Orvosok, hullarablók, régészek és kurátorok
Izgalmas részletek
A Museum of London legújabb kiállításának ötletét egy 2006-ban feltárt temető meglepő leletanyaga adta.
| Szeljak György |
2012-11-01 09:00 |
2006-ban a Londoni Régészeti Múzeum (LOMA) munkatársai egy elfeledett temetőt találtak a kelet-londoni Whitechapelben, a Royal London Hospital közelében. A feltárás során 262 sírhelyet azonosítottak. Volt amelyik csak egy ember maradványait rejtette, többségükből viszont különböző személyek rendszertelenül egymáson heverő csontjai kerültek elő, sőt állati maradványokat is találtak közöttük. A leletek nyilvánvalóvá tették, hogy a kórházhoz tartozó, 1825 és 1841 között működött temetőben elhantolt embereket előzőleg felboncolták, testüket különböző anatómiai vizsgálatoknak, amputációknak vetették alá, sőt a drótokkal összekötözött csontok arra is utaltak, hogy testrészeik egykor orvosi szemléltetés, oktatás tárgyát képezték. Az állatok pedig minden bizonnyal az összehasonlító vizsgálatokhoz kellettek.
A felfedezés a város történetének egy izgalmas, máig titkokat rejtő időszakába enged betekintést. A medikus képzésnek már a 18. század második fele óta fontos részét képezte az új „párizsi módszer”, amely előírta, hogy anatómiai és sebészeti tanulmányaik során minden hallgatónak kötelezően boncolnia kell. A Royal London Hospital az első kórházak közé tartozott Angliában, amely 1785-ben William Blizard vezető sebész irányításával bevezette az új eljárást. A korban a sebészeti beavatkozások drasztikusak és fájdalmasak voltak, nem volt érzéstelenítő és fertőzésgátló szer. Még sikeres műtét után is nagy volt az esélye annak, hogy a beteg műtéti sokk, vérveszteség vagy fertőzés következtében meghal. A sebésznek tudásra, pontosságra és gyorsaságra volt szüksége. Képességeik fejlesztéséhez pedig valódi emberi testeken kellett gyakorolniuk. 1820 körül Londonban, mely akkor a világ legnépesebb városának számított, négy nagyobb kórház és tizenhét magánkézben lévő anatómiai iskola működött. Ezekben az intézetekben tehát nagy volt a kereslet az emberi testek iránt. „Használjuk fel a halottakat az élők érdekében…” – mondta 1824-ben Thomas Southwood-Smith londoni orvos, az utilitarizmus elveinek követője, Jeremy Bentham barátja – és ez a kijelentése a jelen kiállítás mottója is lett.
1832-ig azonban az egyetlen legálisan felhasználható forrásnak a kivégzett gyilkosok tetemei számítottak, akiket közvetlenül a bitófáról szállítottak a boncolásokra. A kereslet egyre inkább meghaladta a kínálatot. Az orvosok pedig egy etikai probléma elé kerültek, a tudomány érdekében megvásárolják-e a máshonnan beszerzett halottak testeit. Jövedelmező bevételi forrássá vált az emberi testek feketekereskedelme, Londonban hullarablók csapatai kószáltak a temetőkben. Minél frissebb volt egy halott, annál többet ért. Főként a szegények voltak veszélyben, zsúfolt temetőiket nem igazán őrizték, a sáros talajból pedig könnyű volt kiásni a frissen elhantoltakat. A félelem városszerte nőtt, a tetemek lopása és felboncolása nem csak szégyent és fájdalmat jelentett a családnak, hanem a kor vallási elképzelései szerint az elhunyt üdvözülését is veszélyeztette.
A sírrablás kimerítő munkája mellett néhányan gyilkosság útján biztosította maguknak újabb eladható testeket. Nagy port kavart fel például egy 1831-es eset, amikor John Bishopot, Thomas Williamst és James Mayt azért ítélték el, mert céljaik érdekében megöltek egy fiút. Bishopot és Williamst végül kivégezték, testüket pedig a hatóság úgyszintén anatómiai vizsgálatokra ajánlotta fel.
