Vendégkönyvek

CAPA

Hatvan évvel ezelőtt halt meg Robert Capa. Ehhez némi csemege a Robert Capa / A Játékos című kiállítás vendégkönyvéből. Kurátori elemzés.

Fisli Éva 2014-05-26 08:00
Cikk küldése e-mail:

1976. április 5-én a Kiállítási Intézmények igazgatója levelet írt Aczél Györgynek. A gépirat másolatából kiderül, hogy a Műcsarnokban rendezett Robert Capa-kiállítást 1976. március 12. és április 4. között 26.355 fő látta. A feladó a címzett kérésére leveléhez mellékelte a kiállítás vendégkönyvét.[1] A fennmaradt iratok tanúsága szerint e levélre három nap múltán a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökhelyettesének titkárságáról egy bizonyos V. Tiborné válaszolt a következőképpen: „Aczél elvtárs megnézte, nagyon köszöni, hogy elküldte a vendégkönyvet.”[2]

Az ominózus vendégkönyvet magát ugyan (még) nem sikerült megtalálni, azonban a hivatalos gépiratokból sok minden kiderült a korabeli ügymenetről, a kulturális kapcsolatok szervezéséről, a levelezésben résztvevők hatalmi viszonyairól. A 2013 szeptemberében nyílt Robert Capa / A Játékos című kiállítás építésekor mindez mégsem annyira történeti, mint inkább vizuális inspirációként volt számomra lényeges. De mi is lehetne érdekes egy vendégkönyvben?

 

A vendégkönyv: tárgy és eszköz

A vendégkönyv mindenekelőtt emlékkönyv; a látogató nyomot kíván hagyni benne – bejegyzésével végső soron azt állítja: „itt jártam én is”. Az esetek döntő többségében ugyanis a látogatók pusztán aláírják a lapokat, dátumhoz és névhez kötik a látogatás eseményét. A többnyire bőr vagy műbőr borítású, golyóstollal teleírt oldalak – hacsak nem rongálják meg őket – megváltoztathatatlan sorrendben őrzik azok lenyomatát, akik a kiállítás terében (egymás után) megfordultak.

A vendégkönyv ugyanakkor a látogatói észrevételek terepe is. Ha sötét van, kicsik a betűk, nincs levegő vagy modortalan a teremőr, arról bizonyosan bejegyzés születik. Ha valamivel nem ért egyet a látogató, vagy épp ellenkezőleg, valami nagyon is elnyeri a tetszését, ugyancsak. A vendégkönyv a kommunikáció, a vélemények megosztásának eszköze; egy-egy kiállítás közben vagy a tárlat végeztével a múzeumok érintett és illetékes munkatársai megismerhetik belőle a közönség (nyilvánosan vállalt) reakcióit.

Ez az évtizedekig működőképes forma azonban mára – úgy tűnik visszavonhatatlanul – megváltozott: a szakemberek egyrészt látogatói kérdőívekkel mérhetik az elégedettséget, másrészt a véleményezés egyre inkább blogokra és a közösségi média felületeire tevődik át, a tetszikek, kommentek és megosztomok közé. Az elektronikus eszközök mind gyakoribb használatával mindennek a tetejébe a kézírással hagyott üzenetek is lassan kikopnak a használatból.

A (mű)bőrbe kötött vendégkönyv mint tárgy alighanem lassan múzeumba kerül.

 

A Játékos vendégkönyve

A Robert Capa / A Játékos című kiállítás vendégeitől mindenekelőtt részvételt várt. A múltat ez a kiállításkoncepció nem tekintette lezártnak; értelmezések szabad játékát látta benne, amelybe mindenki bevonható. A tárlat helyzeteket teremtve kívánta bevonni a befogadót a térbe és a kiállításba is. Ez a szándék húzódott meg – egyebek közt – a kávéházi installáció, a Játékos terem kártyaasztala, a látogató által birtokba vehető fürdőkád vagy a „szerkesztőségi szoba” írógéppel írható vendégkönyve mögött is.

A tárlat a 2. (Fotóriporter) és az 5. (Doku/tér) terem közötti üvegfalak révén egymásra nyitotta a teret; az áttetsző felületre írt szövegekkel a látogatóra bízván, mennyire és hogyan is olvassa össze őket.

