Múzeumok éjszakája a Dunától keletre

Programajánló

Szombaton nem zárnak be a múzeumok a szokásos időben, hanem egy országos parti központjává válnak!

MTI - MMO 2012-06-13 13:00
Cikk küldése e-mail:

 Képtelenség felsorolni azokat a múzeumokat, településeket, amelyek programmal, meglepetéssel várják a látogatókat 2012. június 16-án, szombaton a Múzeumok éjszakáján. Egy rövid kedvcsináló, ezúttal az ország keleti részéből:

 

A Tisza és a boszorkányok Szolnok megyében

A szolnoki Damjanich János Múzeum szombaton 16 órától éjjel 2 óráig tartó rendezvénye kézműves foglalkozásokkal kezdődik, amelyeken többek között nádból készíthetnek hangszert az ügyes kezűek. Ezt követően az Alföldi Olajbányász Fúvószenekar és a MÁV-Gépészet Járműjavító Férfikara ad hangversenyt a közgyűjtemény díszudvarában. A zene és a régészet, illetve éneklő mesterségek címmel rendhagyó tárlatvezetést is tartanak. A programot éjféltől két órás táncház zárja.

A Szolnoki Galériában - ahol a Szigligeti Színház százéves épületének történetét bemutató tárlat látható - szombaton 17 órától a Szolnoki Kodály Kórus és a Bartók Béla Kamarakórus műsorát élvezhetik a zenerajongók, az utóbbi együttes fellépésén közreműködnek Huszárik Kata és Tóth Gábor színművészek, valamint homok animációval Nagy Dénes festőművész és Nagy Katalin Matild grafikusművész.

A Szolnok megyei levéltár A Tisza virágzása a levéltárban kezdődik... címmel ajánlja 14 órától induló kétórás programját, amelyen megnyílik A kanyargó Tisza partján... című, új időszaki tárlata. A Tisza mentén élők mindennapjaiba betekintést nyújtó levéltári dokumentumok és látványos tárgyi eszközök között Lovas Attila, a térségi vízügyi igazgatóság vezetője tart tárlatvezetést.

Boszorkányok pedig vannak! - Jászberényben a Jász Múzeum ennek az állításnak a jegyében állított össze szabadtéri estet szórakoztató produkciókkal. A Margit-szigeten Tűzugrás és tűztánc lesz a Lángvilág Tűzszínház közreműködésével, a tűzmesteri feladatokat Kalla Pál helyi kádármester látja el.

A Múzeumok éjszakájára készülnek Berekfürdőn is: szombaton 10 órától interaktív nap részesei lehetnek A szovjet repülőtér titkai című kiállítást felkeresők, akik ezen túl megtekinthetik a hajdanában szigorúan védett, és 1991 nyara óta üresen álló kunmadarasi volt szovjet katonai légibázist.

 

Rabszállítóval a nógrádi levéltárba


Rabszállítóval érkezhetnek az érdeklődők a Nógrád Megyei Levéltárba szombaton, ahol a börtönök és a bűn világába adnak betekintést a Bűn és bűnhődés című programon a Múzeumok Éjszakáján. A program fél 5-kor kezdődik a levéltárban, és ekkor indul a rabomobil a December 8. térről.
Az érkezők megnézhetik a Nógrád Megyei Levéltár kiállításait, amelyek fotók, iratok, tárgyak segítségével mutatják be az egykori betyárvilágot, a kíváncsiak Sisa Pista cellájába is bepillanthatnak.
Megnézhetik a híres betyárok arcképcsarnokát, a régi bűnök és bűnözők fényképeit, de kiállítás várja a látogatókat a balassagyarmati börtönépületről, a közelmúlt bűneseteiről és bűnöseiről, a börtönéletről. Bepillanthatnak a vendégek híres nógrádi bűnesetek dokumentumaiba, és kisfilmvetítés segítségével a büntetés-végrehajtás mindennapjait is megismerhetik.
Az 1956-os forradalom nógrádi áldozatainak emléke előtt is áldozhatnak a levéltár látogatói, hiszen egykor az ideiglenes bányakórházként funkcionáló épületbe szállították be a december 8-i sortűz sebesültjeit, akik közül sokan ott veszítették életüket.
Bűnösök és áldozatok címmel négy előadás is elhangzik Nógrád múltjából. Végh József az utolsó nógrádi betyár kalandos életéről beszél, Hausel Sándor a XVIII. századi boszorkánypereket eleveníti fel, Bódi Zsuzsa Házicselédek és prostitúció a régi Salgótarjánban címmel tart előadást, Szederjesi Cecília pedig az 1973-as balassagyarmati túszejtők történetét idézi fel.
A bűn és a kultúra találkozásának sajátos termékeit, a rabmunkákat és az elítéltek művészeti alkotásait is bemutatják a levéltárban. Majd a bűn világát maguk mögött hagyva a látogatók megtekinthetik a 90 éves várossá nyilvánított Salgótarján történetéről összeállított kiállítást.
A benti program után pedig mindenki kipróbálhatja, milyen ülés esik a rabomobilban, lehetőség lesz rabruhában fotózkodni a rabszállítóban vagy a kalodában.
A levéltári program együttműködő partnere a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, támogatója a balassagyarmati Palóc Múzeum.

