Fehérvár Szolnokra utazik

KIÁLLÍTÁS-ELŐREJELZÉS

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum gyűjteményéből nyílik kiállítás csütörtökön Szolnokon, az ottani közönség ötven ritkán látott művet tekinthet meg.

MTI 2017-01-18 17:51
Cikk küldése e-mail:

A kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón Csiszár Róbert, a tárlat kurátora, a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársa elmondta: nem előzmény nélküli a mostani kiállítás, hiszen 2016 januárjától szeptemberéig Székesfehérváron egy nagy sikerű kiállításon keretében mutatták be a Szolnoki Művésztelep első, 1902-től 1950-ig tartó időszakából válogatott tárlatot.

Szűcs Erzsébet, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténésze, a kiállítás másik kurátora elmondta: ezúttal ötven ritkán látott alkotást válogattak ki Izinger Katalin művészettörténésszel. A Magán/Közgyűjtemény - Válogatás a Szent István Király Múzeum gyűjteményéből című tárlat kiállításon szereplő művek mintegy száz évet ölelnek át, hiszen a harmincöt alkotó között a legidősebb Rippl-Rónai József (1861-1927), a legfiatalabb Radák Eszter (1971-).

Szűcs Erzsébet felidézte, hogy tavaly vonták össze a Városi Képtár-Deák Gyűjteményt - amely egy magángyűjteményen alapuló városi múzeum volt - a Szent István Király Múzeummal.

A Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteménye jelenleg csaknem nyolcezer darabból áll, legnagyobb része a kortárs magyar művészetet reprezentáló festmény, grafika, szobor, fotó és művészkönyv - fűzte hozzá.

A székesfehérvári múzeum gyűjteményének munkáiból nyíló kiállításon köszöntőt mond Horváth László, a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója. A kiállítást megnyitja Pataki Gábor művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet tudományos főmunkatársa. A megnyitót követően Szűcs Erzsébet művészettörténész tart tárlatvezetést. A kiállítás március 19-ig tekinthető meg Szolnokon a Szolnoki Galériában.

Milyen funkciói lehetnek egy városi galériának?

Kreatív munkatársak a Szolnoki Galériában

Egy kiállítás megrendezéséhez négy dolog kell. Először is jó ötlet, majd pénz, pénz, és végül pénz - vallja félig humorosan, félig önironikusan dr. Horváth László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok...

2010. június 06. Kácsor Adrienn

Színek a tubusban

Rippl-Rónai Szolnokon

Rippl-Rónai Szolnokra érkezett. A festő életművét bemutató kiállítás 2010. november 7-ig látható a Damjanich János Múzeum - Szolnoki Galériában. A tárlat anyagát a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből...

2010. október 10. Szabó László

Új tervek Szolnokon

HELYZETJELENTÉS

Nem új az együttműködés, csak más színezetet kapott. Így foglalta össze dr. Horváth László, a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója mindazt, ami a múzeum és Szolnok városának viszonyát jellemzi a megyei...

2013. július 07. Kiss Balázs Levente
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...