Kortársak a kemencéből – Kecskeméten
ZOMÁNC
Gyarapodó zománcművészeti gyűjtemény a kecskeméti Katona József Múzeumban.
| ifj. Gyergyádesz László |
2014-08-26 09:00 |
Amint arról már írtam ugyanitt, az ezredfordulótól kezdődően a kecskeméti múzeum képzőművészeti gyűjteményének fő tevékenységi és gyűjtőköre a keresztény tematika jegyében alakult. Emellett azonban egy másik terület, a zománcművészet is kiemelt szerepet kapott, ahol szintén tagadhatatlan volt a személyes indíttatás. Elsősorban édesapám révén, aki lényegében már az alapításától kezdve figyelemmel kísérte a nyári Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepeket, sőt 1985–2012 között az állandó alkotási lehetőségeket biztosító Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely művészeti titkáraként, majd igazgatójaként dolgozott. Élve az adódó lehetőséggel, a műfaj hazai fellegvárában már tizenévesként folyamatos rálátásom lehetett a zománcművészet kortárs történéseire. Nagy szerencsémre a műfaj olyan nagyságai vontak be direkt vagy indirekt módon az alkotás többnyire rejtett mozzanataiba, mint például Turi Endre, Hévizi Éva, Balanyi Károly vagy Stefániay Edit. Az egyetemi évektől kezdve pedig ehhez szorosan kapcsolódott a zománcművészet (mindenekelőtt középkori és kortárs) történetének intenzív megismerése, majd kutatása.
Gyergyádesz Mihály: Élet idegen planétákon - A pillangóvirág evő polipkirály, 2014
A gyűjtés kezdetei
A kortárs magyar zománcművészet terén igen hamar kiderült, hogy nem nagyon tülekednek a művészettörténészek (túlnyomó többségük ma is prekoncepciózusan közelíti meg e műfajt, sőt egyenesen giccsnek tartja), így „vetélytársak” híján hamar a tettek mezejére léphettem. Így jött létre 1998 tavaszán, alig néhány hónapi szervezés után, szakmai pályafutásom első jelentősebb kiállítása a Cifrapalotában (Kortárs magyar zománcművészet), melyen 151 alkotó 436 műve szerepelt. A téma addigi hanyagolását mutatta, hogy a Magyar Iparművészet című folyóiratban a valaha volt egyik leghosszabb átfogó tanulmányt írhattam meg, sőt filmet is készített róla a Magyar Televízió. A művészek és (az elhunytak esetében) a családtagjaik hálásak voltak, hogy valaki foglalkozik velük, így viszonylag könnyű volt őket rábeszélnem, hogy ajándékozzanak a kutatás szempontjából jelentős zománcművészeti alkotásokat a Katona József Múzeumnak (pl. Fabók Gyula, Sor Júlia, Papp Oszkár, Kátai Mihály, Bokros László, Kákonyi István, Bednay Dezső, Fekete Gábor). 2001-ben egyrészt megrendeztem e kiállítás egy újabb felvonását Budapesten, az Olof Palme Házban (Kortárs magyar zománcművészet 1960–1995), másrészt alelnöke (2004-től elnöke) lettem a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának. Ebben az időszakban sem álltam le, s többnyire a személyes ismeretségnek és a lelkesedésnek is köszönhetően sikerült a legnagyobb magyar zománcművészettel is foglalkozó életművekből tovább szemezgetni a gyűjteményünk számára (Lantos Ferenc, Stefániay Edit, Hévizi Éva, Blaise Simon), amit jóval ritkábban az NKA révén vásárlásokkal is ki tudtunk egészíteni. Ezt a gyűjtői tevékenységet annak ellenére folytattam, hogy Kecskeméten elviekben e téren a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelynek is komoly gyűjteménye van. E kollekció azonban kizárólagosan az elmúlt 40 év nyári művésztelepein keletkezett, s azok közül felajánlott magyar és nemzetközi alkotásokat tartalmazza. Érdekes és fontos tény, hogy e gyűjtés a hetvenes évek második felében, eredetileg a Katona József Múzeumban indult, majd a nyolcvanas években a tárgyak és a leltárkönyv átadásával folytatódott csak az alkotóműhelyben. (Nem tartanám tehát rossz iránynak, ha egyszer újra a múzeumunk részévé válna a gyűjtemény.)
