Múzeumi éthosz, szemlélet és megújulás
NAGY-BRITANNIA
Július közepén jelent meg G. Merva Mária cikke „Számít még a múzeum?” címmel az angol múzeumügy aktuális kérdéseiről. Tóth Imre ugyancsak Nagy-Britanniában járt. LONDON.
| Tóth Imre |
2013-08-27 09:00 |
Hadd erősítsem meg G. Merva Mária által ki nem mondott, de sugallt, saját tapasztalataival, gazdag élményanyagával szemléletesen alátámasztott végkövetkeztetését: számít még a múzeum Angliában.[1]
Sok minden jellemzi az Egyesült Királyság múzeumait és azok fenntartóit. Egy dolog nem mondható el róluk: a koncepciótlanság. Persze nem árt mindjárt az elején pontosítanunk a fenti tételt: a monarchia kétezernél is több helyi, közösségi, egyházi, egyetemi, önkormányzati és állami múzeumai közül a kiemelt jelentőségű 20-25 intézményre biztosan nem mondhatjuk, hogy ne lenne víziója önmagáról, illetve a társadalomban betöltött szerepéről. Ez a szerep átgondolt, amikor a múltjára büszke, egyszersmind annak bizonyos epizódjaival szemben kritikus angol mainstream társadalmi gondolkodáshoz igazítják, vagy ha a hagyományosan önszerveződő lokális társadalomra, kisközösségekre vonatkoztatják, és távlatos gazdasági és turisztikai értelemben is. Ugyanezt elmondhatjuk a múzeumokat összefogó, munkájukat segítő, vagy éppen ellenőrző szervekről, szervezetekről.
A kulturális és kreatív szféra az utóbbi évek legdinamikusabban fejlődő gazdasági ágazata Angliában. A fenntartói pénz természetesen itt is kevés, ugyanis Nagy-Britanniát az 1930-as évektől napjainkig tartó időszak legsúlyosabb gazdasági recessziója sújtja. A válság kezdetétől egyre fájdalmasabb költségvetési kurtításokat szenvedett el a múzeumi ágazat is.
A kultúra iránti igény mindazonáltal nagyobb, mint valaha. A könyvtárak, a koncerttermek, a színházak zsúfolásig tele vannak, és ez alól a múzeumok sem jelentenek kivételt. El ne felejtsük tisztázni mindjárt az elején: Nagy-Britannia változatlanul az egyik legfontosabb turisztikai desztináció Európában, sőt a világon is. Ez utóbbi még egy olyan – hagyományos fogalommal élve – helytörténeti múzeum látogatószámán is látszik, mint a Museum of London, melynek központi kiállításában a látogatók mintegy fele a „tengeren túlról”, azaz a szigeteken kívülről érkezik.
A magas látogatólétszám egyik forrása a nagy állami és egyetemi múzeumokba való belépés ingyenessége. Utóbbi fontos kulturális leágazása az Egyesült Királyság társadalompolitikai konstrukciójának, az egymást váltó, de e tekintetben hasonlóan mérlegelő kormányzatok esélyegyenlőségi, sőt – nem túlzás – a nemzetpolitikai elképzeléseinek. Manapság a szigetország kulturális életének egyik legfontosabb kérdése (amire tapasztalatunk szerint nagyon hatékony válaszok is születnek), hogy miként lehetnek demokratikusabbak a múzeumok, és általuk hogyan válhat még demokratikusabbá a brit társadalom. Alapelvként érvényesül, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget a számára legmegfelelőbb közszolgáltatás – jelen esetben a múzeumi élményszolgáltatás – igénybevételére. A „mindenki” ráadásul nem valamiféle ideálkategória, hanem valóságos tartalommal bír, a brit múzeumügy kulcsterminológiájává vált. Ennek alapja a hozzáférés biztosítása (mindenki számára adekvát fogadóközegben). Ez az a kulturális nevező, mely a legbiztosabban járul hozzá a szociális igazságosság szélesítéséhez és a társadalmon belüli törésvonalak kiigazításához.
