©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Zsinagógaépítészet a vidéki Magyarországon

Klein Rudolf előadása az MVMSZ Élet, sors, holokauszt konferenciáján hangzott el. Kocsis Katica összefoglalója.

Klein Rudolf találkozása a zsidó templomokkal alkalomhoz kötődő: 1986-ban a szabadkai zsinagóga megmentése kapcsán kezdett el foglalkozni a zsinagógaépítészettel, majd a nyolcvanas évek végétől már intenzíven foglalkoztatta a téma, olyannyira, hogy 2011-ben megjelent könyvében a stílustörténeti megközelítést elhagyva új szempont szerint vázolta fel a zsinagógaépítészet genealógiáját és tipológiáját. Az MVMSZ Élet, sors, holokauszt című konferenciáján elhangzó előadásában a könyv legfontosabb téziseit gyűjtötte össze.

Jánoshalma. Fotó: Klein Rudolf

Klein már az első percekben igen fontos megállapítást tett: hangsúlyozta, hogy az egykori Magyarország a világ zsinagógákban egyik leggazdagabb területe, hiszen itt ezek az épületek a második világháború végét is megélték, s csak az 50-60-as években tűnt el néhány közülük. Ez nemcsak azért történt így, mert Magyarország viszonylag mentes volt a nagyobb harcoktól a világháború alatt, hanem mert a keresztény templomokkal ellentétben a zsinagóga nem a szentség tere, az épület a jeruzsálemi templom helyettesítőjeként puszta pótlékként szolgál. Vagyis: mivel nincs szimbolikus jelentése, elpusztítását sem érezték szükségesnek.

Nagyszombat. Fotó: Klein Rudolf

Előadásának első részében Klein a vidéki zsinagógaépítészet történeti vonatkozásait ismertette, feltárta azokat a tényezőket és tendenciákat, amelyek a zsinagógák külsejének és alaprajzának sokféleségét eredményezték. Az izraelita templomok formavilágát egyrészt a zsidó letelepedések tendenciái alakították, árnyalták. Balogh István korábbi előadásához kapcsolódva Klein Rudolf is megjegyezte, hogy a bevándorlás több hullámban zajlott le. A Habsburg Birodalom területén már az 1790-es években éltek letelepedett zsidó családok, az alföldi részekre azonban csak egy második hullámban értek el, körülbelül a 19. század második felére. A bevándorlás nemcsak időben, hanem földrajzilag is mutat némi eltérést: Magyarországra két irányból érkeztek zsidó családok, cseh, német és galíciai területekről. Klein kutatásai igazolták, hogy ezek a földrajzi és időbeli sajátosságok a zsinagógák építésében is különféle megoldásokat szültek. A sokszínűséget azonban nemcsak a letelepedés különféle jellegzetességei alakították, hanem az is, hogy a zsinagógák építészeti nyelve nem volt szimbolikus. Az épületek minden tekintetben függetlenek a rítustól, az elrendezést nem befolyásolja a szertartás, ezért a tervezők a térrel szabadon játszhatnak. Harmadrészt, mivel a zsidó kisközösségek függetlenek, és nem állnak hierarchikus viszonyban egymással, ezért minden gyülekezet a saját ízlésének megfelelően alakította ki az épületeket.

Eperjes. Fotó: Klein Rudolf

Összegezve: a szimbolikus jelentés hiánya, a letelepedés földrajzi és időbeli eltérései, illetve a hierarchianélküliség mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon sokféle, változatos formájú zsinagógákat építettek. Klein kutatásai során 5000 zsinagógát fotózott le és elemzett, ezek pedig világossá tették számára, hogy ezt a sokféleséget nem lehet egyetlen stílustörténeti analízissel megragadni. Klein megfogalmazása szerint a zsinagógák változatossága egy svédasztalhoz hasonlít: a különféle elemeket az egyes épületekhez az adott közösség ízlése, pénze, meggyőződése szerint válogatták össze, s nem lehet őket homogén rendszerbe katalogizálni. Az építész, elhagyva a hagyományos stílustörténeti megközelítést, nyolc kritériumot felölelő mátrix segítségével (külső megjelenés, alaprajz, szerkezet, építészeti nyelv, belső díszítés, méret, tömegképzés, valamint a közvetlen környezettel, illetve a városkép egészével folytatott építészeti dialógus) új alapokra helyezte a zsinagógák genealógiáját és tipológiáját.

Apostag. Fotó: Klein Rudolf

Kutatásai és ez a mátrix azt is világossá tették, hogy a vidéki zsinagógák sajátságos, hibrid épülettípusai kirajzolnak néhány egyértelmű tendenciát. Ha a genealógiát nézzük, akkor például megfigyelhető, hogy az épületek száma az 1848-as forradalom után robbanásszerűen megnövekedett. Az is világos, hogy az 1859-ben befejezett Dohány utcai zsinagóga nagy hatással volt a vidéki épületekre, de az adott időszakban uralkodó stíluskorszak formajegyeit is előszeretettel használják az építések során. A forradalmat követően az alaprajzokban is robbanás következett be, és az osztatlan vagy négyosztatú tereket az oltárszerű elrendezések váltják fel. Klein kutatásai kimutatták, hogy idővel az alaprajzok is egyre bonyolultabbak lesznek, a parasztház formától kezdve a polgárház, protenstáns templom, jeruzsálemi templom, iparcsarnok, palota, keresztény templom, ortodox típusokon keresztül eljuthatunk egészen a bizánci bazilika típusáig. A környezettel folytatott építészeti dialógus esetében is felrajzolható egy ív: a korai bazilikák kevésbé frekventált, eldugottabb helyeken épültek, később viszont egyre közelebb kerülnek a városközponthoz, és inkább előtérbe helyeződnek.

A professzor előadása végén elméletét különféle példákkal szemléletesen igazolta: a jeruzsálemi templom példájaként elemezte a váci, pécsi, bécsi és miskolci zsinagógákat, az iparcsarnok típusába jól illeszkedik a debreceni vagy nagyszombati épület, a dohány utcai pedig egyértelműen a katolikus templom stílusjegyeit hordozza magán.

Dr. Klein Rudolf (1955, Szabadka) az MTA doktora, építész és építészettörténész. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának professzora, a 19. és 20. századi építészet kutatója. Legfontosabb kutatási területei közé tartozik a délvidéki magyar szecesszió, a japán gondolkodás hatása az európai építészetre, a kortárs építészet filozófiai gyökerei, a judaizmus szerepe a modernizmus létrejöttében, kultúrák kölcsönhatása az építészet területén.