©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Széchenyi el nem készült szarkofágja

1860. április 8-án vetett véget életének gróf Széchenyi István. Az évfordulóra egy új kutatási eredménnyel emlékezünk!

A tervezéssel megbízott Storno a gróf elképzelései alapján nekilátott, hogy a szarkofág lehetséges elhelyezéséről vázrajzot és műleírást készítsen. Az elkészült dokumentációt 1940. október 1-jén küldte el megbízójának Marcaliba. A műleírás hangsúlyozta, hogy a legnagyobb magyar sírjához az évről-évre nagyobb méreteket öltő országos zarándoklatok szükségessé teszik, hogy Széchenyi „hült tetemei oly módon helyeztessenek el, hogy a kegyeletüket leróni szándékozók ezt minél könnyebben megtehessék”. A koporsó elhelyezése a mauzóleum kriptájában ugyanakkor – eltekintve nehezen hozzáférhetőségétől – egyrészt nem nyújtja ezt a lehetőséget, „másrészt talán nem is rendelkezik azzal a kiképzéssel, hogy méltó keretet képezzen a Nemzet Nagyja nyugvóhelyének”. Emiatt a klasszicista stílusban épült díszes mauzóleumban kell elhelyezni a kriptából kiemelt koporsót egy díszes szarkofágban, és egyúttal az egész teret oly módon kell kiképezni, hogy az „méltó legyen a nagy halott földi maradványainak befogadására”.

Storno a szarkofág elhelyezésére két lehetséges helyet jelölt meg, ismertetve mindegyik megoldás előnyeit és hátrányait. Amennyiben a szarkofágot a mauzóleum középhajójába tennék, akkor teljesen szabadon állna, minden oldalról látható lenne. Az elhelyezésnek ez a módja ugyanakkor megnehezítené a közlekedést a belső kápolnába, és szükségessé tenné az oldalhajókban elhelyezett padok eltávolítását. A belépő felé a szarkofág keskeny oldala nézne. Mivel az oldalhajók padozata 15 cm-rel magasabb a főhajóénál, a szarkofágot magasabb talapzatra kellene állítani, hogy az az oldalhajókból nézve is jól érvényesüljön. Storno szerint a másik megoldás lenne a jobb, azaz ha a szarkofág a baloldali (keleti) oldalhajó fala mellett nyerne elhelyezést, a középső falsík előtt. Itt a közlekedést nem akadályozná, a főhajóból nézve a szarkofág hosszoldala mutatkozna, és a szemben lévő oldalhajóban a padok is megmaradhatnának.

Storno a szarkofágról három tervváltozatot terjesztett elő. Mindegyik esetben márványból készítendő, klasszicista stílusú, díszes, csiszolt kivitelezésű szarkofágot képzelt el, melyet három oldalról alacsony, de díszes kovácsoltvasráccsal vennének körül. A szarkofág nagysága a meglévő, de még befalazott koporsó méretéhez igazodna úgy, hogy az eredeti koporsó nyerne elhelyezést a márványszarkofágban. Az oldalhajóba kerülő szarkofág egy kb. 20 cm magas kőlapon állna a falhoz közel helyezve, elöl a gróf Széchényi-címerrel díszítve, tetején pedig bronzból készült, tűzben aranyozott feszülettel.

Storno felhívta a figyelmet, hogy attól függetlenül, melyik elhelyezési módot választják, a mauzóleum belsejét megfelelő módon díszíteni kell, szintén klasszicista stílusban, ornamentális dísszel, monumentális hatású és tartós viaszfestékkel. A szarkofág melletti falpillérekre fali gyertyatartókat tervezett. A koszorúk elhelyezésére a két oldalfal mezőit jelölte ki, ahol két rövid bronzkaron mindig a legutóbb elhelyezett koszorúk függnének, míg a falsíkok felső részében levő bronz- vagy vaskarokat – melyeket a szemben lévő oldalon (hajóban) is alkalmaznának – az évek óta már addig is összegyűjtött és a még összegyűjtendő koszorúszalagok elhelyezésére használnák.

Miután október 5-i levelében a gróf teljes megelégedéssel fogadta a terveket, 1940 februárjában Storno különböző soproni iparosoktól mint leendő alvállalkozóitól (Baumann Béla szobrász és kőfaragó, Vörös János szobrászművész, Nitsch György soproni mű- és épületlakatos, Töpfel Antal festő és mázoló) árajánlatot kért be, hogy költség-előirányzatot készíthessen a várható kiadásokról. A beérkezett kalkulációk alapján február 17-én küldte meg Széchényinek a költségvetést és a szarkofág tervrajzát. Kísérőlevelében tudatta megbízójával, hogy a magas anyagárak és a megállapított munkabérek miatt nem tudott a festési munkákkal együtt 10.000 pengő alatt maradni.

