyen óriási embertömeg és milyen hatalmas veszteség volt a korabeli Magyarország számára.
A kiállítás létrehozásában a múzeum koordinálásával és szakmai irányításával magángyűjtők és civil szervezetek működtek közre.