Nézetek. Üvegfal Stefan Zweig-idézettel. Képek a kiállításból. Fotók: EF

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Nemzedékünk nem ismerhetett elhúzódást, félreállást, mint a korábbiak; hála az egyidejűség új szervezeti "szabályzatának", mindenkor az idők részesei voltunk. Ha bombák döntötték romba Sanghaj házait, európai lakásunkban előbb értesültünk róla, mint ahogy a sebesülteket hordágyra rakták. Hiába, hogy valami sok ezer mérföldnyire a tenger túlfelén történt, eleven képe máris a szemünkbe szökkent. Az állandó értesüléshalmaz ellen nem volt védelem, nem volt biztosítás - nekünk mindenben benne kellett lennünk. Nem volt ország, ahova menekülhettünk volna ez elől, nem volt csend, amelyet megvásárolhattunk volna ellene, a sors mindenüvé utánunk nyúlt és visszaráncigált bennünket megunhatatlan játékába."

Stefan Zweig: Előszó In Uő: A tegnap világa. Egy európai emlékezései, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1981, 10-11. Tandori Dezső fordítása.

 

A kiállítás végéhez közeledő látogatót aztán visszavezettük a Fotóriporter-terembe; az üvegfal mögött az írógépen így újra és újra más „szerkesztő” dolgozhatott.

Látogató a kiállításban Capa 100. születésnapján. Fotó: EF


Agnes Dherbeys fotográfus gépel 2013. szeptember 17-én. Fotó: Sopronyi Gyula

 

Születtek ugyan „klasszikus” vendégkönyvi bejegyzések (itt jártam, hideg van, kicsik a betűk, nem tetszett, nagyon tetszett), azonban az egymásra helyezett, különálló lapok egy részén egyáltalán nem szerepel dátum, bár a többség persze törekedett rá, hogy lejegyezze a pontos időt.

Volt, aki – leginkább magyarul, de azért angolul, franciául, olaszul és spanyolul is – levelet írt Capának vagy a kurátoroknak; volt, aki szerkesztőként véleményezte egyiket vagy másikat, és volt, aki ráérezvén az írógépnek mint szerkezetnek vagy épp a helyzetnek a sajátosságaira, játszani kezdett velünk.

Így például a formára és az okostelefon előtti technikára adott humoros reflexiókon túl olyan bejegyzés is akadt, mely Kubrick Ragyogásának kulcsjelenetét idézte.

A Játékos vendégkönyvének válogatott bejegyzéseiből végül egy sajátos installáció született; ez függött a Nemzeti Múzeum rotundájában a kiállítás záró hétvégéjén.

Függő beszéd, 2014. január 26. Fotó: EF

 

Az óramutató járásával megegyező irányban végigolvasva a kasírozott lapok hátára írt szavakat, a következő mondat állt össze az olvasó fejében: „Az ember csak akkor játszik, amikor a szó teljes jelentésében ember; és csak akkor egészen ember, amikor játszik. Ez a Schiller-idézet volt A Játékos forgatókönyvének mottója, s aztán ez került a kiállítás frissen megjelent könyvének élére is. A vendégkönyv nyolc válogatott bejegyzése pedig része lett magának a kötetnek.

A kör tehát bezárult.

Hölgyeim és uraim, köszönöm, hogy a vendégeink voltak.

A Játékos vendégkönyve zárás után. Fotó: EF

 


[1] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára XXVI-I-10-Robert Capa-1976. 58. doboz. 27. oldal. Köszönöm Ring Orsolya (MNL OL) segítségét.

[2] Uo. 26. o.

A megszállottság metonímiája

A SEMMELWEIS IKON

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum időszaki kiállítása ezúttal a névadó orvos, Semmelweis Ignác különös alakja köré épül.

2013. október 10. Hermann Veronika

Betű a falon

SZUBJEKTÍV

Mennyi a kiállításokban az ideális szöveg? Milyen műfajok könnyítik a befogadást? Az egységes szövegstruktúra segíti-e megértést? Nem veszítünk-e látogatót a rémisztően sok szöveg látványával? Van-e ideális...

2013. december 12. Frazon Zsófia

A tanító széke

BESZÉD

70 éve még Magyarország lakosságának döntő többsége paraszti származású volt. Ismerjük őket? Emlegetjük ételeiket, vitrinben tartjuk pipáikat, újrakeverjük dalaikat és koreográfiát építünk táncaikra, de...

2013. március 03. Fisli Éva
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...