Az angol tapasztalatok azt mutatják, hogy önkéntesek alkalmazásával például jelentősen javul a társadalom centrumán kívül élők, az idősek köz- és önbecsülése csakúgy, mint életminősége. Miközben a múzeumi intézmények – külső szervezetekkel közösen kidolgozott – programokkal segítik (fél)periférikus helyzetű emberek egyéni biztonságérzetének javítását, képességfejlesztéssel, képzési programokkal, a munkaerőpiaci potenciál javításával járulnak hozzá a marginális helyzetből való kitöréshez. Ebbe olyan kezdeményezések is beleférnek, mint amilyenre az Essex megyei Colchester and Ipswich Museum adott példát. Az intézmény 2011-2012-ben alapítványi támogatással megnyitotta a Holytrees Museum kertjét a hajléktalanok előtt, akiknek számtalan programot is szerveztek. A szokványosnak éppen nem nevezhető múzeumi kezdeményezéssel nem csupán a kastélyparkba betelepülő fedél nélküli emberek egyéni helyzetén tudtak segíteni, hanem azt is elérték, hogy a társadalomban a szegényekről kialakult negatív képet megbillentsék, a sztereotípiákat megszűntessék. A program amellett, hogy a figyelmet ráirányította a társadalomból kiszakadók nehéz helyzetére, számos további segítő kezdeményezést indított útjára.
A speciális programok sikere mellett a puszta számadatok is jól alátámasztják a koncepció helyességét. A belépődíjak eltörlése óta 80 százalékkal nőtt a 16 év alatti diákok száma a múzeumokban, de hasonló növekedést mutat az etnikai kisebbségekhez tartozó látogatók, és csaknem ugyanennyit az idős korosztályhoz sorolt érdeklődők száma. Nemcsak hab a tortán, hanem a racionális tervezési gyakorlat része, hogy belépődíjak híján a látogatók alternatív formában „vásárolják meg” a múzeumi élményt, hiszen jóval többet költenek vezetőfüzetekre, prospektusokra, könyvekre, a múzeumi boltokban kapható változó áru és színvonalú szuvenírekre.
Az óriási érdeklődés másik fundamentuma az az infrastrukturális fejlődés, amely a kormányzat intézkedései nyomán megvalósult hatalmas befektetéseknek köszönhető. A Major-kormány 1994-es intézkedése óta a Nemzeti Lottó (The National Lottery Fund) több milliárd fonttal járult hozzá a nemzeti örökség megőrzéséhez és gondozásához. A NLF részeként működő Heritage Lottery Fund létezésének tizenkilenc éve alatt körülbelül 35.000 projektet támogatott mintegy 5,3 milliárd font értékben. Az illetékes minisztérium felügyeletével szétosztott támogatást a helyi, regionális és nemzeti örökség (parkok, régészeti és történelmi emlékhelyek, természeti környezet értékeinek) megóvására fordították. Az lottó eladásból származó nem csekély (Angliában a lottó vásárlási kedv a gazdasági válság évei alatt sem csökkent, sőt a szociális elbizonytalanodás erősödésével éppenséggel növekedett), hangsúlyozottan nem kormányzati pénzt az intézmények nem fordíthatják az üzemeltetés finanszírozására, az alkalmazottak bérére és a működési költségekre, csakis az infrastruktúrára, az épületek korszerűsítésére vagy létesítésére, technikai fejlesztéséekre.
A Nemzeti Lottó egyébként éppúgy a kvázi autonóm jogállású brit szervezetek közé tartozik, mint a királyság legfontosabb múzeumai. Az 1970-es évektől Nyugat-Európa és az Egyesült Államok közigazgatás intézményrendszere jelentősen átalakult, hogy a kor követelményeinek, a sokszor „kihívásoknak” becézett környezeti, társadalmi elvárásoknak megfelelően, az ezredforduló civilizációs válságaival szembenézve tudjon működni. A reform lehetővé tette az újfajta tevékenységformákhoz szükséges rugalmasságot, ami együtt járt a korábbi hierarchia részleges, néhol nagyobb mértékű megbontásával, egyfajta hálózati működés megteremtésével. A Nagy-Britanniában működő, nem kormányzati jellegű, közfeladatot ellátó szervek (fringe body, quasi autonomous non-governmental organisation, non-departmental public body), amilyen például a BBC is, függetlenségük mellett tulajdonképpen a kormányzati, de nem aktuális politikai szándékokkal hatékony együttműködésben tevékenykednek.
