Ki nyer ma?

LUDWIG

Ma beszélgetés lesz a Ludwig Múzeumról, a kortárs művészeti múzeum hazai és nemzetközi viszonyáról. Helyszín: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

MTI - MMO 2013-05-03 14:15
Cikk küldése e-mail:

Ma, azaz május 3-án 18 órától a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház színháztermében beszélgetés lesz a Ludwig Múzeumról, a kortárs művészeti múzeum hazai és nemzetközi viszonyáról. A téma nemcsak a még függő főigazgatói kinevezés miatt fontos, hanem a minisztérium mai közleménye is okot ad arra, hogy a vitán részt vegyünk. A tárca sajtófőosztálya mai közleményében a következőképp fogalmazott:

- A törvényi előírásoknak megfelelően járt el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) akkor, amikor kiírta a Ludwig Múzeum igazgatói állására a nyilvános, a vezetői posztot nem hitbizománynak tekintő pályázatot - közölte pénteken az MTI-vel. A Szabad Művészek csoport időközben a pályázati anyagok nyilvánosságra hozatalát követelte a Balog Zoltán miniszterhez írt nyílt levelében.

 

"Bencsik Barnabásnak, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatójának határozott időre szólt a mandátuma, ami 2013. február 28-án lejárt. Ezt a tényt a sajtóban megjelent írások szerint többen nem hajlandóak tudomásul venni, holott a demokratikus gondolkodás alapja a hatályos törvények tisztelete" - szerepel a múzeumot fenntartó Emmi sajtó-, kommunikációs, közkapcsolati és protokoll főosztályának közleményében.

Mint írták, a 2013. március 1-jén kiírt pályázatra két pályamunka érkezett, ezeket a miniszter jogszabályoknak megfelelően létrehozott javaslattevő bizottsága megtárgyalta és értékelte. A bizottság munkájában részt vett a műkritikusok nemzetközi szövetsége, az AICA magyar szekciójának elnökségi tagja is.

Hangsúlyozták: a minisztérium munkatársainak és a bizottsági tagoknak a döntés-előkészítés ezen szakaszában a pályázók személyiségi jogainak védelmében titoktartási kötelezettsége van, a pályázókról és a pályamunkákról nem adhatnak információt. Az ezzel ellentétes állítások a hatályos magyar jogszabályok figyelmen kívül hagyásáról tanúskodnak.

"Bencsik Barnabás az előző kormány idején, Hiller István minisztertől egy akkor sokak által vitatott eljárást követően 2008-ban, öt évre kapta megbízatását. Intézményvezetői munkájához a minisztérium mindvégig, így az elmúlt három évben is minden támogatást megadott, szakmai munkájába senki semmilyen módon nem avatkozott bele" - áll az Emmi kommünikéjében.

A tájékoztatás kitér arra, hogy a Ludwig Múzeum állami költségvetési intézmény, ezért vezetőjének megbízására a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek hosszú évek óta érvényben lévő rendelkezése vonatkozik, amelynek értelmében a határozott idejű vezetői megbízás lejártát követően új pályázati eljárás lefolytatása szükséges. Erről a tárca 2012. december 21-én kelt levelében tájékoztatta Walter Quienst, a Peter und Irene Ludwig Stiftung ügyvezető igazgatóját is.

A miniszteri döntés határideje 2013. május 12., előtte a tárca személyesen is konzultálni kíván Walter Quiensszel a főigazgatói pályázat ügyében - áll végül a közleményben.

Sajtóhírek korábban arról számoltak be, hogy a Ludwig Múzeum igazgatói székéért folyó pályázati eljárásban a szakmai bizottság a jelenlegi igazgatóval, Bencsik Barnabással szemben Fabényi Júliát, a Műcsarnok egykori vezetőjét, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának jelenlegi igazgatóját javasolja a posztra.

A képzőművészeket, művészeti egyetemistákat és oktatókat tömörítő Szabad Művészek csoport Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterhez írt nyílt levelében felidézte: a két pályamunkát elbíráló szakmai bizottság tagjainak olyan nyilatkozatot kellett aláírniuk, mely szerint teljes körű titoktartási kötelezettség terheli őket "a pályázati anyagokban szereplő személyes adatok és egyéb információk, illetve a bíráló bizottság ülésén elhangzottak, továbbá a bizottság álláspontja tekintetében".

Mivel a titkosítás eszközének szerepeltetését a Szabad Művészek csoport szerint az eljárásban semmi nem indokolja, ezért annak feloldására és a meghallgatás teljes jegyzőkönyvének azonnali nyilvánossá tételére szólította fel Balog Zoltánt.

A Szabad Művészek korábban pályázata nyilvánosságra hozatalára kérték Fabényi Júliát, miután Bencsik Barnabás a bizottság ülése után saját maga vonatkozásában ezt már megtette.

 

Ennyi! Beszélgetés a Ludwig Múzeumról, a kortárs művészeti múzeum hazai és nemzetközi viszonyáról

Időpont: Május 3. péntek, 18 óra
Helyszín: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, színházterem
1027 Jurányi u 1-3.

Az AICA, a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata és az FKSE – Fiatal Képzőművészek Egyesülete szervezésében

Moderátorok: Nagy Gergely és Szoboszlai János

A kortárs művészet nem sziget – György Péter

Tervek és megvalósulások – Bencsik Barnabással Nagy Gergely beszélget a Ludwig Múzeum gyűjtéspolitikájáról

A kortárs képzőművészet intézményei lokális és nemzetközi összefüggésben – kerekasztal-beszélgetés, vezeti Szoboszlai János

Felkért résztvevők: András Edit, Frazon Zsófia, Hegyi Dóra, Kukla Krisztián, Mélyi József, Sturcz János, Tatai Erzsébet

Bencsik Barnabás az új múzeumi negyedről

Múzeumi negyed

Bár a Ludwig Múzeum a művészeti múzeumaink közül a legmodernebb épületben működik, mégis költözésre számíthat. Miért?

2012. július 07. Berényi Marianna

Nyomatékos kérés

PROTEST

A Szabad Művészek nyomatékos kérése Fabényi Júliához, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum vezetésére beadott pályázat nyilvánosságra hozatalára.

2013. május 05.

Női kezekben - A meztelen férfi

LUDWIG

Néhány hónapon belül harmadszor jelenik meg viszonylag szűk földrajzi határon belül a meztelen férfitest mint a képzőművészet tárgya.

2013. március 03. Götz Eszter
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...