Új tervek Szolnokon
HELYZETJELENTÉS
Nem új az együttműködés, csak más színezetet kapott. Így foglalta össze dr. Horváth László, a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója mindazt, ami a múzeum és Szolnok városának viszonyát jellemzi a megyei múzeumi rendszer megszűnése óta.
| Kiss Balázs Levente |
2013-07-16 08:00 |
A zökkenőmentes átmenet több pénzt ugyan nem, azonban nyugodtabb légkört és munkakörülményeket hozott. Az egyesületi alapítású szolnoki múzeum 1934-ben nyílt meg. 1962-től, amikor országszerte létrehozták a megyei múzeumi rendszert, átvette az akkori Szolnok megye. A megyei fenntartású időszak ötven évet ölelt fel, így most a legtöbb múzeummal együtt a szolnoki is visszatért az alapításkori, egykori állapothoz.
- Szolnok városa és a megyei kezelésben lévő múzeum viszonya korábban is jó volt, hiszen az intézmény részt vett a város életében, jeles alkalmak, évfordulók, események helyszíne volt – mondta el az igazgató.
Működés, tervezés
A Damjanich János Múzeum esetében 2012-es év elején még a megyei önkormányzat volt a fenntartó, aztán ezt felváltotta a megyei intézményfenntartó központ, majd december 15-én az intézményt átvette a város. Egy év alatt három fenntartója volt az intézménynek, így a jelenlegi a nyugodt újrakezdés éve. A város egy kiegyensúlyozott, bár nagyon feszes költségvetést biztosított a múzeum számára: ez a 2012-es évivel azonos, rendkívül takarékos, „fapados” költségvetést jelent. Változatlan tétel maradt a saját dolgozók bére és járulékai, valamint a 2012-es szinten lehetett tervezni a közüzemi díjakat (fűtés, gáz, víz, villany), az őrzés-védelem, a telefon és az egyéb szolgáltatások díját. Szakmai munkát csak annyit tudtak előkészíteni, amennyire külső forrást sikerült biztosítani szponzorációból, korábbi kifutó TÁMOP, TIOP és egyéb pályázatokból.
- Most, hogy mégis jobban érezzük magunkat, annak az az egyszerű magyarázata, hogy a dolgozók mindennapjait nemcsak a pénz határozza meg. Ahhoz az elmúlt csaknem tíz évben folyamatosan hozzá vagyunk szoktatva, hogy mindenre kevesebb pénz van, kisebb létszámmal kell működni. Viszont az a viszony, amivel a fenntartó foglalkozik, vagy nem foglalkozik egy intézménnyel, nagyon pozitívan alakult – tette hozzá dr. Horváth László.
A Damjanich János Múzeum működtetésére 113 millió forint folyik be a központi költségvetésből a városhoz. A kiadási oldalon viszont 170 millió forintnyi összeg szerepel, megközelítőleg ennyiből működött az intézmény tavaly. Konkrét összeget azért nehéz meghatározni, mert az elmúlt évben még megyei szinten központilag történt az őrzés-védelem, a vegyszer, a papíráru beszerzése, egységes volt a közbeszerzés, így nem lehetett megbontani ezeket a költségeket. A két említet összeg közötti különbséget Szolnok 40 millió forinttal egészítette ki, és ehhez 17 milliós összeget kell a múzeumnak saját bevételből előteremteni. Ez nem a luxushoz, hanem a 2012. évivel megegyező „fapados” működési szinthez elegendő. A város idegenforgalma, a múzeum látogatottsága jónak mondható, fizetnek még euróban is a pénztárnál, azonban így is nehéz teljesíteni a kitűzött célt. Úgyhogy továbbra sem mondhat le az intézmény azokról a kasszahizlaló módszerekről, melyeket máshol is alkalmaznak: mint a terembérlet, a rendezvények, a konferenciák vagy az esküvők bevételei. Ehhez jön még a múzeumi boltban a kiadványok és egyéb árucikkek értékesítéséből származó összeg. Nagy szüksége volna a múzeumnak a régészetből befolyó pénzre is. A Szolnokot elkerülő út negyven kilométeres szakaszának építésével kapcsolatban jelentős tétel volna a régészetből származó bevétel, de ez az intézményen kívüli okoktól függ teljes mértékben. Az építkezés kezdete késik, ezért nem lesz könnyű feladat a múzeum számára az év eleji bevételi tervet teljesíteni.