Morelli Edit: A víz eredete, 2012
Visszatérve múzeumunkra, az elmúlt 5 év során a gyűjtés fő forrása, segítője a Tűzzománcművészek Magyar Társasága volt. Az 1997-ben létrejött egyesület alapításának legfőbb motivációja az volt, hogy a műfaj végre valóban szinkronba kerülhessen a kortárs művészeti törekvésekkel, s a professzionális alkotók képviselte minőség jegyében háttérbe szoríthassa azt a nagyszámú dilettánst, akik tevékenységükkel megcsúfolják ezt az ősi anyagot, technikát. A társaság egyik fő eseménye a minden év augusztusában megrendezendő Nemzetközi Zománcművészeti Workshopok. 2001–2009 között ennek helyszíne a Lampart Budafoki Zománc Kft. gyára volt, annak bezárása után, 2010-től kezdve már a Kecskeméti Művésztelep egykori központi műterembérháza. Hogy a szimpóziumok tevékenységének eredménye ne szóródjon szét, s hogy esélyünk legyen megőrizni azt a jövő nemzedékei, kutatói számára, a workshopon készült művekből – néhány kivételtől eltekintve – minden részvevő egyet a gyűjteménynek ajándékozott. A Budafokon született alkotásokat a zománcgyár gyűjtötte, az így keletkezett kollekció pedig annak felszámolása után a helyi művelődési házba került (jelenleg még nincs megnyugtató módon megoldva a végső elhelyezése). 2010-től kezdve viszont – kihasználva természetesen azt, hogy muzeológus és egyben a TMT elnöke is vagyok – sikerült meggyőznöm a művészeket arról, hogy a kecskeméti workshopok felajánlott anyaga minden évben a Kecskeméti Katona József Múzeumba kerülhessen. Az ajándékozott művek mennyisége és minősége évente változó. Különösen függ attól, hogy az adott évben hányan törekedtek – a rendelkezésükre álló 5 nap alatt – teljesen befejezett kompozíciókat létrehozni. A műfaj nehézségeihez mérten igen rövid idő, a zománcanyagok széles skálája, a szinte korlátlan égetési lehetőségek, ugyanis elviekben a kísérletezési metódust részesítenék előnyben. Szerencsére, legalábbis múzeumi szempontból, mégis a kész művek vannak többségben. Természetesen ehhez az szükséges, hogy a művészek a workshopot megelőző hetekben minél teljesebb mértékben igyekezzenek megtervezni, előkészíteni az alkotói tevékenység Kecskemétre jutó fázisait.
Papageorgiu Andrea: Rendetlenség II., 2014
A legújabb szerzemények
A XIV. Nemzetközi Zománcművészeti Workshopra 2014. augusztus 4–8. között került sor, melynek megrendezését a Magyar Művészeti Akadémia és Kecskemét MJV támogatása tette lehetővé. A TMT tagjain (Balanyi Károly, Bessenyei Valéria, Czóbel Marianna, Makrai Zsuzsa, Morelli Edit, Rácz Gábor, Strohner József, Tóth Szvetlána) kívül ez évben is hívtunk meg külföldi alkotókat (a szlovák Blanka Cepková először, míg a nagybányai román művész, Laura Ghínea már harmadszor volt köztünk) és a műfaj utánpótlásának biztosítása érdekében fiatal, pályakezdő művészeket (Gyergyádesz Mihály, Papageorgiu Andrea). Ezúttal 11 művész ajánlotta fel 1-1 alkotását, közülük két mű nem a szimpóziumon, hanem korábban készült. S ezúttal is van olyan alkotás, melyhez csak később fogunk majd hozzájutni, ugyanis a művészek általában szeretik a legfrissebb alkotásaikat szerepeltetni egyéni és csoportos kiállításaikon (s bizony a kölcsönzési procedúra ezt megnehezítené). A résztvevők számától függetlenül évente átlagosan 10 alkotás kerül a kecskeméti múzeum gyűjteménybe, mely biztos alapot nyújt ahhoz, hogy a majdani évfordulók, jubileumok alkalmából kiállításokon mutassuk be a kecskeméti workshopokon folyó munkát. Ha viszont társítjuk mellé az elmúlt évek összes zománcművészeti szerzeményét, akkor a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelytől eltekintve Magyarország egyik legteljesebb, méreteit tekintve is jelentős műfajspecifikus gyűjteményének a keletkezésének lehetünk a tanúi.