A gróf részére beterjesztett költségvetés már nagyjából a végleges elképzeléseket tartalmazta. Baumann kőfaragó a szarkofág anyagára nézve több változatot dolgozott ki. A legolcsóbb megoldást a magyar sötétvörös márvány jelentette, amit a carrarai fehér márvány követett, végül a legtöbbet a ruskicai márványért kellett fizetni. A szarkofág lépcsője minden esetben készülhetett a drágább márványból, vagy a kedvezőbb árú szentmargitbányai homokkőből. Storno a carrarai márvány mellett volt, mind a szarkofág, mind a lépcső anyagát tekintve. A szarkofág mögé egy 1x1 méter nagyágú feliratos márványtáblát is terveztek. Storno a szarkofág méretét úgy választotta meg, hogy annak belsejében egy 220x90x65 cm méretű koporsó nyerhessen elhelyezést. Felhívta a gróf figyelmét, hogy a munkálatok megkezdése előtt ki kell bontani a kriptában lévő sírhelyet, majd meg kell állapítani, milyen méretű koporsóban nyugszanak a hamvak. Úgy vélte, hogy a sírboltban duplakoporsó van elhelyezve, hisz a holttestet még 1860-ban Bécsből szállították Cenkre. Amennyiben a koporsó olyan nagy lenne, hogy a márványszarkofágba nem férne el, akkor a maradványokat át kell majd helyezni egy egyszerű fakoporsóba.

A II. világháborús viszonyok miatt nehézséget okozott, hogy a korlátozó rendelkezések értelmében az eredetileg tervezett, kb. 95 cm magas feszületet tilos volt bronzból készíteni, még abban az esetben is, ha a megrendelő adta volna az anyagot. Emiatt a feszületet fehérfémötvözetből kellett önteni, majd tűzaranyozással bevonni. A szarkofág köré három oldalról kb. 45 cm magas és összesen mintegy 6 méter hosszú kovácsoltvasrácsot terveztek. A koszorúk felakasztására 2 db, a meglévő koszorúszalagok számára 25 db kovácsolt vaskar szolgált volna. A 9950 pengős részösszeget a falak olajviaszos díszfestése és a 4 db kettős, kovácsoltvas fali gyertyatartó készítése 12750 pengőre növelte. További költségnövelő tényezőként kellett figyelembe venni a régi koporsó méreteinek megállapításával felmerülő, valamint az áthelyezéssel kapcsolatos egyházi és egyéb hatósági eljárás során felmerülő díjakat és költségeket.

Széchényi február 27-i levele már kevésbé optimista hangvételű, vélhetően egyrészt a várható magas költségek, másrészt az esetleges ellenvélemények miatt. Közölte is Stornoval, hogy az egész elgondolást és elkészített tervet „további tanulmányozás tárgyává” kell tennie, nyilatkozni egyelőre nem tud. El kell nyernie mindenekelőtt az egész Széchényi nemzetség beleegyezését, de egyéb tényezők nézetét is tisztázni kell a kérdésben, hisz mégis csak Széchenyi István sírjának „megbolygatásáról és áthelyezéséről van szó”. A gróf tudta jól, azzal is számolnia kell, hogy elgondolása, miszerint a legnagyobb magyarnak „méltóbb és a mai viszonyokhoz megfelelőbb” sírhelyet alapítson, nem lesz keresztülvihető, és részéről „tán csak egy pium desiderium [kegyes óhaj] marad”. Mindenesetre megbízta Stornot, hogy a falak élénk színbőségén változtasson, mert az nyughatatlan hatást kelt, és egy szarkofág környezetéhez nem tesz elég komoly benyomást. Kérte, hogy a szarkofágon a címer koronája ne emelkedjék a felső lap fölé. A feszületet pedig szebb volna alacsonyabban és készülhetne márványból. Szívesebben tenne a falra antik vas gyertyatartókat, mintsem modernt.

Storno még március 6-án válaszolt a grófnak, szinte mindenben elfogadva annak kívánalmait, de az ügyben több levél nem maradt fenn a Storno-gyűjteményben. Nem tudjuk, hogy a szarkofág ügyében létrejött-e kettejük között a Széchényi által 1941 tavaszára tervezett személyes találkozó. Vajon mikor állhatott el végleg elképzelésétől a gróf? Miként fogadhatta környezete a nem mindennapi ötletet? A további kutatások talán fényt derítenek ezekre. Az bizonyosság, hogy a szarkofág végül sosem készült el, a legnagyobb magyar pedig 1860. április 11-e óta háborítatlanul, békében pihenhet végső nyughelyén.

Forrás: Soproni Múzeum, Storno-gyűjtemény, Storno Miksa iratai

Kapcsolódó anyag: http://www.muzeum.sopron.hu/index.php/hu/hirek-2/810-szechenyi-istvan-halotti-gyertyai