Női kezekben - A meztelen férfi
LUDWIG
Néhány hónapon belül harmadszor jelenik meg viszonylag szűk földrajzi határon belül a meztelen férfitest mint a képzőművészet tárgya.
| Götz Eszter |
2013-03-29 09:00 |
Először, október közepén a bécsi Leopoldmuseum nyitotta meg a Nackte Männer (Meztelen férfiak) című nagyszabású tárlatot, egy hétre rá a megnyitásának 10. évfordulóját ünneplő linzi Lentos Museumban mutattak be ugyanilyen – de már egyes számban fogalmazott – című kiállítást, és most, március végén a budapesti Ludwig Múzeum jött ki a Meztelen férfival. Mintha egy kis körön belül cirkulálna a kérdés: mit kezdjünk a férfitesttel?
Halász Károly: Testépítő reneszánsz modorban, 2000. A művész jóvoltából
Károly Halász: Body-builder in Renaissance manner, 2000. Courtesy of the Artist
Nálunk nem fekszik keresztbe a múzeum bejárata előtt egy felnagyított férfiakt, akinek délceg herezacskója mellett iskoláslányok fotóztatják magukat. És bizony a jelek szerint botrány sem kerekedik a dologból, mint Bécsben. Ennek dacára érdemes végigjárni a budapesti kiállítást mindazoknak, akikben a téma nem pusztán az erogén zónákat ingerli. Kukkolásra ugyanis kevéssé alkalmas; kifejezetten látványos, a klasszikus értelemben vonzó férfiaktok alig láthatók az anyagban, ilyen szempontból a tavalyi Mapplethorpe tárlat sokkal több élményt nyújtott. De ha a férfitestben kifejeződő tartalmakat keressük, a Ludwig Múzeum kiállítása egyszerre mély és átgondolt, ugyanakkor élményszerű és fantasztikusan gazdag. Az öt női kurátor közül hárman – Sabine Fellner, Elisabeth Nowak-Thaller és Stella Rollig – a linzi partnert képviselik, ketten – Turai Hedvig és Simon Kati – a Ludwigot. Már a tavalyi linzi tárlat is a két múzeum együttműködéséből született meg, a budapesti ennek egy koncepcionálisan kissé átalakított, Kelet-Európára fazonírozott változata. Az anyag minden szegmensében erősen érezhető, hogy nem egy másik kultúrában, másfajta történeti-művészettörténeti múltra támaszkodó szellemiségből született, hanem koherens, a kelet-közép-európai gondolkodás sajátos vonulatait ismerő, önálló koncepciót követ. És persze az is, hogy nők nyúltak az anyaghoz, akik képesek nyíltan vállalni a férfitesthez fűződő bonyolult viszonyukat, akár saját önvizsgálatuk árán is.
Tihanyi Lajos: Fürdőzők, 1907. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Lajos Tihanyi: Bathers, 1907. Hungarian National Gallery, Budapest
Jót tett a kiállításnak a mindkét részt aktivizáló együttgondolkodás, szépen kihozta a hangsúlyokat, a csomópontokat, az analógiákat és az eltéréseket is. Teremről teremre járva a látogatónak folyamatosan az az érzése, hogy nem csupán ő maga áll intenzív párbeszédben a képekkel, videókkal, installációkkal, de azok is kommunikálnak egymással. Ez a nagy belső zaj persze másféle figyelmet kíván: nehéz egymástól külön szemlélni az egyes műveket, nehéz képről képre egyfelé koncentrálni, de ezúttal nem is kell. A meztelen férfi megérdemli, hogy mélyebbre ássunk magunkban, és nyitottan, előítéletek nélkül engedjük át érzékeinken, befogadó készségünkön az összhatást.
Mindjárt a felütés megrázó erejű. A fogadótérben Lakner Lászlónak a hetvenes években, önkioldóval készült, életnagyságú akt önarcképével találkozunk, amely néhány éve a firenzei Uffizi Képtár tulajdona, de Magyarországon még sohasem mutattak be. Vele szemben Spencer Tunick fotójáról sok-sok álmodozó tekintetű meztelen férfi és fiú néz minket, egy múzeumi teremben a földre omolva – mintha a terem összes képéről jöttek volna le, hogy impozáns csoportképben egyesüljenek. Ha a két kép közül kiállunk, látható, hogy az aktok nem is ránk figyelnek, hanem Lakner férfialakjára. Már itt, a legelején felvillan a külső és belső, az én és a másik kettőssége, ami egyértelművé teszi, hogy a következőkben az emberi létezés alapvető fogalmairól lesz szó. A tekintet innen-oda cikáz, a látogató valójában csak külső megfigyelő ebben a sűrű, kimondatlan kérdésekkel teli energiamezőben.
