Ami még eddig nem volt: Pre Panel Projekt
Múzeumpedagógiai programok Óbudán
Lakótelepi kultúra a kápolnában, közjó és állami propaganda, épített környezet és tervezői látásmód. Mindez múzeumpedagógiával karöltve.
| Koncz Kinga - Sziray Zsófia |
2011-12-01 15:00 |
2011. október 4-én Korszerű lakás, 1960 – az óbudai kísérlet címen nyílt kiállítás a Kiscelli Múzeumban. A kiállítás a több mint 50 éve épült Óbudai Kísérleti Lakótelep történetét mutatja be, az 1959-es tervpályázat eredeti rajzaival, nyertes terveivel, régi és jelenkori fotókkal, illetve az egykori építészekkel és lakókkal készült hanginterjúk és archív propagandafilmek segítségével. A kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai programok fő célja pedig a lakótelep fogalmához való viszonyunk árnyalása, jelenlegi épített környezetünk és a 60-as évek építészetének összehasonlítása, a retro tárgykultúra mélyebb megismertetése volt.
Többrétű tervezés
A programon már 2011 tavaszán elkezdtünk gondolkozni, a lakótelep felfedezése során gyűjtöttük az ötleteket, amelyek a telep lakóinak és a kiállításra ellátogató különböző generációknak is egyaránt érdekes, tartalmas időtöltést, új felfedezéseket és ismereteket jelenthettek. Mindenki lakik valahol, terek vesznek bennünket körül, ezekben élünk, dolgozunk. Különböző helyeken érezzük magunkat otthon, de hogy ez hogyan befolyásol bennünket, miért klassz az egyik hely, és miért nem tetszik egy másik, arra sokféle válasz születhet. Éppen ezért a kiállításhoz kapcsolódó programokon a lakáshoz, otthonhoz és tágabb értelemben véve az építészethez fűződő viszonyunkról beszélgettünk kicsikkel és nagyokkal, a hétvégi családi napok alkalmával pedig a 60–70-es évek tárgykultúráját hívtuk segítségül.
Fiatalabbak is elkezdhetik
Az iskoláknak kínált programjainkat két alkalomból álló találkozásra dolgoztuk ki, szerettük volna, ha a gyerekek először az épületeket látják, a környezettel találkoznak, és interaktív feladatok 
segítségével fedezik fel az Óbudai Kísérleti Lakótelepet, majd a második alkalommal a kiállítást nézik végig. Ez részben „ideálterv” maradt. Csupán egy végzős gimnazista osztály látogatása keretében sikerült összekötni a két alkalom történéseit egy összevont helyszíni és múzeumi programmá.
A legtöbb iskolai csoport a múzeumi kiállítást választotta, ahol a korosztályoknak megfelelően kidolgozott játékokkal ismerkedtünk az építőanyagokkal, az épülettípusokkal, sőt a legkisebbekkel még tornáztunk is. Fiatal múzeumpedagógusokként fontosnak tartottuk, hogy a lehető legtöbb korosztályt személyesen szólítsuk meg.
Bár a kiállításban magában nem került sor külön múzeumpedagógiai térrész, amolyan foglalkoztató kialakítására, annak elrendezése és az 1:1 méretben megépült 59 nm lakás mégis lehetővé tette, hogy programjainkon mindenki kipróbálhassa a retro bútorokat. Ez olykor komoly értetlenséget is szült a teremőrök között, hiszen számukra a múzeum sok esetben még mindig a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elve alapján működő statikus tér.
És persze az idősebbek is!
