Különleges Valentin-napi tárlatvezetések

PROGRAMAJÁNLÓ

Valentin-nap alkalmából különleges, felnőtteknek szóló tárlatvezetéseket tartanak a gyulai Almásy-kastélyban, a várban pedig a reneszánsz szerelemre és a korabeli párválasztási és esküvői szokásokra fókuszálnak február 10. és 19. között.

MTI 2017-02-12 10:38
Cikk küldése e-mail:

Az Így szerettek elnevezésű programsorozaton a kiállítóhelyek tárlatvezetői hatszáz évet idéznek fel és az arisztokrácia hálószobatitkaiba engednek betekintést. A várbeli előadások a 16., míg a kastélybeliek a 18. és 19. század szokásait mutatják be.

Kiderül például, hogy Almásy Dénes feleségének a nagyanyja, Zichy Karolina 1847 márciusában házasságon kívül lánygyermeket szült Batthyány Lajosnak. Az asszony, akit kora egyik legszebb nőjének tartottak, később az emigrációban Klapka Györggyel élt együtt.

A kastélyban a délután négykor induló tárlatvezetések a szerelemről és házasságról szólnak, a 17 órakor kezdődő tárlatokat viszont kifejezetten csak 18 éven felülieknek ajánlják. Erre az időre a gyerekek számára filmvetítéseket szerveznek - mondta a kommunikációs vezető.
A rendezvénysorozatban az Erkel Ferenc Emlékház is részt vesz, ott a Himnusz zeneszerzőjének szerelméről és házasságáról mesél a tárlatvezető.

Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője közölte, kiegészítő programokat is kínálnak: a várban rendszeresen rendeznek solymászbemutatót, életre kel a kovácsműhely, és korhű ruhákba lehet öltözni. A kastélyban arra biztatják a látogatókat, hogy a pénztárban megvásárolható, kézzel írt levelet az állandó kiállítás különböző pontjain "fejezzék be" 19. században használt íróeszközök segítségével. A viaszpecséttel lezárt borítékot fel is lehet adni az ajándékboltban. A kávézóban pedig korhű ruhákban fotózkodhatnak a szerelmes párok.

Mindig csak a szavak...

PROGRAMAJÁNLÓ

Tárlatvezetés a Tettek ideje. Lakhatási mozgalmak a 20. században című kiállításon ma 18 órától a Kassák Múzeumban.

2017. február 02. Magyar Múzeumok Online

Ki korán kel…

NEW YORK

The Museum Workout címmel különleges programmal várja a kultúra és a mozgás szerelmeseit a Metropolitan Művészeti Múzeum.

2017. február 02. Fülöp Szabó Júlia

A betiltott Mozgó Világ február végéig látható

HOSSZABBÍTÁS

Meghosszabbították a szentendrei Ferenczy Múzeumban látható Mozgó Világ kiállítást, ahol hétvégén kurátori tárlatvezetésen is részt vehetünk.

2017. február 02. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...