Bajor Gizi Bródy Sándor darabjában
RECTO ÉS VERSO
A Bajor Gizi Színészmúzeumban 2015 februárjáig látogatható Bajor Gizi és a nagy háború című kiállításon bekeretezett képek idézik a színésznő első sikereit. Az egyik fotó Bródy Sándor A dada című művének nemzeti színházi bemutatóján készült.
| Gajdó Tamás |
2014-10-02 14:24 |
Bár Bajor Gizinek számtalan képét őrzi az Országos Színháztörténeti Múzeum gyűjteménye, ez a felvétel valóban ritkaság. Bródy János – Bródy Sándor fia, Alexander Brody édesapja – őrizte meg, s 1935-ben ő ajándékozta kezelőorvosának, Bajor Gizi férjének, Germán Tibornak. Bajor Gizi hagyatékában azonban nyoma sem volt ennek a fényképnek, mely végül 2001-ben több tucat Bajor Gizi-képpel együtt, Völgyes Iván nagylelkű ajándékaként került a múzeum gyűjteményébe.
A magyar színháztörténet krónikásai szerint Bajor Gizi sikeres pályakezdését Ambrus Zoltánnak, a Nemzeti Színház igazgatójának köszönheti, aki beleszeretett a fiatal művésznőbe. A tények azonban árnyaltabb képet festenek, hiszen Bajor már 1915. május 2-án megkapta az első jelentősebb feladatot: Gárdonyi Géza Annuska című művének címszerepét. Az viszont tagadhatatlan, hogy Ambrus igazgatásának kezdetén, 1917 őszén három főszereppel bizonyította rátermettségét és kivételes tehetségét. Móricz Zsigmond Pacsirtaszó című művének szeptember 14-én és Molnár Ferenc Úri divat című színjátékának november 23-án megtartott bemutatója között a színház Bajor Gizivel a címszerepben október 5-én Bródy Sándor A dada című drámáját újította fel.
Ambrus Zoltán 1917 nyarán levelet írt az Ótátrafüreden pihenő színésznőnek: „Küldöm a »Dadát« is, melyben – […] a szerző óhajtásának megfelelően – Erzsébet szerepének eljátszását kérem.” Nem meglepő, hogy Bródy Sándor Bajor Gizihez ragaszkodott, hiszen a Móricz-darab premierjét követően ezt írta róla: „Egy egészen fiatal színésznő, aki a rendkívüli feladatban rendkívüli volt. Még nem tudja, vagy nem akarja tudni azokat az apró-cseprő kifejezésbeli formákat, amelyek egy magyar parasztasszonyt úgy jellemeznek, mint a sokszínes szoknyája. Lélekben, erőben, lényegben volt elragadó. Az a benyomásom, hogy megvan az új Júlia, és a színháznak megvan a keresett, várva-várt fiatal heroinája.”
S vajon volt-e sikere A dada előadásának? Ignotusnak a Világ című lapban írt kritikájából azt is megtudhatjuk: „A közönség szeretettel és megértéssel fogadta a tizenöt év alatt szinte semmiben el nem avult darabot, s a második felvonásközben zajosan és viharosan tapsolta meg, és hítta számtalanszor a lámpák elé a népszerű, beérkezett mestert, Bródy Sándort, s a népszerűségnek induló Bayor Gizit.”
Bródy Sándor fiának, Jánosnak a fénykép hátoldalára írt sorai is azt bizonyítják, hogy emlékezetes előadás született 1917 őszén a Nemzetiben: „Bródy Sándor, magyar író őrizte e képet. Néki mindig nagyon kedves volt, s ezért is a hagyatékozó fiú 11 évig híven vigyázott rá. Most pedig hálája és tisztelete jeléül küldi Germán tanár úrnak. Budapest 1935 május havában. Bródy János”
