Az interaktivitás új fokán a magyar nyelvtan
NYELVÉSZET
A Magyar Nyelv Múzeumának új állandó tárlata, a „Nyelvlesen – Kalandozások a nyelv körül” az interaktivitás új fokára lép!
| Szathmáry-Király Ágnes |
2014-04-04 08:30 |
A látogatók egy történelmi szerepjáték keretében jutnak majd új információkhoz a nyelvről, Kazinczy életéről és a nyelvújítás korszakáról. Efféle forgatókönyvre kevés példa van még az európai muzeológiában is, így a széphalmi intézmény nemcsak trendkövető lesz, hanem úttörője is e stílusváltásnak.
2012 a szabadulójátékok éve volt a szórakoztatóiparban és vendéglátásban, és sikere azóta is tömegeket mozgat meg. A játék lényege, hogy egy látványosan berendezett, tematikus helyiségből kreativitás, megfigyelőképesség, logika és némi kézügyesség segítségével kiszabaduljon a látogató. A magyar ötletért rajonganak nemcsak itthon, hanem külföldön is. A hungarikummá előlépett „kijutós játék” lehetőségét kínáló vállalkozásokat például az országba érkező turisták jelentős része hamarabb felkeresi, mint bármely más nemzeti látványosságot, múzeumot vagy zarándokhelyet. A sikerre egyre több vállalkozás épül - már Budapesten is megszámlálhatatlan - és vidéken is egyre nagyobb teret hódít a szórakozás e formája. A játékok és az enteriőrök hangulatát a krimi- vagy sci-fi alapokra épülő kerettörténet adja, így a hatásvadászat jegyében van már börtönt vagy őrültek házát imitáló díszlet, illetve kalózos szoba, hovatovább L. Carroll Csodaországában is „kódfejthet” a játékos. A mennyiség miatt a minőségi garancia azonban egyre inkább vitatható.
Az eredeti ölet Csíkszentmihályi Mihály pszichológus flow-elméletére épül, miszerint az ember nem a passzív semmittevésben a legboldogabb, hanem akkor, ha éppen valamit csinál, ami teljesen magával ragadja. Ha nem is éppen erre a flow-élményre építve, de a konstruktivista muzeológiára alapozva – miszerint a környezet, amelyben a tapasztalatainkat szerezzük, befolyásolni fogja a megértésünket – egy új állandó kiállítás megépítésére vállalkozott a Petőfi Irodalmi Múzeum A Magyar Nyelv Múzeumával karöltve. A széphalmi intézmény a napokban nyílt Nyelvlesen című tárlatával az iskolai oktatásban egyre kisebb népszerűségnek örvendő, és a sokszor az irodalom javára háttérbe szorított magyar nyelvi oktatást kívánja vonzóbbá tenni. A PIM egy korábbi mozgó kiállításának, a „Nyelvet öltünk” busznak a sikere korábban már mutatatott nyitottságot erre a témára. A Nyelvlesen – Kalandozások a nyelv körül című állandó tárlat mégis újfajta módon éri el a kitűzött célt: a „nyelvtanozáshoz” kötődő negatív asszociációkat tompítja azzal, hogy szerepjátékba ágyazza az átadásra váró ismereteket, így a kommunikáció és nyelvelmélet témakörét. A témák komolyságát játékokban, a tárlat külső megjelenésében oldották fel a muzeológusok, elsősorban a két kurátor, Kalla Zsuzsa és Rabec István, valamint Czifra Mariann szakértő. És itt jön be a hasonlóság a kiállítás és a szabadulószobák között: mindkettőnél ott lóg a levegőben a krimi narratívája, a megoldás aktivitást igényel a látogatótól, hiszen a kódfejtés nyomán jut előre. A tárlat rejtvényei, rejtélyei, a régi, szokatlan tárgyak, az enteriőrök hangulata annyira leköti, lefoglalja a vendégeket, hogy csak a témára, annak problémájára koncentrál, mondhatni flow-élményszerűen.
A nyelvmúzeum kiállításának alaptörténete egy valós, 1819-es tűzvész a széphalmi birtokon, amelyről a nyelvújító is említést tesz levelezésében. A fikció az, hogy a katasztrófa közepette eltűnik egy – a valóságban is létező – Kazinczy-irat, amellyel az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című cikkét szerette volna kiegészíteni a szerző. Ennek felkutatása a látogatók feladata, akik három karakter – ifjabb Wesselényi Miklós, Kőrösi Csoma Sándor vagy Kazinczy Eugénia – alakját felöltve teljesíthetik a tudományos kalandjáték feladatait. Az enteriőrök a korszak jellemző élettereit idézik. A látogató Kazinczy dolgozószobájába lép be először, amely az anyanyelv elsajátításának, az idegen nyelv tanulásának és az ezeket befolyásoló tényezőknek a tudományos magyarázatát taglalja. Majd következik a fogadóként berendezett tér, amely a korban egyre szélesebb rétegeket érintő utazást, a különböző társadalmi rétegek, területi nyelvváltozatok megtapasztalásának, találkozásának terepét mutatja be. A vegyes gyűjtemény pedig mint a múzeum elődje és a 19. század elején még nem önálló, hanem legtöbbször mellékdiszciplínaként űzött nyelvészet jelképe jelenik meg. A negyedik csomópont egy szabadkőműves páholy: a szavak nélküli világ, a szimbolikus tárgyak, gesztusok és különleges kommunikációs formák helyszíne. Ez utóbbi enteriőr egyben utal Kazinczy maszonériához való viszonyára is.
Bár annak tűnhet, mégsem egy drága, öncélú, multimédiás eszközökkel teletűzdelt tematikus játszótér a nyelvmúzeum új kiállítása, mivel ügyesen burkolva valódi információkat közvetít, kézzelfogható tárgyak segítségével. A szabadulószobáktól eltérően a megtapasztalásnak itt valódi értéke van: a beszélő nyelvhasználati sajátosságainak tudatosítása, a kísérletezésre való bátorítás ugyan játékos formában történik, az enteriőrszerűen berendezett témapontok pedig Kazinczy élethelyszíneit idézik, ezek mégis a nyelvészet izgalmas témáival egészülnek ki a vizsgált szövegeken keresztül. A főtáblák éppen azokra a nyelvészeti problémákra reflektálnak, amelyekkel Kazinczy és kortársai találkoztak már, illetve rámutatnak arra is, hogy ezekre a dilemmákra milyen választ ad a mai nyelvtudomány.
A látogató feldolgozhatja önállóan is a kiállítást, de játszható csoportjátékként is, ami szintén jó pedagógiai módszer. Az ötletesen eldugott megoldások, kódok megoldásához mindenki hozzá tud tenni, az egy-másfél órában valamennyi csapattagot lefoglalja a tárlat.
A gyerekek gondolkodását, igényeit figyelembe vevő vidám, fiatalos tárlat jól illeszkedik A Magyar Nyelv Múzeuma többi kiállításához. Nem statikus bemutatásra épül, hanem múzeumpedagógiai szerepjátékra. A megtapasztalt élményeken keresztül megerősíti, illetve hitelesebbé, világosabbá teszi a kötődést az anyanyelvhez, és gyakorlati példákon keresztül mutatja be a magyar nyelv rugalmasságát, alkalmazkodó készségét. Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy folyamatosan ott tartsa a nyelvmúzeumba érkezők figyelmét az olyan elméletinek és távolinak tűnő témákon, mint a nyelvelsajátítás, nyelvtörténet, kommunikációelmélet vagy a szociolingvisztika és ezek legújabb eredményei, flow-val vagy nélküle, élményként.
