Elérhető az ELTE-n a Soa alapítvány archívuma

HOZZÁFÉRÉS

Az ELTE az USC Soa Alapítvány Vizuális Történelmi Archívuma második hazai hozzáférési pontja. Az archívumban 52 ezer, holokauszttúlélőkkel és szemtanúkkal készült videointerjú, valamint a ruandai népirtás túlélőinek és szemtanúinak vallomásai láthatók.

MTI 2013-09-01 08:30
Cikk küldése e-mail:

Az összegzés szerint az anyagok a George W. Schaeffer Foundation jóvoltából 2013 őszétől érhetőek el az egyetemen. Összesen 1 millió 200 ezer nevet, 700 ezer képet, 60 ezer kulcsszót és 105 ezer órányi rögzített vallomást tartalmaz a gyűjtemény, s ezzel a világ egyik legnagyobb digitális videoarchívuma. A gyűjtemény keretei között világszerte elérhető 1100 vallomás, a teljes hozzáféréssel pedig eddig a világ tizenkét országának negyvennégy intézete rendelkezett, az ELTE a negyvenötödik. Magyarországon az első hozzáférési pontot a Közép-Európai Egyetem könyvtárában nyitották meg 2009-ben; az archívumot rendszeresen látogatták az ELTE hallgatói és oktatói is – kutatás céljából.

Az intézet magyarországi oktatási tevékenységének középpontjában a tananyagfejlesztés és a tanárképzés áll: A bőrönd és A baba című, középiskolásoknak és általános iskolásoknak szóló oktatási anyagaikat Gonda Zita, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola vezető tanára a Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológusával, Molnár Józseffel közösen készítette. Tanárképző programjaikon az elmúlt években több száz pedagógus ismerkedhetett meg a videointerjúkkal való tanítás módszertanával.     Az intézet célja, hogy a videointerjúiból készült oktatási anyagok használatával küzdjön az előítéletek, az intolerancia és a fanatizmus ellen. 2013 tavaszától az intézet a kambodzsai és az örmény népirtáshoz kapcsolódó anyagokat is gyűjti.

Steven Spielberg 1994-ben alapította a Soa Túlélői Vizuális Történelmi Alapítványt, amely 2006 óta működik a Dél-Kaliforniai Egyetemen USC Soa Alapítvány a Vizuális Történelemért és Oktatásért néven.

A holokauszt múzeumai

Szélesebb értelemben vett tanulságok

A holokausztnak szentelt izraeli múzeumok nem pusztán a hatmillió áldozatot követelő náci népirtás történetét mutatják be, hanem a holokauszt történetének történetét is – érzékeltetve, hogy miként viaskodott...

2012. október 10. MTI

Auschwitz helyett Waldsee

Kortárs képzőművészeti kiállítás

A holokauszt áldozatainak emléket állító kiállítás Magyarország ENSZ-hez delegált bécsi állandó képviseletének épületében látható januárig.

2012. november 11. MTI

Elfeledett szomszédaink

Képek a pápai zsidó családok mindennapjairól

Amatőr és műtermi fotók, eddig elrejtett visszaemlékezések, családi történetek és hivatalos iratok idézik meg a Pápáról és környékéről 1944-ben elhurcolt zsidó származású magyar lakosok emlékét a pápai...

2012. július 07. MTI - MMO
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...