Böjti és húsvéti programok a Szennai Skanzenben

PROGRAMAJÁNLÓ

A Zselicnek és Belső-Somogynak a böjthöz, húsvéthoz kapcsolódó szokásait, valamint a nemzeti ünnepet helyezi programjai középpontjába a Szennai Skanzen márciusban.

MTI 2016-03-06 12:46
Cikk küldése e-mail:

 

Számos rendezvénnyel várjuk a látogatókat, akik az első tavaszi hónap jeles napjához és a böjti időszakhoz kötődő hétvégi foglalkozásokon vehetnek részt - adta hírül a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény tagintézménye.

Kiemelték: a Kaposvártól nyolc kilométerre található, a talpas-favázas népi építészet emlékeit őrző, csaknem négy évtizede létrejött falumúzeum portáin ezen a hétvégén megismerhetők a "régi falunak" ebben az időszakban fogyasztott étkei, szokásai, böjti gyermekjátékai.

A skanzenben a március 12-15. között sorra kerülő Éljen a haza című 1848-as reform hétvégén megmutatjuk a Kossuth-kifli, és más egyéb sülttészta készítésének módját egy régi zselici parasztház konyhájában - jegyezték meg.

Hozzátették: ugyanekkor a Csökölyi pajtában minden korosztály számára ajánlott Etno-mozi működik majd, a gyerekeket reformkori népi játszóházba várják, ahol elkészíthetik kokárdájukat, vesszőparipájukat, dobocskájukat, korabeli játékszerüket, s a "régi falu" gyermekeinek szabadtéri játékait játszhatják.

Kitértek rá, hogy március 20-i "Gyümölcsész nappal" először adnak otthont a hagyományos, a tájfajták megőrzésével kapcsolatos rendezvénynek.

A Göcsej Természetvédelmi Alapítvánnyal és a Lázi Dombi Kulturális Egyesülettel közösen tartott esemény iránt érdeklődők előadásokat hallhatnak a környezet- és természetvédelemről, s gyakorlati bemutatókat tekinthetnek meg a tavaszi metszésről, szemzésről és az oltásról.

Ezen kívül lesz még magbörze, oltóvessző börze, helyi termékek vására, gyermekeknek játszóház, sportjáték is - fűzték hozzá.

A skanzen felhívta a figyelmet arra, hogy március 26. és 28. között a húsvét jegyében a hagyományokat megelevenítő locsolkodást, népi játékokat, szagosvíz-készítést, hagyományos technikájú tojásfestést és zenés előadást terveznek.

A böjti és húsvéti rendezvények mellett 2016 hátralévő részében is számtalan újdonság, fesztivál és kiemelt hétvégi program várja a látogatókat a Szennai Skanzenben - olvasható a tájékoztatóban.

Objektív elképzelések és szemléletváltás Szennán

VIDÉK

Stratégiára a legkisebb intézményeknek is szükségük van! A szennai Skanzen fejlesztési lehetőségei a 21. században (1. rész)

2013. augusztus 08. Aranyos Sándor

Objektív elképzelések és szemléletváltás Szennán - 2. rész

VIDÉK

Amitől igazán érdekessé válhat a szennai Skanzen!

2013. augusztus 08. Aranyos Sándor

Farsangi hétvége a Szennai Skanzenben

PROGRAMAJÁNLÓ

Magyarország és azon belül Somogy farsangi szokásaiból ad ízelítőt februárban a Szennai Skanzen, amely rövid szünet után szombattól várja a látogatókat.

2016. február 02. MTI
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...