Hitetlen Tamás
REMBRANDT
A Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című kiállítással búcsúzott el látogatóitól a Szépművészeti Múzeum. A tárlat egyetlen orosz „vendége” a Hitetlen Tamás volt, a moszkvai Állami Puskin Képzőművészeti Múzeum egyik gyöngyszeme.
| Nyikolajeva Marija |
2015-03-13 07:57 |
Rembrandt: Hitetlen Tamás
A viszonylag kisméretű festmény a Rembrandt és „fényköre” szekció sarkában várta szerényen a látogatókat, majd rabul ejtette és bevonta őket a kibontakozó drámába, nemcsak beavatta a fény misztériumába, de személyes élményükké formálta a bibliai történetet. Ám a Hitetlen Tamás amellett, hogy mély emberi érzelmeket ábrázoló, nagy erejű, zseniális alkotás, még igazi híresség is. Ő ugyanis a 250 éves szentpétervári Ermitázs egyik „alapítója”.
Az 1634-ben készült festményt Ameldonck Leeuw, egy mennonita kereskedő vásárolta meg Amszterdamban, valószínűleg közvetlenül a művésztől. A kép több mint száz évig, 1759-ig a családban maradt, apáról fiúra szállt, illetve ebben az esetben inkább anyáról leányra. 1764 körül Johann Ernst Gotzkowski német kereskedő, a berlini porcelánmanufaktúra alapítója vásárolta meg a Hitetlen Tamást.
F.Rokotow festménye Gotzkowskiról 1763-ban.
Gotzkowski még fiatalkorában ismeretséget kötött Frigyessel, a porosz koronaherceggel, aki a művészet nagy kedvelője volt – szerette a francia zenét, irodalmat, szabadidejében táncolt és fuvolázni tanult. 1740-ben a koronaherceget királlyá koronázták – ő lett II. Frigyes. Gotzkowski pedig állami alkalmazottá vált, és 1755-ben új feladatot kapott – állítson össze képtárat a porosz király számára régi mesterek festményeiből. Egy évvel később azonban kitört a hétéves háború, és II. Frigyes megrendült anyagi helyzete miatt nem tudta átvenni a megvásárolt képeket. Az orosz kormánynak búzaügyletei miatt adós Gotzkowski a tartozását ezeknek a festményeknek egy jelentős részével egyenlítette ki. Az orosz cárnő, II. Katalin nem nagyon értett ugyan a festészethez – inkább a drágaköveket, a faragásokat és a gemmákat szerette –, de felvilágosult uralkodó lévén, szentül hitte, hogy az ország nagyságához elengedhetetlen a stabil gazdaság, a hatalmas hadsereg és a csodálatra méltó, nagy múzeum. Így Rembrandt Hitetlen Tamása 225 másik 17. századi holland és flamand remekművel együtt beköltözött a Kis Ermitázsba („Remetelak”-ba). Katalin ide vonult el néhány közeli hozzátartozójával a napi gondokat kipihenni, itt szeretett ebédelni, kártyázni és a festményeiben gyönyörködni. A cárnő szigorú szabályokat vezetett be gyűjteménye látogatását illetően: tizenöt embernél több sosem tartózkodhatott a termekben, tilos volt a hangos beszéd és az ásítozás, a férfiak pedig csak kalap nélkül és fegyvertelenül léphettek be. Vajon hányszor állt meg a cárnő – vagy ahogyan magát hívta, a „filozófus szoknyában” – a Hitetlen Tamás előtt, és vajon milyen gondolatokat ébresztett benne a kép? A feltétel nélküli hitre, a fény sötétség feletti győzelmére eszmélt rá, ahogy tekintetével ennek az alakról alakra szálló fénynek hol könnyed futását, hol heves kitörését követte? Netalán a kép tökéletessége ragadta meg, és megtorpanva előtte megértette, hogy Rembrandt hazája nem Hollandia, hanem saját álomvilága, és hogy az ő Jézusa a szeretet erejével kelti életre a csodát, Istenét pedig minden ember magában hordozza? De az is lehet, hogy Rembrandtot Katalin túlságosan különösnek, túlságosan rejtélyesnek találta. Nem kizárt, hogy csak nagyon örült, mert borsot törhetett a porosz uralkodó orra alá, és bebizonyíthatta Oroszország hatalmát és nagyságát. Mihail Pjotrovszkijnak, az Ermitázs igazgatójának feltételezése szerint ekkor született a kifejezés, hogy a múzeum egy barométer. „II. Katalin idejében a műszer azt mutatta, hogy melyik oldalon van az erő” – mondja Pjotrovszkij.
Katalin nagy örömét lelte a képek gyűjtésében és birtoklásában. 1796-ban, halálakor a cári gyűjtemény már 3996 képből állt. Idővel II. Katalin egykori „Remetelakja” az ötszörösére nőtt, ma az Ermitázs név az épületegyüttes öt palotájára vonatkozik: a Téli Palotára, a Kis Ermitázsra, a Nagy (vagy Régi) Ermitázsra, az Új Ermitázsra és az Ermitázs Színházra. A nem egységes stílusú, mégis egy egészet alkotó, méltóságteljes paloták annak a korszaknak az emlékét őrzik, amikor még Szentpétervár volt Oroszország fővárosa. Rembrandt pedig, aki soha nem volt udvari ember, és akinek művészetét sem nem dicsérte, sem nem vette pártfogásba a hatalom, palotához jutott, mint egy király, most mintegy 17 ermitázsbeli festményen hirdeti és hitelesíti a csodát. De a Hitetlen Tamás története itt nem ér véget.
Nagy Katalin cárnő
1923-ban az új államban, a Szovjetunióban elkezdődött a művészeti magángyűjtemények államosítása, kincsek és remekművek átcsoportosítása. 1924-ben a moszkvai Állami Puskin Képzőművészeti Múzeumban új gyűjtemény alakult – a Régi Nyugati Mesterek Képtára. Ezt a gyűjteményt volt hivatott erősíteni a Hitetlen Tamás, így a 30-as évek elején átköltözött Moszkvába, és a mai napig, öt másik Rembrandt-festménnyel együtt, a moszkvai múzeum büszkesége. Ám ennek ellenére híre és dicsősége mint az Ermitázs alapítójának megmaradt, és Moszkvában még most is az ermitázsi Tamásként tartják számon.