Integráció
Szolnok esetében a fenntartóváltás azért is lehetett zökkenőmentes, mert sok más megyei hatókörű városi múzeumnál szerencsésebb helyzetben volt. Több esetben ugyanis az adott településnek korábban is volt már valamilyen muzeális intézménye, képtára, irodalmi emlékhelye vagy tájháza, melyhez karácsony előtt „megkapta” a volt megyei múzeumot is. Az önkormányzatok felismerték, hogy több múzeumot nem ésszerű párhuzamosan fenntartani, így valamilyen módon egységes rendszerbe tömörítették az intézményeket. Alapvetően az egész átalakulásra azért volt szükség, mert nincs annyi pénz, amennyiből régen működött a kultúra. Az integrálási folyamatban nemcsak az jelent meg problémaként, hogy melyik intézmény olvadt bele a másikba. A könyvtárak esetében ez komolyabb problémát jelentett, ahol sokszor még a volt megyei és városi nyilvántartási rendszer sem volt egymással kompatibilis, és ezeket szinkronba kellett hozni. A múzeumoknál több esetben az integrálás azért is jelentett problémát, mert voltak olyan városok, ahol a települési intézmények kft. formában működtek, és volt rá példa, hogy egy-egy kft-nél magasabb béreket is tudtak fizetni, mint amit a közalkalmazotti jogviszony megengedhetett. Az összeolvadás folyamatában viszont jogi, munkajogi, fizetésbeli értelemben sokszor hátrányt szenvedett a közgyűjteményi szakma.
- A mi speciális szerencsés helyzetünk ebben a folyamatban abból adódik, hogy Szolnoknak nem volt semmilyen egyéb muzeális intézménye. Mi eddig a megyei hivatalnál voltunk egy költségvetési sor, most a városnál vagyunk – mondta el a Damjanich János Múzeum igazgatója.
Régészet és raktár
Szolnok múzeuma öt telephellyel került a városhoz, a múzeum főépülete, az egykori zsinagógából kialakított Szolnoki Galéria, a Tabáni Tájház, illetve a volt szovjet laktanya területén kialakított korszerű raktárbázis, ami 2004-ben készült el, illetve létezik egy önálló régészeti raktárbázisa is a múzeumnak, az úgynevezett „vízi raktár”.
- Csaknem tíz éve mindenki úgy gondolta, hogy ez a komplexum évtizedekre megoldja a múzeum raktározási szükségletét. Ez sajnos már két vagy három év múlva sem volt igaz a régészeti anyag nagysága miatt – fűzte hozzá dr. Horváth László. Ekkor indultak ugyanis az azóta átadott új tiszai árvízi védművek és tározók beruházásai a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének keretében. 2007-ben elkészült a Tiszaroffi árapasztó tározó, majd ezt követően megvalósult a Hanyi-Tiszasülyi és a Nagykunsági tározó építése is. A tározókkal és a legszükségesebb hullámtéri beavatkozásokkal a Tisza teljes hosszán 50-60 cm-rel tudják árvízi helyzetben csökkenteni a vízszintet. A beruházások nagyságát jól érzékelteti, hogy a szolnoki vasúti híd és Kisköre közötti 62 km hosszú szakaszon 8 ezer hektárnyi hullámteret érintett a beavatkozás. A program árvízi tározók építését, a már meglévő árvízvédelmi létesítmények fejlesztését, valamint a töltések közötti területen jelentett beavatkozásokat, így a régészetnek is komoly kihívás volt a programban történő közreműködés.
Tulajdonok, viszonyok
Ezzel azonban a múzeumok helyzete jogi szempontból nem lett könnyebb. 2011-ben a hasonló múzeumokkal együtt még megyei intézmény volt a Damjanich János Múzeum az épületek, gyűjtemények és ezek tulajdonjoga tekintetében is. 2012. január 1-én a korábbi megyei tulajdon az államhoz került. Így 2012-ben létrejött egy vegyes helyzet, melyben a múzeumokat a megyei intézményfenntartó központok tartották fenn már államosított gyűjteményekkel és épületekkel. Majd 2012 decemberében a városok kapták meg a fenntartás jogát vagy lehetőségét, viszont nem kaptak ezzel együtt tulajdont. Ugyanakkor a fenntartásról a városoknak kell gondoskodniuk.
