Elit alakulat Miskolcon
KIÁLLÍTÁS
Ez nem egy Hollywoodi sztori, ez az ezer éves magyar valóság! Az „Elit alakulat” – mely a Herman Ottó Múzeum új állandó kiállítása – mégis nagy figyelemre érdemes.
| Szathmáry-Király Ágnes |
2015-03-27 13:14 |
A miskolci Elit alakulat című kiállítás a Karosban feltárt honfoglalás kori temető vezérleleteit mutatja be, amelyek külön-külön már egész Európát bejárták, együtt azonban most először láthatók egy különleges tárlatban.
A régésznek csak is sejtései vannak arról, mit találnak egy-egy ásatás alkalmával. A remény érzése, hogy valami páratlanra lelnek, azonban mindig jelen van. Ha így lépünk be magunk is a miskolci Herman Ottó Múzeum papszeri épületének „Elit alakulat” című kiállításába, akkor bizony sok felfedeznivaló és megannyi élmény vár ránk. A kiállítás ajtajában azonnal magunkra kell ölteni az archeológus szerepét, amely szerepből aztán a tárlat garantáltan nem hagy kizökkenni minket: végigvezet a munkafázisokon a temetők feltérképezésétől a leletek elemzésén át a rekonstrukciós munkáig. A részekre bontott egész segítségével nem csupán a bodrogközi temetők, de más régészeti lelőhelyek, sőt akár napjaink világa is értelmezhetővé válik, rámutat a szabályszerűségekre. A kurátoroknak pedig az volt a célja, hogy a látogatók – az archeológusokhoz hasonlóan - a támpontokat adó „mozaikdarabokból” saját képet alkossanak a honfoglaló magyar vezérekről, illetve a bodrogközi szálláshelyről. Aki járt már Karosban, azt elbűvöli a távolban látszódó hegycsúcsok és a puszta találkozásánál elterülő táj. Az egyre inkább elnéptelenedő, súlyos elmaradással küzdő falunak mégis varázsereje van, ha a múlt nyomába eredve tisztázódik bennünk a kép: a temetők használatának idején, a 895-950-es évek között feltehetően itt, a Felső-Tisza-vidéken lehetett népünk fejedelmi szállásterülete.
Terepen
„A sír a halottak háza. A temető a holtak faluja” – mondják a régészek. Az ősi hiedelem szerint azt az életet folytatják a túlvilágon a halottak, amit itt a földön elkezdtek. Emiatt a temető rangos helyet kapott sírjában olyan személy nyugszik, aki életében is jelentős szerepet töltött be szűkebb-tágabb társadalmi környezetében. Ennek igazsága követhető nyomon a kiállítás első termében, amely a régészeti kutatás és a terepi dokumentálás körülményeit mutatja be. A kurátorok nem vágnak azonnal a dolgok közepébe, hanem a ráhangolódást segítik az enteriőr kialakításával: a karosi terepet látványos vizuális megoldásokkal idézik fel. A falon a föld színe, körben térdig érő fű, amiben mobil, sajtótermékek és egy rejteknyílás is lapul. E mögé csempészték a humort, amit csak akkor veszünk észre, ha bekukucskálunk. Egy kis nevetésért mindenképp érdemes: a Facebookon „Első Igor kijevi nagyfejedelem” magyar lányok szépségéről szóló posztját „Kettőperötvenkettes” (a karosi temetőben feltárt sírban fekvő vezér) kommenteli, majd profiloldalán bemutatkozik Bíborban Született Konstantin, Bölcs Leó, Madarász Henrik, akiknek aktivitásai a közösségi portálon a honfoglalás korára tesznek utalásokat. Mihelyst elvesszük a szemünket a rejteknyílástól, elkezdhetjük az „ásást” a komolyabb, valós értékek után.
Sokszor éppen a véletlenek hozzák felszínre a régészet legnagyobb kincseit, ahogyan Karosban is. Répaverem ásása közben, 1899-ben kerültek elő az első leletek, majd 1936-ban újabb sírokra bukkantak. A komolyabb leletmentés azonban csak azután kezdődött meg, hogy 1985 őszén érdekes tárgyakat forgatott ki a szántás. Ezt, a II. számú és az időközben megtalált III. számú temetőt Révész László (akkor a Herman Ottó Múzeum, ma a Magyar Nemzeti Múzeum régésze) vezetésével négy éven át tárták fel a szakemberek. A mecenatúra jelentőségét bizonyítja, hogy az egy évnyi feltárásra szánt támogatás elfogyta után sátoraljaújhelyi orvosok gyűjtöttek a munka folytatásához, majd egy újságcikk hatására egy kecskeméti vállalkozó támogatta a régészek munkáját. A ’80-as évekbeli összefogás eredménye, hogy a leletek bejárták Európát, most pedig családok kalandozhatnak a tárgyak között élményekkel és tudással gazdagodva.
