40 éves az esztergomi Duna Múzeum

Éljen sokáig!

Internetes játékkal, látogatói élmények és emlékek gyűjtésével ünnepli idén 40. születésnapját az esztergomi Duna Múzeum.

MTI 2013-02-19 13:09
Cikk küldése e-mail:

A Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum - ez a Duna Múzeum hivatalos neve- az intézmény munkatársaitól megszokott kreativitással lépi át a negyedik x-et.  Bárd Edit, a múzeum munkatársa  - és a Magyar Múzeumok Online szerkesztőségének tagja - elmondta, hogy a 40 év - 40 tárgy címmel indított internetes játékban a múzeum honlapján hétről hétre egy különleges műtárgyat ismerhetnek meg a látogatók. Eddig a múzeum udvarán található hatalmas kőgolyó történetét ismertették és a dobókörte nevű hajósszerszámot mutatták be.

 

A játékban egy totó kitöltésével lehet részt venni, a helyes megfejtők között ajándék belépőjegyeket, a legtöbb helyes választ beküldők között pedig ajándékcsomagot sorsolnak ki.

Szülinapi parti: tedd hozzá a magadét!

A születésnapi ünnepségre várhatóan a Múzeumok éjszakáján kerül sor június 22-én, ebből az alkalomból a múzeum első állandó kiállításának hangulatát is megidézik, illetve bemutatják az 1973-as alapítástól eltelt négy évtized történetét. Ehhez saját intézménytörténeti dokumentumaik mellett várják a látogatók emlékeit, tárgyait. Az év második felében jubileumi tanulmánykötet megjelentetését és múzeumtörténeti tárlat megrendezését tervezik a múzeum munkatársai.

 

40 év

A Magyar Vízügyi Múzeumot 1973-ban alapították az Országos Vízügyi Hivatal Vízügyi Dokumentációs és Továbbképző Intézetének részeként. Az addig kiállítóhellyel nem rendelkező gyűjtemény első állandó kiállítása 1980-ban nyílt meg A Duna és a magyar vízgazdálkodás története címmel Esztergom belvárosában, az egykori főkáptalan épületében.

 

Az épület restaurálása miatt 1998-ban a tárlatot lebontották. Az új állandó kiállítás 2001 októberétől fogadja a látogatókat. Az Év Múzeuma (2001) és a Családbarát Múzeum (2005) díjak mellett 2003-ban elnyerte az Európai Múzeum Fórum különdíját, 2008-ban pedig a Vendégbarát Múzeum díjat. A változatos programokat kínáló intézményben 2010-ben európai uniós támogatással új foglalkoztatóhelyiséget alakítottak ki. A Duna Múzeum évente átlagosan húszezer látogatót fogad.

Tipp! Olvasd el a Magyar Narancs 2004-es írását a múzeumról!

Fotó: Duna Múzeum

A jövő technológiája a Duna Múzeumban

Június végéig nézheted meg az esztergomi Duna Múzeum A folyó, amely éltet és összeköt - a Duna című időszaki tárlatát. A kiállítás interaktív elemei között egy új infokommunikációs eszközt is találhatnak az...

2010. június 06. Bárd Edit

Digitális útitárs a Duna Múzeumban

Technika

Kulisszatitkok: okostelefonos alkalmazások a Múzeumok Éjszakáján Esztergomban.

2012. július 07. Bárd Edit - Márkus Zsolt

Kezdjük az óvodásokkal! Múzeumpedagógia a Duna Múzeumban

Válogatás a Magyar Múzeumok archívumából

A gyermekek múzeumszeretetre nevelését a lehető legkorábban kell elkezdeni. Lényeges, hogy a pedagógusok és a múzeumpedagógusok együttműködjenek, mert erre az alapra lehet építeni a múzeumi oktatási...

2009. március 03. Marosi Katalin
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...