Üzenet a frontról

LEVELEK

Egy sajátos történeti forrás, a frontról küldött tábori levelek segítségével idézi meg az első világháború mindennapjait, a harcmezőkön és a hátországban élő erdélyi emberek életét a szentendrei Skanzen nemrég nyílt kiállítása.

Bereczki Ibolya 2016-10-23 10:38
Cikk küldése e-mail:

Pozsony Ferenc tüzér szerencsésen megmaradt 280 levele 1914. augusztus 13–1918. június 23. között íródott, és általában 7-10 nap alatt érkezett meg. Egy – az édesapja által a frontra küldött lap − kivételével valamennyit ő maga írta. Az édesanyja és testvére otthonról küldött tudósításaira csak a válaszlevelek utalnak. A levelek keltezése mellett a megérkezésük napjáról is tudunk, hiszen a címzettek minden egyes lapra gondosan feljegyezték ezt a dátumot. Az otthonról kért és a harctérre eljuttatott küldemények között kiemelt szerepe volt az előre megvásárolt, előnyomott, ún. tábori lapoknak, a papírnak, az írószerszámnak és a „kovert”-ként emlegetett borítéknak.

 

 

A 20. század elejére a háromszéki középparasztok körében a rendszeres írás és az olvasás egyre általánosabbá vált. A katonai kiképzés során, a hosszú utazások közben, a harcok közötti pihenőidőkben a katonák legfontosabb időtöltése a levélírás volt. Ferenc tüzér számára hosszú időn keresztül az otthoniakkal való kapcsolattartás szinte egyedüli módja volt ez, hiszen szabadságra szinte egyáltalán nem engedték el.

A levelek kezdő és befejező formulái hasonlóak voltak, s a kor normáihoz igazodtak. A tüzér főként az egészségéről tájékoztatta családját, és elsorolta a vele történteket. Gyakran írt arról, hogy megkapta-e az otthonról küldött csomagot, vagy kért olyan dolgokat, amelyekre szüksége volt a hadszíntéren. A katonai cenzúra, és az egyes témákra vonatkozó tiltások miatt keveset és ritkán tudósíthatott az éppen folyó hadműveletekről.

 

 

A levelek írója rendszeresen érdeklődik az otthon történtekről, a fronton lévő barátok, azok hozzátartozói és a közeli rokonság sorsáról. Visszatérő gondolat az otthoniak nehézségeire történő utalás, a harctérre kerülő férfiak hiánya miatti terhek viselése. Olvashatunk arról is, hogy milyen vidékeken utaznak, milyenek az ellátás, az étkezés körülményei, de a hősi cselekedetek, az előléptetések és a kitüntetések hírei is kiderülnek a levelekből.

Pozsony Ferenc rendszeres olvasója volt a frontra megrendelt Pesti Hírlapnak, rendszeresen küldött haza saját magáról vagy harcostársairól fényképet, s fontosnak tartotta, hogy azokból a városokból is küldjön képeslapot, ahol katonaként megfordult.

Hogyan változtatott meg egy bizonyos embert a háború?

KIÁLLÍTÁS-ELŐREJELZÉS

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum október 18-án nyitja az "Üzenet a frontról - Ferenc tüzér levelei 1914-1918" című kiállítását a Skanzen Galériában.

2016. október 10. Magyar Múzeumok Online

Frontkarácsony

KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum időszaki kiállításáról és a téma kutatásáról dr. Batári Zsuzsanna etnográfust, a kiállítás rendezőjét kérdeztük.

2014. december 12. Jókainé Gombosi Beatrix

Ajándék a frontról

KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS

Bibliatartó doboz, amelyet egy első világháborús katona készített a fronton menyasszonyának. Tárgyak a Skanzen Galéria kiállításából.

2014. december 12. Nagyné Batári Zsuzsanna
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...