Új ereklye-, érték- és képtár

BERUHÁZÁS

Új ereklye-, érték- és képtárral, valamint tantermekkel gazdagodott a nyíregyházi Jósa András Múzeum, amely több mint 80 millió forintot költhetett a fejlesztésre.

MTI - MMO 2015-02-23 10:48
Cikk küldése e-mail:

 

Bene János, az intézmény igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy a múzeum bővítéséhez 82 millió 175 ezer forint pályázati támogatást nyertek, amely 100 százalékban fedezte a költségeket.
Az új részlegeket a múzeum épületegyüttesében lévő, átvett korábbi hat lakás átalakításával hozták létre.

Az ereklyetárban a nyíregyházi születésű író, Krúdy Gyula (1878-1933) és a múzeum alapítója, Jósa András (1834-1918), a valamikori vármegyei tisztifőorvos, régész, valamint antropológus emléktárgyait állították ki.

 

Jósa András zenél

 

Az igazgató hozzátette: az ereklyetárban Krúdy Gyula bútorai és személyes tárgyai láthatók, míg a Jósa Andráshoz kötődő kiállítási anyag a polihisztor múzeumnévadó egykori életébe enged bepillantást.

 

Krúdy bútorai

 

Az új értéktárban 300, eddig raktárban őrzött olyan tárgyat helyeztek el, amelyek a nyíregyházi céhes ipar, a társadalmi egyesületek, valamint a katonai alakulatok régmúltjának állítanak örök emléket.

Láthatók ott például zászlók, serlegek, honvédségi sisakok, gázálarcok, valamint hírközlési eszközök, rádiók, telefonok, sőt televíziók is.

A képtárban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez kötődő festményeket állítottak ki. Így nyíregyházi városképeket, a kisvárdai és a vajai várról készült korabeli alkotásokat, s láthatók a megye névadójáról, Szabolcs vezérről készült képek is.

 

 

Bene János kifejtette, hogy a múzeumpedagógiai oktatás feltételrendszeréhez kialakítottak három tantermet, ahol 30 tagú osztályok vehetnek részt a foglalkozásokon. A termeket interaktív táblával, projektorokkal, laptopokkal, tabletekkel látták el, illetve információs pultot alakítottak ki. Az informatikai eszközökön a múzeum teljes gyűjteményét megszemlélhetik a diákok.

Létesítettek egy óvodai kuckót is, ahol egyszerre 15 gyermeket fogadhatnak különböző múzeumi programokra. Az oktatási feladatokat az intézmény öt dolgozója látja el, akik most tettek múzeum szaktanácsadói vizsgát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

A nyíregyházi múzeum Kelet-Magyarország legrégibb közművelődési és tudományos intézménye, 1868. december 1-jén alakult, s 1918-tól viseli alapítója, Jósa András nevét. Régészeti gyűjteménye, kiemelkedően bronz- és honfoglaláskori leletanyaga Európa-hírű. Néprajzi, történeti, helytörténeti, képző- és iparművészeti, valamint numizmatikai gyűjteménye az ország legértékesebbjei közé tarozik. Különösen kiemelkedő értéket képvisel a régészeti és numizmatikai aranykincseket kiállító trezorja, illetve a festőfejedelem, a nyíregyházi születésű Benczúr Gyula (1844-1920) munkásságát bemutató állandó kiállítása.

A kántorjánosi „mennykő”

Rézkori kőbalta Kántorjánosiból

2012 tavaszán Kiss Elek kántorjánosi leletbejelentő szívességéből egy érdekes kőbalta került a nyíregyházi Jósa András Múzeum régészeti gyűjteményébe.

2013. március 03. Tompa György

Az Év Honlapja: egy múzeumé?

Web

A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Régészeti Osztálya új szemléletű weboldallal ütött rést az „elefántcsonttorony”kapuján. Szavazz rájuk!

2012. november 11.

Egy gyűjteménynek is lehet története

Válogatás a Magyar Múzeumokból

A Szabolcs Vármegyei Múzeumot Jósa András megyei tiszti főorvos alapította 1868-ban Nagykállóban. A megyeszékhely Nyíregyházára kerülése után néhány évvel, 1899-től a vármegye múzeumát az újonnan megépült...

2009. március 03. Szabó Sarolta
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...