A bárányok nem hallgatnak

ÉV KIÁLLÍTÁSA 2014 JELÖLT

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban volt látható „A bárányok nem hallgatnak” című, nemzetközi együttműködésben megvalósított tárlat.

Magyar Múzeumok Online 2015-05-15 12:00
Cikk küldése e-mail:

Európában a juhtenyésztés évezredes múltra tekint vissza. Az elmúlt évszázadok jelentős gazdasági ágazata, valamint ma is gazdag tárgyi és szellemi kulturális örökség hordozója. A pásztorok természetközeli, sajátos életmódja, a juhtartás kulturális jellegzetességei Európa-szerte az élet minden területére hatottak, örökségük megtalálható a zenében, a szokásvilágban, a viseletben, a gazdálkodásban, az építészetben, a táplálkozáskultúrában vagy éppen a művészetekben és a kézművesiparban. Ennek a gazdag kultúrának a kutatására, feldolgozására, és bemutatására vállalkozott a Szabadtéri Néprajzi Múzeum egy Európai Uniós PROJEKT vezetésével, amelyben több európai ország kutató- és múzeumi intézményei vesznek részt. Kiállításunk ennek a programnak az eredményeit mutatja be a hazai példák mellett észt, lengyel, francia, angol, bolgár és görög párhuzamokkal.

A 19. században Európa számos országában néprajzkutatók, történészek, agrártudósok kezdték kutatni a juhtartást, a pásztorok életmódját. A közismertté vált archaikus életforma, a természettel harmóniában élő emberek és tevékenységük hamarosan számos művészi alkotás témája is lett. Az ekkor fellendülő turizmus a romantikus, titokzatos életforma iránti vágyat csillapította a pásztorélet megismertetésével. Mindezek mellett pedig egy aktív, de átalakulóban lévő társadalom és életforma elevenedett meg ezen kutatások, művészi alkotások, fényképek, útinaplók alapján.

 

A kiállításban együttműködő nemzetközi partnerek:

Nemzeti Történeti Múzeum, Szófia, Bulgária

Észt Élettudományi Egyetem, Mezőgazdasági- és Környezettudományi Intézet, Tartu, Észtország

PRISMA Fejlesztéstudományi Központ, Athén, Görögország

Égei Egyetem, Szociológiai Intézet, Társadalmi és Kulturális Dokumentációs Kutatóközpont Mitilíni, Görögország

AFMA Mezőgazdasági Múzeumok Szövetsége, Párizs, Franciaország

Kresów Múzeum, Lubaczow, Lengyelország

Valenciai Egyetem, Turizmus- és Kultúra-gazdaságtani Kutatóközpont, Valencia, Spanyolország

 

A magyarországi kiállításhoz több magyar közgyűjtemény kölcsönzött anyagot.

Az év kiállítása 2014

A PÁLYÁZATRÓL

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület az idén is meghirdette „Az év kiállítása” pályázatot, amelyre 14 intézmény nevezett be, közülük egy a kért dokumentumokat nem küldte be.

2015. május 05. Pulszky Társaság – MME

Mit hoztak a bárányok a Skanzennek?

A BÁRÁNY ÉVE

A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban két időszaki kiállítással és számtalan projekttel találkozhatunk a bárány jegyében. Beszélgetés Sári Zsolttal.

2014. szeptember 09. Berényi Marianna

Bárányok a magtárban

AJÁNLÓ

Hogyan változott a pásztor alakja, megítélése az életmód 19. századi ”felfedezésétől” egészen napjainkig? Válasz a Skanzenben!

2014. június 06. Faár Tamara
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...