Az ebbe a körbe tartozó nagy múzeumok (NDPB- Non-Departmental Public Bodies) élén 12 megbízottból – közöttük civil társadalmi megbízottakból – álló kormányzó testület áll, melynek 9 tagját a miniszterelnök, illetve a kulturális kormányzat nevezi ki. Ez a szisztéma meglehetős függetlenséget biztosít az intézményeknek az elfogadott három éves tervezési perióduson belül. A brit múzeumok sikere manapság nem csupán a múzeumok kreativitásában rejlik, hanem ennek a viszonylag széles önállóságnak, partneri hálózatnak, gazdálkodási szabadságnak és támogatói rendszernek köszönhető.
A válság és a változó környezet a fenntarthatóság elérésének irányába terelte a múzeumi menedzsmentet. A Museum of London stratégiai tervének utolsó, de távolról sem a leglényegtelenebb fejezete azt a célt fogalmazza meg, hogy az intézmény – amennyire csak lehetséges – önfenntartóvá váljék. A múzeum természetesen nem nélkülözheti a központi támogatásokat, de a hatékony közgazdasági gondolkodás nem csupán a költségvetési pénzek felhasználásnak gyakorlatát járja át, hanem a bevételtermelő tevékenységek átgondolt fejlesztését is. A múzeum szakmai produktumainak létrehozása során minden esetben szem előtt tartják a kereskedelmi szempontokat is.
Persze délibábos képeket kergetnénk, ha nem látnánk egyúttal a rendszer hibáit is. A gazdaságossági és menedzsment–szemlélet érvényesülése, minden előnye mellett, azzal a következménnyel járt, hogy noha a múzeumok menedzseri létszáma felduzzadt, modernebb az intézmények emberállománya, egyre többen dolgoznak az intézményműködtetés ügyein, relatíve kevesebb figyelem jut például a gyűjteményekre. Mindezekkel a háttérismeretekkel más szemmel nézhetjük a Museum of London (Museum of London, Museum of London Docklands) kiállításait is. Hogy tetszetősek-e a kiállítások? Bízvást mondhatjuk. Ötletgazdagok? Igen. Magvasak? Hát persze! Ismerve a stratégiát, alig elmélyülve, éppen csak belepillantva a rendszerműködésbe mégis az lehet a legnagyobb érdemük, hogy képesek megmutatni a szuperurbanizáltságon belüli mikrovilágok időbeli és térbeli sokféleségét. Demokratikusak. A londoniak mára többféle világot teremtettek a nagyvároson belül, ahol a sokféleség, a szellemi pluralizmus az értékadó. A múzeumok – közöttük a MoL – nem vonhatják ki magukat az alól, hogy az angol társadalom civilizációs megújuláson megy keresztül. Ez a kormányzati gesztuspolitikán kívül a kulturális ágazatra is komoly feladatokat ró, és a múzeumi tartalomfejlesztésen és a kommunikáción is mély nyomokat hagy, továbbá jól látható London legnagyobb önkormányzati múzeumának kiállításain is. Mindezt egyre több látogató élvezi nap mint nap, és az intézmény célja, hogy a szám tovább növekedjék. Ez pedig nem a ködevők víziója, hanem nagyon alaposan kidolgozott stratégia mentén megvalósuló növekedés. Megéri elidőzni a következő mondaton: „We are ready to give our ideas and energy to help with the restructuring that will be needed as the country renews itself” – magyar fordításban: Készek vagyunk rendelkezésre bocsájtani átalakítással kapcsolatos gondolatainkat és a segítségünket, melyek nélkülözhetetlen az ország megújulása szempontjából. Az idézet nem a londoni city valamely nagybankjának kommünikéjéből való, hanem az angol közgyűjtemények, valamint a hozzájuk csatlakozó szervezetek által kiadott, és a kulturális tőke jelentőségéről szóló beszámoló bevezetőjéből. Jól vannak a múzeumok Angliában? Köszönik szépen.
[1] A cikk alapjául szolgáló tanulmányutat az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma támogatta.