Az idősebb korosztály sem maradhatott ki a programokból, hiszen számukra jól ismert történetet meséltünk el. Éppen ezért a kiállítás együttes felfedezése után közös beszélgetésre, majd filmvetítésre invitáltuk a múzeumba látogatókat. A programon a telep, illetve Óbuda őslakosai 
közül többen is részt vettek, és a beszélgetésen felmerülő témák, mint például a társbérlet, a lakásigénylés a születő gyerekek révén vagy az átköltöztetés a város másik felére (Óbudáról a kelenföldi panelházakba) jól kapcsolódtak az első alkalommal vetített, 1969-es Simó Sándor-filmhez, a Szemüvegesekhez. A Bujtor István alakította Valkó, a fiatal és ambíciózus építészmérnök nagyszabású lakótelepi terve végül nem valósulhat meg, és az eltartási szerződéssel szerzett kétszobás lakásából is kénytelen kiköltözni. Szerencsére az érkező idősek általában ennél pozitívabb történeteket meséltek, és többen alátámasztották, hogy a panelházak mai negatív megítélésével szemben akkoriban sok, vidékről felkerült embernek a vadonatúj, összkomfortos lakás hatalmas előrelépést jelentett. Második alkalommal Herskó János Két emelet boldogság című, 1960-as vígjátékát vetítettük, mely egy frissen átadott társasház lakóinak eseménydús életét mutatja be a kor népszerű színészeit felvonultatva.
Családiemlékezet-felelevenítés
A projekt keretében szervezett családi napok, összesen három, arra is remek lehetőséget kínáltak, hogy mindazok, akik a hatvanas–hetvenes években nőttek fel, emlékeiket, játékaikat saját gyerekeikkel is megosszák.
Pikk, káró, szív, csillag, házikó és még sorolhatnánk. Nem egy francia kártyát utánzó játék hasonmásai, hanem egy retro krumplinyomda figurái. Az első családi napra, 2011. október 9-én délután került sor, amikor is a résztvevők, a kicsik előszeretettel, krumpliból faragott figurákkal kartondobozokat díszítettek. Közben a nagyobbak retro ízlésvilágú papírtapétával és bútorkárpitokkal rendezték be az Óbudai Kísérleti Lakótelep habkartonból épített Mináry-típuslakását
Másodszor régi játékokkal – Ki nevet a végén, Liba játék és Gazdálkodj okosan – idéztük meg az elmúlt évtizedeket. A szülők szívesen mutatták meg saját gyerekkoruk emlékeit, és telepedtek le a kicsik mellé közösen játszani, élénken magyarázva egy korábbi világ logikájáról, a békekölcsön nyereménysorsolásról és a lottólakás-nyereményekről. Diafilmeken Frakk és a macskák, illetve Hófehérke története is megelevenedett.
Utolsó alkalommal, november elején Ez a divat évkönyvek segítségével tekintettünk vissza a hetvenes–nyolcvanas évek divatvilágára. A divatújságokból kollázs, képeslap, falikép készült – sőt többen is felfigyeltek a ma ismét népszerű ruhadarabokra.
ÉN és a RETRO
A programsorozat összeállításakor igyekeztünk a korszakot minél szélesebb korosztállyal megismertetni, szervezőkként érdekes volt látni a gyerekek lelkesedését és az idősek múltidézését. Ahhoz azonban hogy a párbeszéd ne csak a személyes találkozásokban valósulhasson meg, útjára indítottuk a Pre Panel Projekt facebook közösségi oldalt, amelyen a retróval kapcsolatos személyes élményeket gyűjtöttük egy online fotópályázat keretében. Az ÉN és a RETRO pályázat nemcsak az otthonok mélyén lapuló bútorok, tárgyak feltérképezésére adott alkalmat, hanem arra is, hogy közben a fenti programokat, az ott született tapasztalatokat és visszajelzéseket feldolgozzuk. Az online felület lehetőség a kommunikáció folytatására és az adott időszak tárgykultúrájának jobb megismerésére, aminek a távolság sem szab határt.
Figyelem! A kiállítás már csak néhány napig, 2011. december 4-ig látható a Kiscelli Múzeumban.
Fotók: Erhardt Gyula, F.Szalatnyay Judit
