Az osztrák példa
RESTITÚCIÓ
Hogyan zajlik a restitúció egy szomszédos országban? 1999 óta a Wien Museum munkatársai 23 400 szerzeményezést vizsgáltak felül.
| M. Aczél Eszter Krisztina |
2013-11-25 07:45 |
Bár Ausztria 1945 óta törekszik a nemzetiszocialista időszak alatt közgyűjteménybe került magántulajdon visszaszolgáltatására, mégis csak 1998-ban született meg az a törvény, amely megteremtette a közintézmények egykori műtárgy-szerzeményezési tevékenységének felülvizsgálatához a jogi alapokat. Ekkor foglalta Ausztria törvénybe, hogy a nemzetiszocialista német uralom alatt törvényesnek tekintett szerzeményezések nem jogszerűek, majd 2009-ben kiterjesztette mindezt a műtárgyak mellett más kulturális tárgyakra is.
Bécs város közgyűlése1999. április 29-én a szövetségi törvény mintájára döntött úgy, hogy a nemzetiszocializmus idején a fővárosi múzeumokba, könyvtárakba, levéltárakba és gyűjteményekbe vásárlással vagy felajánlással került műalkotásokat, kulturális tárgyakat kétes szerzeményezésnek kell tekinteni, és azok az eredeti tulajdonosoknak visszaszolgáltatandók. Ettől fogva a Wien Museumban intenzív kutatási tevékenység kezdődött minden olyan műtárgy esetében, amelyek 1938 és 1945 között kerültek a múzeumba. Ezzel egyidejűleg – a washingtoni egyezménynek megfelelően – az eredeti tulajdonosokat és leszármazottaikat is elkezdték felkutatni.
A közgyűlési határozat felhatalmazta a létrehozandó Bécsi Restitúciós Bizottságot (Wiener Restitutionskommission), hogy
– a törvényes örökösöknek a „kétes szerzeményezésű” tárgyakat visszaszolgáltassa;
– minden olyan tárgy, amelynek örökösei nem fellelhetők, a nemzetiszocializmus áldozatai céljára létrehozott Osztrák Köztársaság Nemzeti Alap javára értékesítővé váljon.
A rendelet III. pontjában határozták meg azt a folyamatot, amelynek során a visszaadáshoz szükséges döntés megszületik. A döntés-előkészítő munkálatokat a Wien Museumban és a Városi Könyvtárban szakemberek végzik, de az oktatási és tudományos ügyekért felelős képviselő munkájának is része, hogy részt vegyen a döntés-előkészítési folyamatokban.
A folyamatért felelős Bécsi Restitúciós Bizottság javaslata alapján végül a városi kulturális és tudományos ügyekért felelős képviselő dönt a visszaszolgáltatásról, aki (korábban dr. Peter Marboe, utóbb dr. Andreas Mailath-Pokorny) eddig kivétel nélkül jóváhagyta a szakmai véleményt. A bizottság összetételében törekedtek arra, hogy ne kerülhessenek túlsúlyba azok, akik a városi tulajdont védik. Ez azt jelenti, hogy egy városi megbízott mellett négy független szakembert delegálnak: egy bírót, egy jegyzőt, egy várostörténészt és egy legújabb koros történészt. Bár ezek a bizottsági ülések hivatalosan zártkörűek, sokszor vesznek részt rajtuk eredetkutatással foglalkozó szakemberek, akiknek egyedülálló tudása nélkülözhetetlen. 2003 szeptembere óta pedig a bizottsági üléseken részt vesz egy-egy képviselő az Israelitische Kultusgemeinde Wienből, valamint a nemzetiszocializmus áldozatainak javára létrehozott Osztrák Köztársaság Nemzeti Alaptól.
A Wien Museum honlapján 2001-től folyamatosan megtalálható azon tárgyak listája, leírása, amelyek a Vugestán (Verwaltungsstelle für jüdisches Umzugsgut der Gestapo/a Gestapo zsidó kivándorlási irodája) vagy a Dorotheumon és más aukciókon keresztül kétes szerzeményűnek tekinthetők. 2002 óta együttműködnek az elveszett műtárgyak adatbázisával (Lost Art Internet Database), valamint a www.lootedart.com adatbázissal. Az utóbbi, londoni központú szervezet tevékenysége sokat segített a leszármazottak felkutatásában – állítja dr. Michael Wladika, a Wien Museum restitúcióval foglalkozó vezető munkatársa. 2006 óta találhatók meg a listák fényképekkel a www.kunstdatenbank.at honlapon, ahol a törvények is olvashatók.