Ugyanez a különös, izgalmas telítettség a többi teremben is elkísér. A kiállítás nyolc egysége sorra emeli ki a férfiidentitás nagy változásait, a 20. század elejétől a legutóbbi évekig. A kezdetet Wilhelm von Gloeden bukolikus tájba helyezett férfiakt-fotói, Szőnyi István, Kernstok Károly, Tihanyi Lajos vagy Uitz Béla vásznai jelentik, a klasszikus modellek természetben való újrafogalmazása. Majd megjelenik a 20. század első évtizedeinek testkultusza, a Bauhaus által művészetté emelt testi és lelki egészség fogalma és ezzel párhuzamosan a férfiakt mint az új tudományos módszerek médiuma – utóbbit képviseli a mozgókép technikáját kikísérletező Eadweard Muybridge egyik mozgásfázis-sorozata, melyet Magyarországon most láthatunk először.
 |
 |
Pierre et Gilles: Apolló, 2005
(Modell: Jean-Christophe Blin).
© Pierre et Gilles.
Courtesy Galerie Jerome de Noirmont
|
Jimmy Caruso: Arnold Schwarzenegger, 1978.
Münchner Stadtmuseum
|
A folytatás nem követ időrendet, bár az egyes témákban törvényszerűen megjelenik – mint egyértelmű határvonal – a hatvanas–hetvenes évek szexuális forradalma. Az akt mint az önvizsgálat eszköze Szőnyi István kettős önarcképén ugyanolyan összetett kérdéssorozatot fogalmaz meg, mint a román Bogdan Vladuta erős kritikát megfogalmazó fotósorozatán, amelyen a művész-oktató meztelenül bolyong a bukaresti képzőművészeti egyetem aktstúdiumokra szolgáló termeiben és folyosóin.
Nehéz válogatni a felvonultatott, közel 130 mű között. Mindenképpen időt kell szánnunk arra a szinte sokkoló videoműre, amelyet két izraeli művész, Maayan Amir és Ruti Sela készített egy online társkeresőn zajló beszélgetések alanyaival szexuális szokásaikról s ezek kapcsán a férfiszerepekről, a dominanciáról, az ölés, a megalázás, a kiszolgáltatottság élményeiről. A végletes kiszolgáltatottságot fogalmazza meg a dél-afrikai nőművész, Marlene Dumas két képe is, az egész anyag egyik legsúlyosabb, legmegrázóbb része. Nagy élmény a lengyel Katarzyna Kozyra videója is, a Férfifürdő, amely elnyerte az 1999-es Velencei Biennálé fődíját. Kozyra a budapesti Gellért fürdő férfiszaunájában, férfiküllemmel alaposan fölszerelkezve (külön videót látunk arról, hogy műpénisszel és mellszőrzettel látják el a művésznőt) filmezi le az ott kialakuló testi kapcsolódásokat, spontán helyzeteket. Felejthetetlen az a Vénusz-pózban megfestett fiatal férfi is, akinek testén keresztül Sylvia Sleigh megmutatja, hogyan kap a művészettörténeti toposztól nőies, passzív karaktert az erőteljes férfitest.
David LaChapelle: Híresség tündöklése, 2002. Galerie Thomas tulajdona, München
David LaChapelle: Celebrity Gleam, 2002. Courtesy of Galerie Thomas, Munich
A „női tekintet” és a homoerotikus vágy kifejeződése, a férfiszerep feminizálódása, a test határait elmosó ábrázolásokhoz bőséges példatárat kapunk abból is, ahogyan egy-egy művész a saját testét műalkotásként használta, Keith Haring testfestésétől Major János sorozási élményén át egészen a bécsi akcionisták öncsonkításáig. Még a humor, a szarkazmus is megjelenik egy-egy műben, például Zbigniew Libera univerzális pénisznövelő gépezetében, vagy az orosz Blue Roses csoport bodybuilderekkel készített csoportképén. Néhány magányos pénisz is felbukkan, különösen finom rajzolatban például Jean Cocteau-tól, vagy brutális súlyként Franz Kapfertől: a videomunkán a művész egy öntöttvas utcai oszlopot cipel a nemi szerve helyén. Az egyik legszebb mű egy fotósorozat Tomislav Gotovac 1981-es zágrábi performanszáról: Gotovac meztelenül sétál a város utcáin, és időnként végigfekszik az aszfalton, hogy megcsókolja az utcát.
Az biztos, hogy távozóban több kérdés marad bennünk, mint amikor beléptünk a kiállításra. Ezekért a kérdésekért készült a bemutató. Ha tetszik, provokatív szándékkal, ami azonban nem magára a tabutémára, a férfimeztelenségre irányul, hanem minden egyébre: ezzel párhuzamosan a meztelen női test szabad látványára, a férfikép változásaira, a férfiasság megélésének módjaira, a női–férfi viszonyra, a vágy és a szabadság, a test és a hatalom összefüggéseire. A Ludwig tárlatvezetései, előadásai, a témához kapcsolódó szabadegyetemi sorozata pedig abban segít, hogy a néző ne maradjon magára az itt kapott, néha alig feldolgozható, intenzív testélmény szellemi súlya alatt.
A meztelen férfi című kiállítás a Ludwig Múzeumban 2013. június 30-ig látogatható.
Fotók: Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum Adattára