- Ebben az esetben nehezen modellezhető, hogy kinek pontosan mit kell megtennie, ha bekövetkezik egy csőtörés vagy gombás fertőzés a raktárban – vetette fel dr. Horváth László. Tisztább helyzetet teremthetne, ha hosszabb távon az állam a tulajdonjogot is a városokra ruházná át. Ugyanakkor gond, hogy jelenleg az állami normatíva utalásának az a jogalapja, hogy állami épületben, állami gyűjteménnyel állami feladatokat vállalnak át a városok a múzeumok működtetésével. Ha a tulajdonjog változik, akkor a normatíva utalásának jogalapja válhat kérdésessé. A 2013-as évben a nem megyei hatókörű városi múzeumok állami támogatása nem veszélyezteti az intézmények működését, emellett a jövőt némileg képlékennyé teszi az, hogy a jelenlegi jogszabályok a fenntartást tekintve kötelező állami feladatként csak a megyei hatókörű városi múzeumokat nevesítik.
Szakmai tartalom
Nem egyszerűsödött a helyzet publikációs téren sem. A nagy múltra visszatekintő tudományos kiadványt, a Tisicumot megjelenését továbbra is tervezi a Damjanich János Múzeum. El is készült a következő kiadvány anyaga, jelenleg várnak annak a pályázatnak a megjelenésre, melyből a nyomdai munkákat finanszírozni tudják.
- Sajnos az utóbbi négy vagy öt évben nem tudtunk már a költségvetésünkben tervezni kiadvány megjelenést, így csak azt tudjuk kiadni, amire sikerül valamilyen forrást találni – mondta el a múzeumigazgató. Kiállítások, időszaki tárlatok terén a 2012-ben rögzített tervek szerint halad a munka. Június végén nyílt és augusztus 20-ig látogatható az Isten katonái – Jan Žižka és a husziták a Keresztes Lovagrenddel vívott harcban című kiállítás. A Damjanich János Múzeum és a Varsóban működő Lengyel Országos Régészeti Múzeum együttműködésével létrejött kiállítás egy huszita szekértábort jelenít meg. Az installációval mutatják be a 15. századi Magyarország területén a Hunyadiakkal is több csatát vívó husziták harcmodorát a korszakra jellemző eszközök, buzogányok, kardok és tűzfegyverek segítségével.
Új szerepben
Mindezeken túl jelentős kérdés, hogy a jövő feladatait tekintve át kellett pozícionálni az intézményt. Korábban minden megyei szervezetnek volt egy küldetése, amit meg kellett fogalmazniuk.
- A mi esetünkben eddig a Jászság, Kunság és a külső-szolnoki területek kulturális örökségének, hagyományainak bemutatása állt a középpontban. Most a hangsúly áttevődött, ez a helyi múzeumok feladatává is vált. Tehát nekünk januártól nemcsak új működési engedélyt kellett kapnunk, hanem egy új stratégiát is ki kellett dolgozni, amelynek a középpontjában a „szolnokiság” áll, de emellett természetesen továbbra is az egész megye területén látunk le szakfeladatokat – emelte ki dr. Horváth László. Ennek értelmében a korábbi feladatok nem csökkentek, hiszen a szolnoki múzeum látja el a megye egész területén a régészeti, állományvédelmi, módszertani, múzeumpedagógia szakmai felügyeletet, ugyanakkor a fenntartó Szolnok város új elvárásainak is meg kell felelni.
- Az új küldetési nyilatkozattal együtt összeállítottunk egy négy évre szóló kutatási tervet. Így a „szolnokiság” kutatása keretében például a régészek a város körüli régészeti lelőhelyeket GPS technikával mérnék be és adnák meg a pontos koordinátákat, ezek mellett nagyon sok más területet is be lehet vonni, hiszen a népi hagyományoktól a kosárlabda csapattal bezárólag számtalan terület ide tartozhat – fűzte hozzá a múzeumigazgató. Erre kidolgozott a múzeum egy komplex kutatási tervet, ami nemcsak azt eredményezhetné, hogy négy év múlva létrejön egy új kiállítás és a feldolgozott tudásanyagot bemutató konferencia, hanem szakmailag is új szerepre hangolná át a múzeumot. Mindez azért is fontos, mert a mostani szolnoki állandó kiállítások alaposan megértek a megújulásra: a néprajzi, a helytörténeti tárlat és a képtár 15, illetve 17 évvel ezelőtt épültek.
- Olyan új kiállítások tervezését szeretnénk elkezdeni, melyek a mai kor igényeinek megfelelően interaktívak, komplex befogadói élményt nyújtanak, sok új audiovizuális technikai elemet és több nyelvű, naprakész információkat tartalmaznak – tette hozzá dr. Horváth László.