1999 óta a Wien Museum munkatársai 23 400 szerzeményezést vizsgáltak felül, és amennyire lehetséges volt, az 1945 utáni szerzeményezéseket is áttekintették. 2011. április 29-én Bécs város közgyűlése megújította a vonatkozó közgyűlési határozatot, és a kutatási időszakot kiszélesítette az 1933 márciusa és 1938 közé eső időszakra, hogy az akkori nemzetiszocialista Németországban elvett tárgyak nyomára bukkanhassanak. Dr. Michael Wladika 2009-es beszámolójáig[1] összesen három olyan eset maradt függőben, ahol nem találták meg a leszármazottakat. Ugyanakkor 2013 májusáig a Wien Museum gyűjteményeiből 3030 darab tárgy került vissza – értéküktől függetlenül – az egykori sértettek leszármazottaihoz.[2]
Természetesen a Wien Museum anyagi kereteinek megfelelően igyekszik visszavásárolni a visszaszolgáltatott műtárgyakat. 2007-ben például Oaklandben egy árverésen megvásároltak egy korábban visszaszolgáltatott zongorát, amely valaha Johann Strauss fiáé volt. Ezt a tárgyat Bécs város múzeumának baráti köre pénzügyi támogatásával tudták megvenni. Több esetben a visszaszolgáltatási folyamatot az is lassította, hogy bizonyossá vált: a leszármazottak értékesíteni szeretnék a visszakapott műkincseket. Az érdemi értékesítés megfelelő előkészítése azonban időigényes feladat, amely lassítja a folyamatot.
Azt, hogy az 1938. március 13-i nemzetiszocialista hatalomátvétel után miért volt kiemelt szerepük a bécsi gyűjteményeknek (Städtische Sammlungen) a műkincsek begyűjtésében, számos okkal magyarázzák. Egyrészt a gyűjtemények sokfélesége lehetővé tette a különféle tárgycsoportok elhelyezését. Az áldozatok kirablásának folyamatában nemcsak festményeket, műalkotásokat lehetett „jól elhelyezni”, hanem bútorokat, órákat, ruhákat és mindennapi tárgyakat is. Ráadásul Bécs gyűjteményei megengedhették maguknak, hogy az aukciókon vásárolhassanak. Amennyiben egy múzeumigazgató vagy kereskedő megtudta, hogy egy jelentősebb gyűjtő el akarja hagyni Ausztriát, indítványozta a műemlékvédelemnél, hogy az 1918-as, a kulturális javak kivitelét tiltó törvény értelmében a gyűjteményt egy múzeumban megőrizhessék. A biztonságba helyezés ekkor még nem jelentett tulajdonvesztést, de az előzményének volt tekinthető, hiszen a menekülőnek később mindenképpen hátra kellett hagyniuk, vagy áron alul értékesíteniük gyűjteményüket. A városi gyűjtemények, mint ahogy más múzeumok is, 1940-től „kívánságlistákat” küldtek a műemlékvédelemnek a várhatóan letéteményezésbe kerülő gyűjteményekről. Az eltulajdonítási esetek sokfélék, de szinte mind a nemzetiszocialista idők pszeudolegális törvényei szerint járt el.
Köszönöm az alapanyagokat és a segítséget Mag. Gerhard Milchramnak, a Wien Museum[3]munkatársának.
[1] Wladika, Michael: Zehn Jahre Provenienzforschung, Erbensuche und Restitution in den Museen der Stadt Wien – eine vorläufige Bilanz. In: … wesentlich mehr Fälle als angenommen, 10 Jahre Kommission für Provenienzforschung (Hg.).: Gabriele Anderl, Christoph Bazil, et. al.: Wien, Köln, Weimar 2009. 263–280.
[2] Sajátos eset a Wien Museumra vonatkozólag prof. Julius Fargel története. Fargel 1932-től volt az NSDAP tagja, és a Dorotheum vezető becsüse volt. 1939-től dolgozott a városi gyűjtemények (Städtische Sammlungen) festő-restaurátoraként, miközben a Vugesta mesterbecsüseként is tevékenykedett. A tulajdonosoktól elvett műtárgyak közül többet „emelt ki”, és vitt be a városi gyűjteményekbe „adományként”, sokszor csekély összegeket kérve érte. 1947-ben önmagáról mint a múzeum gazdagítójáról írt egy beszámolóban.http://www.wienmuseum.at/fileadmin/user_upload/PDFs/Restitutionsbericht_2006.pdf, 201-
[3] http://www.wienmuseum.at/de/ueber-uns/restitution.html
