A kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről

Jog

Mi a garancia arra, hogy a sokszor felbecsülhetetlen értékű műtárgyak kölcsönzés után visszatérnek eredeti tulajdonosukhoz?

Cikk küldése

e-mail:

A kölcsönzött kulturális javak különleges védelme, az ún. „jogi immunitás” egy olyan különleges, jogszabályon1 alapuló védelem, amely biztosítja az időszaki kiállításra kölcsönzött kulturális javak mentességét kényszerintézkedések elrendelése alól, illetve néhány ország esetében garancia arra, hogy a műtárgyakat kölcsönzés után a kölcsönadó mindenképpen visszakapja. A kényszerintézkedések olyan intézkedések, amelyek korlátozzák a tulajdonos rendelkezési jogát a műtárgy felett. Ilyen lehet lefoglalása, zár alá vétele, zárlata, elkobzása, vagyonelkobzása. A magyar jogszabályok széles körű lehetőséget nyújtanak a dolog elleni kényszercselekményekre, így például a polgári eljárás, végrehajtási eljárás, közigazgatási hatósági eljárás, büntetőeljárás által foganatosítható intézkedések keretében.

A jogi immunitás célja az, hogy megakadályozza az ideiglenes jelleggel az eredeti joghatóság alól kikerült műtárgy megszerzéséért jelentkező vélt vagy valós tulajdonjogi igényérvényesítők fellépését. A jogrendszerek különbözőségéből fakadóan előfordulhat, hogy a kölcsönvevő állam ideiglenes joghatósága sokkal előnyösebb jogi eszközöket biztosít a kölcsönadó állam eredeti joghatóságával szemben.

A szabályozás tárgya általában az olyan műtárgy kölcsönzése, melynek célja a kiállítás, a restaurálás vagy a kutatás. Szűkebb megközelítésben csak a kiállítás tartozik ide, de mindhárom esetben elmondható, hogy ezek közcélú, közművelődést, közjót szolgáló kölcsönzések, és erre a közérdekre épül a tárgyalt mentesülés. A szabályozás létének nagy előnye, hogy együttműködést az olyan múzeumokkal is elősegíti, mint például a szentpétervári Ermitázs Múzeum, amely egyetlen műtárgyat sem ad kölcsön olyan állam múzeumának, ahol nincsen jogi immunitást elismerő szabályozás.[1]

 

Jószolgálati nagykövetek

A gyűjteményi mobilitás serkentésének egyik központi kérdése a jogi immunitás garanciája. Maga az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Alapokmánya céljai között említi a nemzetközi kulturális együttműködés fontosságát.[2] Az Európai Unió Kultúra 2000[3] program akciótervének főbb prioritásai között is szerepelt a kulturális párbeszéd, a kultúra terjesztése és a gyűjteményi mobilitás. A nemzeti érdekektől függetlenül szemlélve két, nemzetközi szinten elismert közérdeket említhetünk: a) a kiemelkedő jelentőségű műtárgyak hozzáféréséhez, illetve b) a műtárgyak szabad mozgásának biztosítása a nemzetközi kiállítások megszervezéséhez fűződő érdeket. A műkincsek, mint „jószolgálati nagykövetek” nemzetközi védelmet élveznek az államok közötti útjuk során, melyet egyre több állam a jogi immunitás törvényi szabályozásával biztosít.[4] Az alábbiakban a Wally portréja és a Noga-eset példáján mutatjuk be a szabályozás indokát és a létrejöttének körülményeit.

 

Wally viharos portréja

Az 1997-ben a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) által megrendezett Egon Schiele-kiállításon az amerikai hatóságok lefoglalták a bécsi Leopold Múzeum két műtárgyát, melyek közül az egyik Schiele Wally portréja című festménye volt, és megtagadták visszaszállításukat Ausztriába.[5] Az ügyet tizenkét év után, 2010 júliusában sikerült lezárni, jelentősége miatt dokumentumfilmet is forgattak a műtárgy történetéről, illetve az ügy negatívan befolyásolta a Leopold Múzeum további amerikai kölcsönzéseit is.

