A szenvedéstörténet kivonata egy képen
HÚSVÉT
E kisméretű kép 1878-ban került Esztergomba, amikor Simor János érsek megvásárolta Raffaele Bertinelli római kanonok gyűjteményével együtt.
| Vereckei András |
2015-04-02 09:00 |
Az esztergomi Keresztény Múzeum állandó kiállításán található egy levélborítéknál alig nagyobb, Fájdalmas Krisztust ábrázoló festmény (1. kép). Valószínűleg Hans Memling, a neves bruggei festő készítette 1490 körül. E kisméretű kép 1878-ban került Esztergomba, amikor Simor János érsek megvásárolta Raffaele Bertinelli római kanonok gyűjteményével együtt.
Krisztus képe festett kőkeretben látható, amint sebeit mutatja nézőjének. A középkori művészet gyakran idézte a hívők szeme elé az emberiségért szenvedő és meghaló Krisztust, aki az utolsó ítélet bírájaként visszatérve felfedi sebeit. Az érzelmekre hatni próbáló késő középkorra jellemző módon inkább a tény fájdalmas, szívbemarkoló voltát akarta élményszerűen átélhetővé tenni a nézők számára. Ezért azt a Fájdalmas Krisztusnak vagy Vir Dolorumnak nevezett képtípust fejlesztette ki, amelyen a Megváltó egyszerre látható élőként és halottként. Egy ilyen kép Krisztus egész passiótörténetének kivonatául szolgálhatott az előtte imádkozók számára. Bár közvetlen irodalmi előképe nincsen, összefügg egy sor bibliai jövendöléssel az Emberfia szenvedéséről (például: Iz. 53,3). Az ábrázolás így nem egy epizódot jelenít meg, hanem Krisztus szenvedéseit tárja szemléletesen a hívek elé, célja az ájtatosság felkeltése.
Hans Memling Fájdalmas Krisztusa témája és kis méretei miatt bizonyára magánáhítatosságra szolgált. Többen úgy vélik, valószínűleg egy kis diptichon egyik oldala volt, amelynek másik felén a megrendelő portréja vagy a fájdalmas Szűzanya lehetett. Till-Holger Brochert szerint elképzelhető, hogy e műnek nem volt párja, tulajdonosa egymagában használta személyes tárgyként, értékes imakönyvhöz hasonlóan. Véleménye szerint a hívek az ilyen képeket magánáhítatkor az oltárra helyezték, és előttük imádkoztak.[1] Ilyen jelenet látható a Szent Orsolya legendájának mestere által készített, 1482-re datált Szent Orsolya legendáját bemutató szárnyasoltáron (2. kép).
A Fájdalmas Krisztus húsvéthoz kapcsolható képtípusa egyben utal a keresztáldozat megújítására a miseáldozatban. Nagy Szent Gergely pápa miséjének ábrázolásain is látható, amint a miséző Gergely pápa előtt megjelenik a Fájdalmas Krisztus (3. kép). A keleti egyházban a 12. század óta ábrázolják; fél alakban, kezét összekulcsolva. A misztika Krisztus szenvedéseit elmélkedés és eksztatikus együttérzés tárgyává tette.
Mintája a bizánci imago pietatis-kép, amely a húsvéti liturgiával kapcsolatban a sírjában álló halott Krisztus megjelenítése. Krisztus többnyire háromnegyed alakos, töviskoronás fejét mélyen lehajtja, karjait összefonja, de oldal- és kézsebei is láthatók. Az itáliai trecento festészetben átformált téma a 15. században Németalföldön is népszerűvé vált. Memling már egy 1475-ben készült kis képen is megörökítette a Fájdalmas Anyával együtt a sebeit feltáró Krisztus finom alakját. Memling a könnyebb átélhetőség miatt a tér illúzióját kelti a nézőben azáltal, hogy Krisztus alakja sötét háttérből lép elő, könyökét a festett kőkeret elé helyezi, alakját egy kissé jobbra fordítja. A festő ezzel közelebb hozza a nézőhöz az oldalsebet. Krisztus glóriája is a keret fölé nyúlik, ami az ábrázolást tekintve új elem. E koncepció végett a keresztény múzeumi kis festmény konkrét lelki funkciót töltött be tulajdonosának vallásos életében, aki valószínűleg egy flamand festészetet kedvelő gazdag kereskedő vagy a klérus egyik művelt tagja volt.
A tulajdonos számára a misztikus gondolkodók áhítatossági módszereikkel és képünk finomságával, illúziókeltésével segítették a koncentrációt, a húsvét bensőségesebb átélését, az elmélkedést, Krisztus testének misztikus felfogását és jelenlétét a miseáldozatban.
[1] Till-Holger Borchert: Hans Memling: Cristo dolente. In: Memling – Rinascimento fiammingo. A cura di Till-Holger Borchert, 2014, Roma, 136.
