100 ezren látták az Allegro Barbarót!

PÁRIZS

Október közepe óta több mint százezren látták az Allegro Barbaro - Bartók Béla és a magyar modernizmus 1905-1920 című kiállítást Párizsban.

Magyar Múzeumok Online 2013-12-11 13:44
Cikk küldése e-mail:

A Musée d’Orsay és a Szépművészeti Múzeum együttműködésével megvalósuló kiállítás címadója a fiatal Bartók Béla 1911-ben komponált zongoradarabja, az Allegro Barbaro. A kiállítás célja, hogy mintegy 100 évvel később felidézze a század eleji modern magyar művészeti irányzatok gazdagságát. A zene, képzőművészet, irodalom, költészet, filozófia és pszichoanalízis területeit is érintő tárlaton a látogató finoman árnyalt képet kaphat a korabeli magyar kultúra sokszínűségéről, s Bartók zenéjét hallva találkozhat a francia fauves-okat követő Nyolcak csoport  tagjainak alkotásaival.


2013. december 12-én, csütörtök este a Szépművészeti Múzeumban Élő MúzeumCafé beszélgetésen a tárlat két magyar kurátora Barki Gergely és Rockenbauer Zoltán művészettörténészek, valamint  Vikárius László zenetörténész vetített képek segítségével mutatják be a kiállítást mindazoknak, akiknek nem adatik meg, hogy a világ egyik legjelentősebb kiállítóhelyén élőben tekinthessék meg ezt a nagy sikerű, több művészeti ágat is ötvöző magyar bemutatkozást – vagy akiknek megadatik, de szeretnének róla többet is megtudni.

Az Élő MúzeumCafé a Szépművészeti Múzeum szokásos csütörtöki Múzeum+ rendezvényének a része, tehát arra belépőjegyet kell váltani, amivel az este 22 óráig tartó többi program is látogatható.

Nézd meg a kiállításról készült fotógalériát!

Magyar modernizmus a Musée d'Orsay-ben

ALLEGRO BARBARO

A párizsi Musée d'Orsay Allegro Barbaro című kiállításán januárig a magyar modernizmus művészete kap főszerepet.

2013. október 10. MTI

Óriási lehetőséget kapott a magyar képzőművészet

A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum...

2012. május 05. MTI

A komor naturalizmustól a látképig

ITÁLIAI FESTÉSZET

A Szépművészeti Múzeum nagyszabású Caravaggiótól Canalettóig – Az itáliai barokk és rokokó festészet remekművei című tárlata a 2009-2010-ben ugyanitt megrendezett, 230 000 látogatót számláló Botticellitől...

2013. december 12. Völler Dalma
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...