 

Egon Schiele: Wally portréja, 1912

A Wally portréja eredetileg Lea Bondi Jaray zsidó származású bécsi műtárgykereskedő magántulajdonában állt. Az 1938-as zsidótörvény alapján kötelezték a zsidó származású kereskedőket, hogy üzleteiket nem zsidó származásúaknak idegenítsék el. Ennek következtében Lea Bondi Jaray bécsi galériáját a náci Friderich Welz szerezte meg – nyilvánvalóan nem megállapodással – jelképes összegért. Welz, kihasználva a helyzetet, mielőtt Jaray elmenekült volna náci rezsim elől, a személyes tulajdonában álló műtárgyak közül is összegyűjtögette a kedvére valókat. Így került hozzá, aránytalanul alacsony összegért, a Wally portréja is. Jaray 1969-ben Londonban halt meg, a festményt nem sikerült visszakapnia, kárpótlásban nem részesült.

Az amerikai csapatok által lefoglalt náci zsákmányból előkerült ugyan a műtárgy, ám tévesen a szintén zsidó származású műgyűjtő, dr. Heinrich Riegen örökösei kapták meg 1947-ben. Tőlük a Belvedere Galériához, majd dr. Rudolf Leopoldhoz került, ma pedig a Leopold Múzeum gyűjteményében található.

1998-ban Lea Bondi Jaray örököseinek kezdeményezésére a New York-i County District Attorney’s Office elrendelte a festmény lefoglalását, azzal az indoklással, hogy a Leopold Múzeum annak tudatában adta kölcsönbe a műtárgyat, hogy azt 1938-ban ellopták jogos tulajdonosától, és ezzel megsértette az amerikai törvényeket.[6]

A New York-i Fellebbviteli Bíróság 1999-ben megszüntette az eljárást, arra hivatkozva, hogy az 1965-ös törvény, a New York Arts and Cultural Affairs Law értelmében a múzeumoknak kölcsönzött kulturális javak mentesülnek mind a polgári, mind a büntetőeljárás alól. Érdemes itt kiemelni, hogy ez tekinthető az első jogi immunitásra vonatkozó szabályozásnak világviszonylatban.

A bírósági döntést követő napon azonban szövetségi hatáskörben került sor a festmény lefoglalására, és a National Stolen Property Act alapján szövetségi bírósághoz került az ügy. 2009-ben a bíróság kimondta, hogy a kép lopott tulajdon, valamint a 1938-ban, náci és zsidó származású személyek között kötött jogügyletek érvénytelenek, akarati hibában szenvednek, hiszen nem önkéntes alapon került rájuk sor, így az eset lopásnak minősül.

A bíróság megállapította, hogy sem a Belvedere Galéria, sem dr. Rudolf Leopold, nem járt el kellő gondossággal a festmény megszerzésekor, mert részletes tárgytörténeti kutatást kellett volna végezniük. Sőt, talán dr. Leopold tisztában is volt a műtárgy lopott jellegével.

Végül 2010 júliusában peren kívüli megállapodás született a Bondi-örökösök, a Leopold Múzeum és az Egyesült Államok kormánya között. Eszerint a múzeum a műtárgy forgalmi értékének megfelelően 19 millió dollár összeget fizetett az örökösöknek, akik cserébe felhagytak a további pereskedéssel. A Leopold Múzeum visszakapta a festményt, ám kiállításakor köteles a kép valós „provenienciáját”, azaz eredettörténetét feltüntetni.

 

A Noga-ügy

Míg a Wally portéja esetében a kényszerintézkedés elrendelésére a vitatott tulajdonjog iránti pereskedés miatt került sor, addig az alább bemutatott esetben a lefoglalás a követelés kielégítésének céljával történt meg.

