Válaszúton és azon is túl

Erdély

Kolozsvártól északra található egy település, amelynek a nevét csodálkozva ízlelgeti az arra tévedt utazó – Válaszút.

Cikk küldése

e-mail:

A falu a Nagybánya felé siető széles főút két oldalán fekszik, és megkapó neve ellenére ismeretlenül nem is biztos, hogy megállásra késztetné az áthaladót. Pedig itt született a Magyarországon talán legismertebb erdélyi származású író, Wass Albert. A falu közepén ma is áll a 20. század elején még a gróf családjának birtokában lévő Bánffy-kastély, amely jelenleg nem látogatható.

Manapság más is hírét viszi Válaszútnak (románul Răscruci) a világban. Itt él Kallós Zoltán, néprajzos és népzenekutató, aki tavaly töltötte be 85. életévét. Az ő nevét viselő alapítvány és annak elkötelezett munkatársai működtetik a jelenleg 93 kisdiákot befogadó szórványkollégiumot.

Mit jelent a szórványkollégium?

A Partium és Székelyföld között elterülő Mezőség évszázadokra visszamenőleg vegyes lakosságú vidék volt. Békében élt egymással magyar, román, örmény és szász. Az elmúlt évtizedekben a magyarok száma jelentősen csökkenni kezdett, és Válaszúton 1974-ben megszűnt a magyar nyelvű oktatás. Közben lezajlott Romániában is a rendszerváltás, és Kallós Zoltán visszakapta a családi kúriát, amelynek szomszédságában felépült az az épület, amely ma a környező települések magyar ajkú kisiskolásainak ad hét közben otthont. (Hétvégén kisbuszok viszik őket haza a szüleikhez azokba a falvakba, ahol már nincs lehetőségük magyar nyelven tanulni.) A kollégiumot benépesítő gyerekeknek köszönhetően 1999 óta újra van magyar tannyelvű osztály Válaszúton, a kisdiákok délután a kötelező tananyag elsajátításán túl hagyományőrző és egyéb képességfejlesztő foglalkozásokon vesznek részt.

Az udvar túloldalán az egykori vadászkastélyban tekinthető meg Kallós Zoltán rendkívül gazdag népművészeti gyűjteménye, amely gyönyörű tárgyi emlékeket őriz Erdély különböző vidékeiről és Moldvából, továbbá számtalan fotó és a Mezőség messze földön híres népzenei kultúráját megőrző hanganyag is fellelhető. A múzeum a hétfői napok, egyházi és állami ünnepek kivételével egész évben látogatható. Az iskolai szünetekben és hétvégén a kollégium étkezést is biztosító szálláshelyként üzemel, erről további információ itt olvasható.

Értékmentés nemzetközi porondon

Néhány kilométeres autózás után a sztrádáról letérve újabb csoda vár minket. Bonchida határában mesebeli kastélyóriást pillanthatunk meg, amelynek romos szárnyai mellett már a régi pompájukban tündöklő épületrészek is láthatók, amelynek egyikében art café, egy másikban hangversenyterem üzemel. A kapuk nyitva, a hatalmas kertben bóklászva szólít meg egy bácsi, és kéri el a jelképes összegű belépőjegy árát.

A szintén a Bánffy család nevéhez kötődő bonchidai kastély a második világháború előtt fényűző báloknak és előkelő vendégeknek adott otthont, a mesés csillárok villanyárammal ragyogták be a termeket. A pazar berendezésről ma már csak korabeli fényképfelvételek tanúskodnak. Hihetetlen érzés, hogy ami a 15. század végén épült, és négy évszázadon keresztül állt és fejlődött, néhány évtized alatt mivé válhat. A háborús pusztítás, majd az azt követő szegénység és nélkülözés nyűtte romok szívbe markolók.

Ám vannak, akik ezt nem tudták tétlenül nézni, és cselekedtek azért, hogy az épület ne legyen végképp az enyészeté. A Transylvania Trust alapítvány komplex programot indított a kastély megmentésére, amelyet többek közt a brit trónörökös is támogat. Az adományok gyűjtésén túl nyaranta tárborokat szerveznek a mindenfelől érkező egyetemistáknak, akik részt vesznek a romos épület helyreállításában, és eközben elsajátítják a restaurálás technikáit, és a későbbiekben máshol kamatoztathatják az itt megszerzett szaktudást. Közben a kastély, ha lassan is, de szépül, és egyre több turistának szerez felejthetetlen élményt. Az alapítvány munkájáról több információ itt olvasható.

Kik azok az örmények?

A főútvonalon észak felé továbbhaladva elérjük Szamosújvárt (Gherla, Armenierstadt). A csendes kisváros nyugodt utcácskáival, zöldellő parkjával nem sejteti a dicsőséges múltat. Vasárnap reggel a város középpontjában misére igyekvő tömeget követve jutunk el az örmény katolikus székesegyházba, amelynek méretei árulkodnak a települést felvirágoztató egykori örmény nemzetiség gazdasági jelentőségéről. A 18. században betelepült örmények bőrfeldolgozással és marhakereskedelemmel foglalkoztak, és a legenda szerint olyan tehetősek voltak, hogy egyszer még az osztrák császár is kölcsönért folyamodott hozzájuk. Amikor Bécsig mentek azért, hogy visszaszerezzék, pénz helyett egy Rubensnek tulajdonított értékes festményt kaptak. A kép a világháborút követő hányattatásai során megjárta Pannonhalmát és egy román múzeumot is, míg néhány évvel ezelőtt visszakerült az eredeti helyére, amely az idősebb hívek szemébe örömkönnyeket csalt a karácsonyi szentmisén.

Az örmények leszármazottainak közössége igen összetartó, a prédikáció nyelve magyar, de a fiatalok arcvonásaiban visszaköszönő rég volt örmény egyházi emberek festményei alatt már keveredik a román és magyar szó, és mindkettő a hagyományok és az ősök emlékének ápolása, az egymás iránti rokonszenv nyelve.

Szék

Szamosújvárról szűk, kanyargós út vezet Székre, amely magyar sziget a környező vegyes lakosságú területek között. A dombok között megbúvó kis falu református temploma a 13. században épült, majd 1770-ben leégett, s ezt követően újjáépítették, de a mai napig hordoz gótikus stílusjegyeket. Festett kazettás mennyezete és díszes padsorai ámulatba ejtik a látogatót. Az istentisztelet után a tér megtelik népviseletbe öltözött helyiekkel, és a kis csoportok mellől ízes szó és harsány kacaj hallatszik. A falunak van tájháza, és idetelepült hollandok is szervezik a hagyományőrző közösséget.

Nem messze található innen Pusztakamarás, ahol Sütő András szülőházát látogathatjuk meg, Désaknán sós vizű kis tóval is büszkélkedő fürdőt találunk, a mezőségi kisebb falvakban pedig élnek még idős emberek, akik némi kérdezősködés után megörvendeztetik az érdeklődőket egy szép népdallal.

Fotó: Bereczki Ibolya