Mamutcsontokra bukkantak Feldebrőn

Régészet

Egy fiatal mamut csontvázának mintegy 20 százaléka került elő a Heves megyei Feldebrő határában.

MTI 2012-04-08 08:23
Cikk küldése e-mail:

 A lelet különlegességét az egy egyedtől származó nagyszámú csont jelenti; szintén ritka, hogy eredeti helyén, nem pedig szélfútta löszös üledékben, vagy folyóvíz hordalékban lelnek őslénymaradványokat - közölte Gasparik Mihály paleontológus, aki egyben a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa.

Ugyancsak érdekesség, hogy a csontokat ősemberek rakták egy halomba, vagyis vagy elejtették a fiatal állatot, vagy a tetemet fogyasztották el; az emberi kéz jelenlétét pattintott kőeszközszilánkok is bizonyítják - fűzte hozzá.

Mint elmondta: a lelet minimum 16-18 ezer és maximum 60 ezer éves. Közelebbit azért nem tudnak mondani, mert nem került elő az állat koponya-, illetve állkapocscsontja. Ugyanis a fogak vizsgálata szükséges a kormeghatározáshoz.

Magyarország területéről 14-15 ezer éve tűntek el a mamutok; a kontinensen 8-9 ezer éve pusztultak ki, az utolsó elzárt populációk pedig 3700 éve tűntek el a Földről.
Kihalásukat a jégkorszak végével felmelegedő klíma hatására összezsugorodó élőhely okozta - magyarázta a régész.

A leleteket most konzerválják és tudományosan feldolgozzák, majd tudományos fórumokon bemutatják - mondta Gasparik Mihály.

Magyarországon egyébként három mamutcsontváz tekinthető meg: egy kifejlett példány Gyöngyösön, egy felnőtt és egy borjú pedig Zircen. Ugyanakkor a Természettudományi Múzeumban is látható volt egy csontváz a Jégkorszak kiállítás keretében.

A fotón a gyöngyösi Mátra Múzeum mamutcsontváza látható. A kép forrása: iranydebrecen.hu

Kiállítás a tölgy körül

Természetrajzi kiállítás a Mátra Múzeumban

Egy 15 méter magas kocsánytalan tölgy áll a Mátra Múzeum új természetrajzi kiállításának központjában. A szokatlan látványelem mellett a kiállítás koncepciója azért is fontos, mert korra, képességre való...

2009. november 11. Fűköh Levente

2700 éves csónakfibula

Adomány

A Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben karácsonykor angyal járt. Nem is akárhogy: adományozó lokálpatrióta képében!

2012. január 01. Kriston Vízi József

Régészeti újdonság: honfoglalás kori tarsolylemezekre bukkantak

A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársai Rácz Tibor Ákos és Füredi Ágnes vezetésével honfoglalás kori sírokat tártak fel a megye délkeleti részén.

2011. április 04. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...