Meseautó, Maga lesz a férjem...

MAGYAR KULTÚRA NAPJA

A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum január 22-ig minden napra kínál programot a magyar kultúra hete rendezvényük keretében, a győri, a soproni és a mosonmagyaróvári önkormányzatok is ünneplik a magyar kultúra napját.

MTI 2017-01-19 12:00
Cikk küldése e-mail:

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum programjának középpontjában a tavaly november 4-én nyílt, március végéig látogatható A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 című kiállítás áll. Csütörtök és péntek délutánonként, vasárnap pedig délelőtt tárlatvezetéseket tartanak, amelyeken a magyar hangosfilm plakátművészetéről hallhatnak érdekességeket résztvevők.

A kiállítás olyan nagy sikerű filmklasszikusok eredeti moziplakátjait mutatja be, mint például a Meseautó, a Maga lesz a férjem, az Üzenet a Volga-partról, a Kettesben vagy éppen a Hyppolit, a lakáj.

Az Esterházy-palotában szombat délelőtt a január 22-ig látogatható Nyolc évtized otthonai című kiállításon tartanak tárlatvezetést. A kiállításon Győr-Moson-Sopron megye 1910 és 1990 között épült lakóépületeit, lakótelepeit mutatják be, ahol az archív fotók mellett digitalizált eredeti terveket is megismerhetnek a résztvevők. Az anyag gerincét az erre az alkalomra készített légifelvételek adják.

Aznap délután a Püspöki Udvarbíróházban gyermekeknek tartanak farsangi foglalkozást, amelyen egyebek mellett jelmezeket készíthetnek.

A Rómer-házban este táncházat tartanak Németh Dénes és Zenekarával, a Zsinagógában pedig a Dés András Trió lép fel a Zsinagógajazz program keretében.

A Híres magyar szobrászok program részeként a múzeum Radnai Béla- és Borsos Miklós Gyűjteményében szereplő magyar szobrászok életébe és munkásságába nyerhetnek bepillantást a résztvevők vasárnap délelőtt Fülöp Szabolcs tárlatvezetésén, ahol többek között Pátzay Pál, Medgyessy Ferenc, Ferenczy Béni alkotásait ismerhetik meg.

A program zárásaként vasárnap este a Rómer-házban A beszélő köntös című magyar történelmi filmet vetítik, Radványi Géza rendezésében, majd Edelényi János Jutalomjáték című filmjét.

A győri önkormányzat január 19-én tartja a városi ünnepséget a Richter-teremben, ahol átadják a Győr Közművelődéséért, valamint a Győr Művészetéért díjakat.

Sopronban pénteken tartják a városi ünnepséget a Deák téren, hagyományosan a Kölcsey-szobornál. Az ünnepi műsort az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Gimnázium diákjai adják.

Mosonmagyaróváron január 23-án tartják a városi ünnepséget a Fehér Ló Közösségi Házban, ahol átadják a Mosonmagyaróvár Város Kulturájáért-díjat és a polgármesteri elismerő oklevelet. Fellép a Theatrum Ad Flexum társulata.

Először lesz együtt látható a Himnusz eredeti kottája és kézirata

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

Először tekintheti meg együtt a nagyközönség a Himnusz eredeti kottáját és kéziratát, a történelmi dokumentumok a magyar kultúra napja alkalmából pénteken és szombaton lesznek láthatók...

2017. január 01. MTI

Fehérvár Szolnokra utazik

KIÁLLÍTÁS-ELŐREJELZÉS

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum gyűjteményéből nyílik kiállítás csütörtökön Szolnokon, az ottani közönség ötven ritkán látott művet tekinthet meg.

2017. január 01. MTI

Miskolci Téli Tárlat, huszonharmadszor

KIÁLLÍTÁS

A több mint 80 művész munkáiból megnyílt idei tárlat profi és amatőr művészek, stílusok, anyagok, technikák és témák hihetetlen sokféleségről árulkodik és eközben a miskolci Téli Tárlat történetével is...

2017. január 01. Hajdú Ildikó
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...