Marad a ház a tengernél

Restitúciós megegyezés Bécsben

Megegyezés született egy nácik által elrabolt Schiele-kép a ügyében. Bécsi tudósítás.

MTI 2012-06-15 13:00
Cikk küldése e-mail:

 A bécsi Leopold Múzeumban marad Egon Schiele Házak a tengernél című festménye, miután a múzeum tizenhárom év után megegyezésre jutott a nácik által elrabolt festmény korábbi tulajdonosának valamennyi örökösével.

A múzeum tavaly már megegyezést ért el az egyik örökössel, a néhai tulajdonos, Jenny Steiner unokájával. Az egyezség szerint a múzeum ötmillió dollárt fizet a kép tulajdonjogának harmadáért. A múzeum csütörtökön bejelentette, hogy „intenzív erőfeszítések eredményeként” kiegyeztek a fennmaradó két örökös csoporttal, Daisy Hellmann és Klara Mertens örököseivel is. A megállapodás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Az osztrák expresszionista művész Házak a tengernél című alkotását Eugenie („Jenny”) Steiner műgyűjtőtől kobozták el az 1930-as évek végén. 1941-ben egy árverésen Josefine Ernst vásárolta meg, az ő fiától vette meg 1965-ben Rudolf Leopold gyűjtő, a múzeum 2010-ben elhunyt alapítója.

Egy szakértői bizottság 2010-ben megállapította, hogy a kép jogsértő módon került ki eredeti tulajdonosa birtokából a náci rezsim alatt, és ezért a műtárgy tulajdonjoga az örökösöket illeti. A magánalapítványként működő intézményre viszont nem vonatkozik az osztrák jóvátételi törvény és így a bizottság döntése sem kötelezte. Claudia Schmied kulturális miniszter mindamellett kijelentette, biztos benne, hogy a múzeum „megteszi a szükséges lépéseket”.

Peter Weinhäupl, a múzeum ügyvezető igazgatója elmondta: ismét műtárgyakat árvereztetnek el a gyűjteményből, hogy előteremtsék a szükséges összeget. Hozzátette, hogy „maradt még egy kevés” abból az összegből, amelyet tavaly a londoni Sotheby’s aukciósház árverésén kaptak Schiele egy másik, Házak színes mosott ruhával - Külváros II. című festményéért. A ritka városi látkép rekordáron, 24,7 millió fontért (7,4 milliárd forintért) kelt el. Az összegből egy másik elhúzódott visszaszolgáltatási ügy költségeit fedezték. A múzeum ugyanis előzőleg 19 millió dollárt (3,5 milliárd forintot) fizetett ki, hogy megtarthassa a Wally arcképe című híres portrét.

A Leopold Múzeum - a világ legnagyobb Egon Schiele-gyűjteményének birtokosa - számos visszaszolgáltatási igénnyel szembesült fennállása óta.

Közép-Európa művészete, ahogyan egy brit látja

Budapesti interjú Peter Vergóval, az Essexi Egyetem művészettörténészével a MúzeumCafé 2011/2012. december/januári számából.

2012. május 05. Rajcsányi Gellért

Három férfi - három életmű

Három férfi, három életmű. Három egyedülálló kiállítás Bécsben

Bécs pezsgő kulturális élete az év minden időszakában izgalmas eseményeket kínál. A császárváros múzeumai egymással versengenek a vonzóbbnál vonzóbb, monumentális szupertárlatok...

2012. március 03. Szirmai Anna

A szépség katartikus pillanatképei

A hiúság vására a divatfotográfiában

A bécsi Museum Quartier kulturális komplexumában található Vanity (Hiúság) című kiállítás évtizedeken átívelő divat- és stílusbarangolásra invitálja a látogatókat.

2012. február 02. Heilmann Anna
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...