A svájci vámhatóság 2005 novemberében ötvennégy festményt, közöttük Picasso, Cézanne, Matisse, Gauguin műveit foglalta le, melyeket a moszkvai Puskin Múzeum egy időszakos kiállításra adott kölcsönbe a svájci Pierre Gianadda Alapítványnak, Martigny városába.[7] A svájci hatóságok egy svájci export-import vállalat, a Noga SA kezdeményezésére foglalták le a műtárgyakat.[8] A svájci vállalat követelte, hogy az orosz kormány álljon helyt a kb. 1,5 milliárd dolláros tartozásáért, amely egy 1990-es évek elején kötött „oil for food” barter megállapodásból fakadt.[9] A genfi vállalat a stockholmi választott bírósági eljárás során meghozott ítélet alapján, az orosz államadósság fejében próbálta a külföldön lévő, orosz tulajdonból kielégíteni igényét. Ennek során 2005 júniusában kezdeményezte a műtárgyak lefoglalását a genfi hatóságoknál okozott anyagi kárának megtérítése érdekében.

 

Vincent van Gogh: Félix Ray doktor portréja, 1889

Bár a Noga SA-nak nem ez volt az egyetlen próbálkozása vagyoni kárának megtérítésére, említett eljárásuk kétségkívül jelentős hatást gyakorolt a kulturális érában.[10] A Puskin Múzeum festményeinek lefoglalása hatalmas felháborodást keltett Oroszországban, melynek következtében a szentpétervári Állami Ermitázs Múzeum Igazgatója, Mihail Pjotrovszkij professzor közzétett egy nyilatkozatot minden jövendőbeli kölcsönkérőre vonatkozóan: „A műtárgyak egy kereskedelmi jogvita áldozataivá váltak […]. Az országok többsége nem garantálja a teljes jogi immunitást [...]. Amennyiben a helyzet nem oldódik meg a következő 3 napon belül, az Ermitázs visszavonja kölcsöneit [...]. Alaposan felülvizsgáljuk a már meglévő kiállítási megállapodásainkat azokkal az országokkal, ahol nem képesek megfelelő garanciát adni a műtárgyakra, és ahol a kormányok nem értenek egyet azzal, hogy a műtárgy nem kereskedelmi árucikk.”[11] Az Orosz Kulturális Szövetségi Ügynökség kijelentette, hogy minden további, folyamatban lévő tárgyalást meg kell szakítani, amely az orosz műtárgyak svájci kiállításokra kölcsönzéséről szól.

A nyilatkozatokat követően Svájc Szövetségi Tanácsa (Switzerland’s Federal Council) megszüntette a lefoglalásról szóló határozatot, elsősorban a nemzeti érdekre (azaz az ország politikai és gazdasági érdekeire) és a nemzetközi jogra hivatkozva, mely szerint a nemzeti kulturális értékeket nem lehet lefoglalni. A Szövetségi Tanács 2005. november 16-án kivételes döntést hozott, melyet törvénybe is foglaltak, és ezzel abszolút hatályú joghatósági mentességet biztosítottak a nem kereskedelmi jellegű, kiállításra kölcsönzött, külföldi tulajdonban lévő műtárgyak számára. A jogalkotó így tehát megnyugtatóan rendezte a két ország közötti feszültséget a műtárgykölcsönzésekre vonatkozóan. Az eset hatására több ország fogadott el erre vonatkozóan szabályozást.

 

Miért nem lehet Oroszországtól műtárgyat visszaszerezni?

Ami az orosz szabályozást illeti, 1998-ban Oroszország szövetségi törvényben szabályozta, hogy a második világháború során az ország területére hurcolt műtárgyak, bizonyos törvényi kivételekkel (lásd 6.1.), a föderális tulajdon részét alkotják,[12] így Oroszországtól szinte lehetetlen törvényes úton visszaszerezni a kisajátított műtárgyakat. Fontos megjegyezni, hogy külföldre kölcsönzés esetén az orosz múzeumok külön megkövetelnek egy speciális, harmadik személyekkel szembeni védelmet, illetve visszaadási garanciát magába foglaló szabályozást a kölcsönző országoktól.

