Minden kétséget kizáróan Petőfi
Gyűjteménygyarapítás
A Petőfi Irodalmi Múzeum a héten egy, a Petőfi-kutatás történetében jelentős esemény helyszíne volt: a költő relikviái úja közgyűjteménybe kerültek.
| Magyar Múzeumok Online |
2012-02-09 09:00 |
 |
Részlet a PIM
„Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai
című kiállításából
|
2012. február 7-én a több mint száz éve kialakult két nagy gyűjtemény - a Petőfi Társaság és Ernst Múzeum műtárgyai - egyesültek a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából a költő hagyatékát őrző, emlékét ápoló közgyűjteményben, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ritka pillanat, hogy másfél század után új, minden kétséget kizáróan hiteles, autográf kéziratok, személyes tárgyak, relikviák kerülnek nemzeti tulajdonba.
A Petőfi halála utáni évtizedekben a Magyar Tudományos Akadémia, az irodalmi életet irányító állami intézmény mellett a civil társadalom, az irodalomszerető nagyközönség is lelkesen támogatta a még fellehető kéziratok, tárgyak, ábrázolások gyűjtését és bemutatását. A mozgalom vezetője, közvetlen elődünk, a Petőfi Társaság volt, amely az egész országra kiterjedő hálózattal, széles olvasótáborral rendelkezett. Ennek köszönhető az a tény, hogy bár Petőfi családja nem örökölt a hagyományos értelemben tárgyi hagyatékot, és írói életműve is szétszóródott, a társaság által hosszú évtizedeken át gyűjtött, felbecsülhetetlen értékű műtárgyakból megalapíthatták az első irodalmi múzeumot, a Petőfi-Házat.
Az 1909-es avatást azonban csak néhány évvel követte a fanatikus Petőfi-rajongó és művészetpártoló, Ernst Lajos anyagának nyilvános közzététele az Ernst Múzeumban, 1912-ben. A főváros közönsége és az idelátogatók ezen a két helyszínen tekinthették meg a költőtől, a költőről fennmaradt kéziratokat, dokumentumokat, képeket. A két, a kutatások nyomán folyvást gyarapodó gyűjteményt egyaránt a korszaknak a nemzeti történelem iránti érdeklődése hozta létre. Eszményeik, idealizmusuk és modern építészeti kialakításuk, pragmatikus működésük egyaránt a századelő polgári kultúrájának tükre volt. A rövid fénykor után a háborús évtizedek súlyos nyomot hagynak mindkét kiállítóhelyen, sőt a gazdag és szakmailag is jól gondozott, katalógusokban közzétett Ernst-gyűjteményt 1937-ben, a tulajdonos halála után elárverezték. Számos tárgy került többek között a Petőfi Irodalmi Múzeum elődintézményébe. Azonban sajnálatosan sok, a múzeum katalógusaiból jól ismert tárgy elveszett vagy lappang ma is. Az irodalmi muzeológia az utóbbi évtizedekben csak távolról követhette e magángyűjteményekbe került tárgyakat. Ezek közül, a már a századfordulón leírt műtárgyak közül kerül ma néhány kivételesen izgalmas, értékes dokumentum gyűjteményeinkbe.
A nyolc darabból álló tárgyegyüttes legértékesebb darabja egy pénztárca (1.), amelyet Petőfi emlékül, személyes szerelmi ajándékképpen kapott feleségétől. A gobelinhímzéses oldallapokon egyik oldalon egy meztelen puttó nyújt át virágcsokrot, csintalan Ámorként néz le a felhőkből. Lába mellett a felirat: Pest, 1848. Petőfi Sándornak. A másik oldalon nemzetiszínű lobogó leng egy babérfa(?) ágai között a, körben a Talpra Magyar versért szöveggel. Különös relikvia, amely egyaránt utal a házaspár nem mindennapi személyiségére és kapcsolatára. A feleségre, aki férje politikai szerepvállalását gyöngéd gesztussal örökíti meg, és európai képzettsége, olvasottsága mellett a kor hagyományos női szerepeiben is otthonosan mozog. És a férjére is, aki verseiben megénekli a biedermeier családi élet kényelmét, igényességét, bensőségességét - a tárgy elkészítése, minősége ezt is jelzi.
Ugyanígy „Petőfi napja” emlékét őrzi egy ritka aprónyomtatvány, a költőnek a nevezetes időszakot megörökítő, szinte azonnal nyomdába kerülő naplójegyzetei (2.).
Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez új evangéliuma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden szavát, minden betűjét szívembe véstem, és ott benn a holt betűk megelevenedtek, és az élethez jutottaknak szűk lett a hely, és tomboltak, őrjöngtek bennem! […] Politikai életünket távolrul néztem, vagy rá sem néztem, a miért részint egyoldalúsággal, részint bűnös egykedvűséggel vádoltak. A rövidlátók! Én tudtam azt, a mit ők nem tudtak, és azért szánakoztam a napi politika kurjogató hősein, mosolyogtam a fontosságot, melyet magoknak tulajdonítottak; tudtam, hogy az ő fényes tetteik és fényes beszédeik nem egyéb, mint homokra rajzolt kép, melyet a bekövetkezendő viharnak első lehellete elsöpör; tudtam, hogy ők nem azon nagy színészek, kik a világ színpadán az újjászületés óriási drámáját eljátszák, hanem csak a decoratorok és statisták, kik a függönyöket aggatják s a színpadra székeket és asztalokat hordanak.