Ezek az események vezettek el az ellentmondásos Anatómiai törvény 1832-es elfogadásához. A törvény ugyanis úgy teremtett kínálati oldalt a sebészek számára, és korlátozta hatékonyan a sírrablók „üzleti tevékenységét”, hogy kimondta, bármely gazdátlanul hagyott testet fel lehet használni anatómiai vizsgálatokhoz. Becslések szerint a következő száz évben 57 000 személy testét vették igénybe ilyen célokra, a holttestek 99,5%-át szegényházakból, menedékhelyekről, börtönökből és kórházakból szerezték be. Mindez széleskörűvé tette azt a félelmet, hogy az elszegényedés és elmagányosodás együtt járhat azzal, hogy az állam orvosi célokra kisajátítja az illető testét a halála után. Az 1832-es törvényt 1984-ben helyezték végleg hatályon kívül, majd a szervadományozás kérdését 2004-ben újra szabályozták (Human Tissue Act), részben az Alder Hey kórházban kirobbant botrány következtében, ahol több ezer halott gyermek szervét emelték ki testükből szüleik engedélye nélkül 1988 és 1995 között.
A Museum of Londonban néhány napja megnyílt Orvosok, boncolás és a hullarablók című kiállítása, melynek ötletét a fent említett régészeti felfedezés adta, a város történetének ezt a homályba burkolózó, máig kevéssé ismert oldalát mutatja be. A kiállítás elemzi, hogy a kor medikusai hogyan próbáltak minél alaposabb ismereteket szerezni az emberi testről és a gyógyítás lehetőségeiről. A történetet egy tágabb társadalomtörténeti kontextusba helyezi, ahol az anatómia és a sebészet fejlődésének szakaszai mellett megismerjük a korabeli London világát, a tudásra éhes szakemberek és a holttesteket biztosító személyek között kialakult titkos kapcsolatot, az elhunytak testére vonatkozó törvényi szabályozást, és az ezzel kapcsolatos büntetőügyeket.
Először tárják a közönség elé az ásatás során előkerült emberi és állati csontmaradványokat, rajtuk az emberi beavatkozás nyomaival. A látogató megtekintheti a korban készített anatómiai modelleket, viaszöntvényeket, különös tekintettel Joseph Towne munkáira, aki 53 éven keresztül dolgozott a Guy’s Hospital számára. Bemutatják a korabeli, korántsem veszélytelen sebészi beavatkozások menetét, a kor orvosi szerszámait, többek között egy koponyafűrészt és egy teljes amputációs felszerelést. De olyan csapdák is láthatók, amiket a sírrablók ellen helyeztek el a temetőkben.
A kiállítás egyik központi tárgya a keresztre feszített James Legg gipszöntvénye. Legg esete sokat elárul a kor művészi és tudományos elképzeléseiről, etikai megközelítéséről. Thomas Bank szobrász valamint Benjamin West és Richard Crossway művészek 1801-ben elhatározták, hogy bebizonyítják, a Jézus keresztre feszítéséről készített ábrázolások többsége anatómiailag helytelen. Ezért egy sebész segítségével megszerezték a gyilkosságért felkötött James Legg frissen kimúlt testét, keresztre feszítették, majd egy anatómiai iskolában eltávolították róla a bőrt, végül egy gipszöntvényt készítettek róla. Az öntvény a Royal Academy of Arts őrizte meg, és most a látogatók is megtekinthetik.
Jelena Bekvalac, a kiállítás kurátora szerint – aki személyesen is dolgozott a 2006-os régészeti feltáráson – a tárlat nem csak a kor orvosi fejlődését és a tudás gyarapításához nélkülözhetetlen emberi testek beszerzésének bizarr történetét tárja elénk. A két évszázaddal ezelőtti események bulvárszerű bemutatása helyett inkább arra törekszik, hogy a látogatók alaposan gondolkodjanak el a tudomány fejlődésének etikai és jogi vonatkozásairól. És tegyék fel azt a modern társadalmakban korántsem egyszerű kérdést is, hogy milyen személyes döntések, kulturális, közegészségügyi és etikai tényezők, jogi szabályozások határozzák meg, hogy ki mit tesz/tehet halála után a testével, vagy valaki más hogyan birtokolhatja azt a későbbiekben.
Orvosok, boncolás és a hullarablók
Museum of London
2012. október 19. – 2013. április 14.
A képek forrása