 

Békéscsabán Munkácsy fogadja a látogatókat

A Munkácsy Mihály Múzeumban a festőművész hasonmása a közönséget festés közben, korhű ruhában és környezetben várja, a látogatók beszélgethetnek vele, kérdezhetnek életéről, érdeklődhetnek munkásságáról, a vállalkozóbb szelleműek kipróbálhatják tehetségüket, Munkácsy bevonja őket a munkába, a vásznon egy-egy részletet olajjal festhetnek meg.
A Munkácsy-gyűjtemény megtekintése mellett minden korosztály számára szerveznek érdekes és izgalmas programot, a múzeum régészeinek előadásában a hallgatóság például betekinthet a régészet rejtelmeibe, a múzeum kulisszatitkaiba.

A Munkácsy Emlékház is életre kel a múzeumok éjszakáján: a békéscsabai Jókai Színház színitanoda hallgatói korhű ruhában fogadják az érdeklődőket, a hallgatók saját dramaturgia alapján játsszák el Munkácsy egykori otthonában, az Omaszta kúriában a hétköznapokat, ahol a festő gyermekkorát és inaséveit töltötte.
Az emlékház udvarán zenei és prózai műsorokat hallgathat a közönség, és lesz gasztronómiai bemutató, amelyen a korra jellemző ételeket és italokat lehet megkóstolni.

A gyulai várban és a vármúzeumban szombat este Frangepán Beatrix és úrhölgyei fogadják a látogatókat, akik a középkorban találhatják magát, egy valódi végvárban, ahol a zene korabeli hangszereken szól. A közönség középkori harci bemutatókon vehet részt és ízelítőt kap a helyi gasztronómia kínálatából.

Gyulán az Erkel Emlékházban a múzeumok éjszakáján Erkel-műveket hallgathat a közönség ismert művészek előadásában, és nyitva lesz a város híres festője, Kohán György képtára, ahol az érdeklődők a nagyközönség előtt eddig ismeretlen alkotásokat is megtekinthetnek.

A retro jegyében Nyíregyházán

Négy új kiállítással, valamint a retro korszak zenéjével, kultikus tárgyaival és ízeivel várják az érdeklődőket szombaton a Múzeumok éjszakája nyíregyházi programsorozatán. Ebben az évben a városi közgyűjtemények - a Jósa András Múzeum, a Kállay és a Vízügyi Gyűjtemény, illetve a megyei levéltár - közösen szervezik a délután négy órától kezdődő rendezvényeket.
A több helyszín között városnéző kisvonat fog közlekedni, amely a városi tűzoltóság laktanyájában berendezett kiállítás, a Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság A víz ügye retrósan című időszaki tárlat, illetve a múzeum között biztosít majd eljutást az érdeklődők számára.
Az ünnepélyes megnyitó után öt órától látható Az azok a 80-as évek! című tárlat, amely egy korhűen berendezett lakásban mutatja be a korszak jellemző tárgyait.

A Jósa András Múzeumban az este folyamán kerámia kiállítás nyílik az orosi megapark anyagából, majd Mácsai István festőművész tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. A nő című kiállításon a 19. század végi női viseleteket mutatják be a közönségnek, a kisebbek pedig látogatást tehetnek a restaurátor műhelyében és a műtárgyraktárban. A múzeum emeletén kézművesek, az udvaron pedig népművészek várják bemutatóra a gyerekeket, a kicsivel nagyobbak számára rendőrségi, tűzoltósági és honvédségi bemutatót szerveznek a szomszédos iparkamara udvarán.
A hangulatról a rendezvény egész ideje alatt humoristák, színészek, zenészek és zenekarok fognak gondoskodni. Éjfélkor múzeumi lézer-show várja a fáradhatatlan látogatókat, éjjel két órakor pedig az Il silenzio dallamai zárják a múzeumi programokat.

A Kállay Gyűjtemény délután három órától a régi és új kiállításokkal várja a látogatókat. A megszokott máltai és johannita lovagrendet bemutató tárlat most is megtekinthető lesz, újdonságként pedig egy trópusi lepke- és rovargyűjteményt állítanak ki. Lesz vásári bábjáték, görög est és táncház, fáklyás őrségváltás is.
Az első 250 látogatót őzpörköltre invitálják, az ötszázadik szerencsés érdeklődő pedig sétarepülést nyerhet. A megváltott jegyekkel az összes helyszínre be lehet majd lépni.
A kisvárdai Rétközi Múzeumban táncházzal, "pulyasarokkal", lacikonyhával, míg a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeumban repüléstörténeti kiállítással és számos kulturális programmal várják a szombati múzeumi éjszaka látogatóit.

Találd meg a számodra legérdekesebb, legközelebbi múzeumi programokat a Museum.hu online keresőjén!

Fotó: Retroradio.hu

A legsikeresebb éjszaka

Múzeumok éjszakája

Szombaton, június 16-án hajnalig tartanak nyitva a múzeumok, hogy fogadják a kultúrára és szórakozásra egyaránt éhes közönséget.

2012. június 06. Magyar Múzeumok Online

Gimnazisták a kulisszák mögött

Oktatás

A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjai különleges akcióval készülnek a múzeumok éjszakájára.

2012. június 06. Magyar Múzeumok Online

Bárki láthatja, amikor újra egymásra találnak

Az Esterházy Madonna Eszterházán

Amikor egy tárgy és egy helyszín egy megismételhetetlen pillanatban egymásra talál.

2012. január 01. Varga Kálmán
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...