Levél hőlégballonnal

TÁRGY

Csaknem 150 éve, a porosz seregek által ostromlott Párizsból hőlégballon segítségével juttatták ki a leveleket, egy most került elő az Ausztrál Nemzeti Levéltárból.

MTI 2016-02-16 12:35
Cikk küldése e-mail:

 

A levelet Ch (Charles) Mesnier vagy Mesmier írta Normandiában élő édesanyjának a körülzárt fővárosból. Az ausztrál levéltár egy kiállítás anyagát gyűjtötte össze Franciaországgal kapcsolatos dokumentumokból, eközben bukkantak rá az írásra. Azt azonban nem tudták megállapítani, hogyan került hozzájuk a levél – mondta el a BBC-nek Louise Doyle, az archívum vezérigazgató-helyettese.
A poroszok 1870 szeptemberétől 1871 januárjáig ostromolták Párizst. A körbezárt fővárosból éjszakánként hőlégballonnal juttattak ki leveleket, postagalambokat és alkalmanként fontos embereket is. A világ másik végén előkerült episztola a keltezése szerint december 7-én íródott, és a címzett egy héttel később meg is kapta.
Az apró betűkkel, szép kézírással író férfi beszámol arról, hogy jó egészségnek örvendenek, és bár nem jut túl sok hús a konyhára, „a háztartásunkban senki sem panaszkodik". Arra kéri anyját, hogy adjon hírt róla, ők is jól vannak-e. Bizakodó hangon szól arról, hogy lehetnek ugyan vesztes csaták, de végül a franciáké lesz a győzelem.
A kis levél mérete 20 cm x 13 cm, és a borítékon az is szerepel, hogy hőlégballonnal továbbítják.
Az ostrom alatt csaknem kétmillió levelet küldtek ki ezen a módon a városból.
„Szerintem nagyon romantikus és mély lélekre vall, hogy ennek a férfinak ilyen szoros kapcsolata volt az anyjával" – mondta Doyle.
Az ausztrál archívum igyekszik kideríteni, hogyan került a levél a queenslandi postamúzeumba, van-e ausztrál szál a történetben, és vajon a levél feladójának esetleg élnek-e leszármazottai az országban.

(s)

157 egyiptomi műtárgy tűnt el egy képtárból

SZAKKARA

Több mint száz egyiptomi régiség tűnt el Szakkarából. Az ügyészség nyomoz, ha minden igaz.

2016. február 02. Pallag Zoltán

Kié volt a családi ezüst?

ÉTKÉSZLET

Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja az a 18. század végi ezüst étkészletet, amelynek eredetére a közelmúltban derült fény.

2016. február 02. Iparművészeti Múzeum

Muraszaki sikibu

REGÉNY

Hogy ki volt ő? A Heian-kori japán császári udvar egyik udvarhölgye. Neki köszönhetjük a Gendzsi monogatarit (magyarul Gendzsi regénye, ill. Gendzsi szerelmei), a világirodalom egyik legjelentősebb...

2016. február 02. Dénes Mirjam - Türk Timea
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...