A kéziratok közül kiemelkedik Szendrey Júlia 1850. áprilisi levele (3.). Az eltűnt hitvest az erdélyi hadszíntéren elkeseredetten kutató fiatal anya szólal meg benne, aki kétségbeesésében eljut az öngyilkosság gondolatáig is. Férfi álnéven küld hírt Pestre Székelyudvarhelyről Lauka Gusztávnak, egy családi barátnak:
Pestre megyek s ott leszek tán két hétig. Azután talán az alföldre s onnan pár hónapra vagy a nagy világba, vagy olyan magányba, hol kívülem senkit, egyetlen embert se találok, hogy ott kitombolhassa magát a lelkem, hogy ott vagy végképpen megtörjek e csapás alatt, vagy újult erővel ismét fölemelkedhessem. – Nem tudtam meghalni itt, e helyeken, hol S[ándor] – t elvesztettem; nem vagyok méltó reá, hogy abba a földbe temettek volna, a hol ő fekszik. Jele, hogy még igen sokat kell élnem és küzdenem és szenvednem. Lehet-e még más czélja is életemnek? kirabolt, meggyilkolt lelkem lesz-e még képes egyébre, mint emlékezetre?
 |
Részlet a PIM
„Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai
című kiállításából
|
Petőfi életének utolsó, Mezőberényben töltött heteihez kötődik egy, saját autográf bejegyzésével ellátott, 1849-es képes naptár (4.), amelyben a mai szemnek talán megdöbbentő változatossággal követik egymást a különböző szöveges és vizuális tartalmak. Népszerű szerepverse, a költő borissza, duhaj imázsát megalapozó 1844-es A faluban utcahosszat / Muzsikáltatom magamat; / Tele palack a kezembe', / Táncolok, mint veszett fene… kezdetű dal közvetlenül Hófehérke meséjét követi.
Petőfi öccsének, Petőfi Istvánnak levelezése szintúgy fontos adalék a testvér halála után kibontakozó kultuszhoz. Akárcsak a család többi tagjának, az ő magánéletének is megrendítő eseményeit rögzítik. Izgalmas adalékokat olvashatunk ki 1851-ben írt leveléből (5.). Petőfi István ekkor, a szabadságharc leverése után, kényszersorozottként mészároskodik, apja mesterségét gyakorolja a Délvidéken. A Petőfi-epigonok legismertebbjéhez, Lisznyai Kálmánhoz címzett leveléből, 1851-ből: olvasnivalót, verseskötetet kér és barátokra vágyik. Ez a két fő motívuma a későbbi, Pákh Alberthez írt levélnek is (6.).
A Petőfi-kultusz kezdeti lelkesedéséről, első időszakának hangulatáról tanúskodnak a korszak vezető folyóiratához, Vasárnapi Újsághoz küldött visszaemlékezések (7-8.). A népszerű lapot Petőfi két barátja, Jókai Mór és Pákh Albert, valamint sógora és kritikusa, Gyulai Pál szerkesztik és nagy teret adnak a Petőfiről szóló cikkeknek. Az itt bemutatott, tipikusnak tekinthető levelek, nagy szorgalommal írt és összegyűjtött apró mozaikok a költő életéből. Ez, az irodalomtörténészek által megrostált és ellenőrzött, hihetetlen mennyiségű adattömeg vezetett el a Petőfiről szóló mai tudásunkhoz.
A fenti műtárgyak hosszú évtizedes elzártságuk után visszatérnek arra a helyre, ahol széles látogatói kör ismerkedhet meg velük, tehát a hosszú idő óta rejtőzködő dokumentumok, kéziratok végre őket megillető publicitáshoz jutnak. Múzeumunk évente százezres nagyságrendű budapesti és vidéki diáklátogatójának tudja bemutatni tárlatvezetéssel, múzeumpedagógiai foglalkozással Petőfi-kiállítását és a kutatóknak is újabb adalékokkal szolgál gyűjteménye, hiszen az elődök ismereteinek lenyomata ma is ott van költeményeinek kritikai kiadásaiban, a róla szóló tanulmányokban, monográfiákban.
A műtárgyak
1. Petőfi Sándor pénztárcája, Szendrey Júlia hímzése, bőr, gyöngy, 1848. (melléklet: ceruza és két egykrajcáros) 2. Lapok Petőfi Sándor naplójából. Pest, Landerer és Heckenast, 1848. 16 lap 3. Szendrey Júlia Levele Lauka Gusztávnak. Székelyudvarhely, 1850. ápr. 17. , tintaírás, 1 f. (A levél álnéven íródott Bányai [Lauka] Gusztávnak, György aláírással) 4. Kis képes naptár 1849. évre. Petőfi Sándor bejegyzésével, Bp., Bucsánszky Alajos nyomdája, 1849. Erősen rongált, hiányos. Ernst Lajos gyűjteménye XIII. 92; Vasberényi Géza gyűjteménye 189. 5. Petőfi István levele Lisznyai Kálmánnak, Pétervárad, 1851. dec. 28. 1. f. Erősen rongált, szakadt. Vasberényi Géza gyűjteménye 205. 6. Petőfi István levele Pákh Albertnek, P. Dános, [1860-as évek] július 11., tintaírás 2. f. + boríték Petőfi István levele Pákh Albertnek – P. Dános, Kn. – Tintaírás; a 2. fólió rektó-verzóján Petőfi István Csüggedésemben című verse – A Petőfi Ház 3338/a jelzetével; Vasberényi Géza gyűjteménye 208. 7. Dr. Sikor József levele a Vasárnapi Újság szerkesztőségéhez. K. n. Tintaírás. 3 f. + boríték postabélyegzővel. Vasberényi Géza gyűjteménye 1125. 8. Stern József: "Petőfi egy gyermekkori levele". Visszaemlékezés. Tintaírás. 8 f. Vasberényi Géza gyűjteménye 1117.