A terepasztalon makettek segítségével magunk is könnyen elemezhetjük, hogyan vették körül a gazdagabb sírokat a családtagok, harcosok és a szolgák nyughelyei; illetve, milyen sajátosan alakul a férfiak, nők és gyermekek aránya a három temetőben. A karosban nyugvó halottak közül kiemelkedően magas a férfiak száma, akik erősen felfegyverzettek, méltóságjelvényben bővelkedtek. A sírok között háromban találtak veretes szablyát, tarsolylemezt és készenléti íjtegezt. Ezek mindegyike kiemelkedő rangot jelez, viselőik lehettek a kalandozó hadjáratok vezetői, azaz az "elit alakulat". A terepasztal aljában fiókok vannak, melyeken egységekre bontva követhetők végig az egyes temetők elemzései, utalva ezzel arra, milyen volt a fejedelmi szálláshely társadalmi berendezkedése a Felső-Tisza-vidékén. Ha az egységről már van képe a kiállítás által rögtönzött archeológussá váló látogatónak, akkor meg kell ismernie, hogy milyen titkokat rejtenek az egyes nyughelyek. A tárlat kutatóasztalán milliméterpapír fekszik, kézi rajzzal: a talált csontváz tárgyakkal körbevéve; mindennek a helye pontosan kimérve a valóságban és a papíron egyaránt. Hogy könnyen értelmezhető legyen a rajz, ki kell húzni a fiókokat, ahol – mint egy CT felvételen – szeletekre van bontva a valóság, a magyarázatot pedig a ’80-as, ’90-es évek eredeti, írógéppel írt régészeti naplójának részletei adják.
Laboratóriumban
Miután a leletek történetét az első kiállítási egységben már minden látogató megismerte, a következő teremben a tárlat azok értelmezését, értelmezésének nehézségeit teszi láthatóvá, átélhetővé. A természetből, azaz a terepről a kutatólaboratóriumba lépünk. A csempézett fal, a sterilitás érzését keltő csillogó munkaasztalok, a nagyítók, mint kortárs színpadkép fogadják a látogatót, mégsem engedi kizökkenteni a kutatásra éhes, a honfoglalók korában elmélyülni vágyó ad hoc régészeket új szerepükből.
A leleteket tematikusan, egy-egy kérdés köré rendezve mutatja be az „időlabor”. A kérdésekre adott válaszokat a labor szekrényeiben, a régészeti leletek közt és az ásatási dokumentációban kutatva, mindenki maga találhatja meg. Így a férfi, női viselet, temetkezési szokások és hiedelemvilág, a koponyalékelés, mint harctéri orvoslás, mind-mind ott fekszik a kutatóasztalon arra várva, hogy részekre szedjék, majd a mozaikokat értelmezve, újra összeálljon az egész azzal a céllal, hogy bebizonyítsa vagy megcáfolja előzetes sejtéseinket. Önéletrajzokat és társadalomképet kapunk tárgyakon keresztül elmesélve, mert sokat elárulnak vezérek és kíséretük életútjáról, kapcsolatrendszereikről. A bemutatott mintegy 1500 lelet - többségében méltóságjelvények, ruhadíszek, fegyverek, ékszerek, lószerszámok - és azok elhelyezkedése a sírokban, a korabeli viseletet, életmódot, társadalmat és fegyverzetet rekonstruálja.Itt, a laboratóriumban az egyes, motívumokkal gazdagon ellátott darabokat akár nagyító alatt is meg lehet vizsgálni. Kutakodhatunk a fiókokban, értelmezhetjük egyes leletek jelentőségét, összevethetjük őket más tárgyakkal. Arról nem beszélve, hogy a fiókok húzogatása igazi móka a legkisebbeknek, akiket kíváncsisággal tölt el, mit találnak benne. A szülők pedig mesélhetnek valós történeteket régmúlt időkről.
Játékos lezárás
Bár az egész kiállításból hiányoznak – szerencsére – a merev magyarázatok, a mai elvárásoknak megfelelően itt is vannak múzeumpedagógiai tárgyak, amelyek direktebb módon, mégis játékosan mélyítik el a tárlatban szerzett tudást. A harmadik terem ugyanis az első két egység információinak feldolgozását segítő játszó-pihenő tér, jurtával, családi kvízjátékkal, honfoglalás kori mondákkal.
A három karosi honfoglalás kori temető anyaga alapján mindenki megbizonyosodhat arról, hogy a honfoglalók első fejedelmi szállásterülete a Bodrogközben volt. Ez a tény pedig kellő alap a kurátorok álmának megvalósításához, hogy ez legyen az „a honfoglaláskori kiállítás” hazánkban, amelyet minden gyerek lát egyszer.