 

Jogi immunitás Magyarországon

Az esetek többsége, a nemzetközi műtárgykölcsönzések során mindinkább felmerülő igény és hazánk viharos történelme egyaránt arra enged következtetni, hogy a jogi immunitás nyújtásának követelménye egyre jelentősebb szerepet kap. Fontosságát mutatja, hogy a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló 2012. évi XCV. törvény tavaly júliusban lépett hatályba. Eszerint a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ által kiállított jogi immunitásról szóló tanúsítvány biztosítja az ideiglenesen kölcsönzött műtárgyak kényszerintézkedések alóli mentességét. A tanúsítvány azonban nem terjed ki a műtárgyak visszaadásának garantálására. Különleges védelemben nem részesülhet olyan műtárgy, amely szerepel a hatóság nyilvántartásában, illetve amely ellen jogszabály vagy nemzetközi szerződés alapján visszaszolgáltatási eljárás van folyamatban. A szabályozás ésszerű korlátokon belül biztosít mentességet, hiszen a tulajdonhoz való jog olyan alkotmányos alapjog, amelynek korlátozása csak nagyon szűk körben lehetséges.

 

A szerző a Szépművészeti Múzeum jogásza

---

1 2012.évi XCV. törvény a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről

[1] Consultation paper on anti-seizure legislation, Introduction, 1.3 http://www.lootedart.com/web_images/news/Consultation_paper_on_antiseizure_legislation.pdf

[2] Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya (San Francisco, 1945) I. fejezet 1. cikk 3.

[3] Decision No 508/2000/EC of the European Parliament and of the Council of 14 February 2000 establishing the Culture 2000 programme, Official Journal L 063 , 10/03/2000 P. 0001 - 0009

[4] Prof. Erik Jayme, Globalisation in Art Law: Clash of Interests and International Tendencies (Vanderbilt Journal of Transnational Law, Vol. 38:927, 2005) 929–940. old. Az államok szabályozási megoldásaival részletesen a III. és IV. fejezetben foglalkozom.

[5] Lásd bővebben: Nout van Woudenberg, State immunity and cultural objects on loan, 2012, Martinus Nijhoff Publisher

[6] Shira T. Shapiro, Case Note: How Republic of Austria v. Altmann and United States v. Portrait of Wally relay the past and forecast the future of nazi looted art restitution litigation, 34 Wm. Mitchell L. Rev. 1147 2007–2008.

[7] Tetiana Bersheda Vukurovic, Les créances litigeuses de Noga contre la Fédération de Russie et les tentatives de leur recouvrement, Entscheidungen/Jurisprudence, AJP/PJA/2008, 919–920. oldal; Marc Weber: New Swiss Law on Cultural Property, International Journal on Cultural Property, USA, 2006

lásd még: http://www.swissinfo.ch/fre/actualite/Tableaux_russes_saisis..._puis_liberes.html?cid=4850588

[8] lásd bővebben: Nout van Woudenberg, State immunity and cultural objects on loan, 2012, Martinus Nijhoff Publisher

[9] Egyfajta árucsere, azaz bartermegállapodás született a felek között, eszerint Oroszország gázolajjal tartozott, a genfi Noga cég pedig élelmiszerrel.

[10] Kerstin Odendahl, Immunität entliehener ausländischer staatlicher Kulturgüter, tanulmány, AJP/PJA, 10/2006.

[11] Statement on behalf of Professor Mikhail Piotrovsky in Response to the Seizure of Puchkin Paintings in Switzerland, on 16 November 2005, Press Service of the State Hermitage.

[12] Konstantin Akinsha and Patricia Kennedy Grimsted, trans. "Federal Law on Cultural Valuables Displaced to the USSR as a Result of the Second World War and Located on the Territory of the Russian Federation – Federal Law N 64-FZ of 15 April 1998,” With the amendments of Federal Law No. 70-FZ of 25 May 2000 and Federal Law, No. 122-FZ of 22 August 2004, Article 155, http://www.comartrecovery.org/sites/default/files/docs/, Art 6, 7, 8.