©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A dán múzeumi rendszer átalakítása

A dániai múzeumi rendszer 2007–2010 között hasonló átszervezésen esett át, mint amilyen a magyar múzeumi rendszert 2011–2012 között érintette. Az átszervezés okai viszont lényegesen eltérőek voltak. Így a megoldások is.

"Yes, everything had been thought of. They were a thorough people, the Danes."

(Salman Rushdie: Joseph Anton. A memoire)

Dánia regionális átszervezésében az EU-konform régiós rendszer kialakítása volt a fő motiváció. Ezen belül történt a múzeumi rendszer átszervezése is. Az alábbi összefoglalás a dán kulturális miniszter, Brian Mikkelsen The future museum environment in Denmark című összefoglalóján, szakmai elemzések és beszélgetések tapasztalatain alapul.

Előzmények

A dán múzeumi élet átalakítása 2007-ben indult meg, azaz egy évvel a 2008-as pénzügyi hitelválság előtt. Oka kettős volt: egyfelől az EU-konform regionális átszervezéssel magyarázták az egyes ellátó hálózatok (egészségügy, oktatás, közbiztonság, kulturális ellátó rendszer) átalakítását. Másfelől azzal, hogy a múzeumok látogatottsága számukra ijesztően alacsony 63%-ra esett vissza a teljes népesség körében. Azaz, 100 lakosból egy naptári évben csak 63 keresett fel múzeumot. Az átalakítások céljai között szerepelt, hogy visszatornázzák a látogatói arányt az 1980-as, 1990-es évekre jellemző 75%-os szintre. A 2007-től kezdődő Kommunalreform (önkormányzati reform) a megyei és a városi önkormányzati rendszert összevont önkormányzati rendszerré alakította, amely öt nagyobb régiót formált. Mindez a dán múzeumi környezetre is alapvető hatást gyakorolt. Az átalakítás üteme olyan sebességgel történt, amelyet korábban, akár félévvel a reform elindítása előtt elképzelni sem tudtak. A tervek szerint a múzeumi hálózat – az ország kulturális javainak megőrzési és közszolgáltatási ellátottságának – teljes átalakítására volt szükség. Az új helyi kormányzati rendszerben ezért arra számítottak, hogy a múzeumok központi kulturális intézményi jelentősége erősödni fog. Az átszervezés sürgető kényszere miatt széles körű innovációra és gyors, de nem elsietett lépésekre volt szükségük. Hasonló sietségű átalakítás Magyarországon is ismerős, ezért is érdemes a folyamatot részleteiben áttekinteni.

Az átalakítás

2006 decemberében 140 államilag, azaz a központi kormányzat által fenntartott múzeum volt Dániában. Ebből közel 50 összevonását tervezték, ami egy-két év alatt 35%-os csökkentést jelentett – volna. Számos esetben (pontos adat nincs róla, hányszor) amint a múzeumok vezetősége átlátta a kormány terveit, maga kezdett tárgyalásokat más múzeumokkal és a helyi kormányzati szervekkel az összevonásokról. Többször pedig a kialakított új régiók szervei kezdeményezték a tárgyalásokat a korábbi régiók vezetőségével, és együtt tekintették át az egyes városi vagy szubregionális múzeumi rendszereket. A megelőző tárgyalásokat a kormányzati tényezők (miniszter, államtitkárok, releváns főosztályvezetők) maguk is szorgalmazták, és ennek hatására a kulturális terület intézményrendszereinek működtetése sokkal nagyobb politikai jelentőségre tett szert, mint amilyennel a korábbi rendszerben rendelkezett. A múzeumok szerepe, jelentősége a helyi politikai döntéshozók számára az átalakítások során tehát növekedett. A múzeumok az első félév tapasztalatai alapján eleve kedvező pozícióban várták az átalakítást.

A tervezés során nem egyetlen modellben gondolkodtak. Arra törekedtek, hogy mindig a helyi viszonyoknak és követelményeknek legmegfelelőbb szervezeti kereteket alakítsák ki. Azaz minden egyes helyi múzeum sajátosságait, társadalmi beágyazottságát, a helyi társadalom kulturális életében betöltött szerepét és lehetőségeit vizsgálták a döntéseket megelőzően. A modell helyett a sajátos helyi mintázat jelentőségének felismerése és szorgalmazása színes, a helyi viszonyokhoz (életkor, műveltségi állapot, a helyi társadalom szabadidős, rekreációs formái, közlekedési és kommunikációs lehetőségei) alkalmazkodó hálózatot teremtett.

A történeti emlékhelyek (történeti épületek, régészeti lelőhelyek) felügyeletét korábban a megyei és a városi önkormányzatok gyakorolták, most decentralizálták és átadták a kialakuló helyi múzeumoknak, amelyek ez irányú tevékenységét a Nemzeti Kulturális Örökségi Hivatal (NCHA) ellenőrizte. A 2008-as átadást megelőzte az NCHA 2007-es pilot-projektje, amely a történeti épületek esetében a koppenhágai és az odenséi régióban vizsgálta az átadás lehetőségeit és buktatóit.

A múzeumok jelentőségének megnövekedése a helyi kulturális életben magával hozta oktatási szerepük erősödését is: az állami iskolák tanulóinak és a fiatalok iskolán kívüli oktatására helyeztek nagyobb hangsúlyt. Az Oktatási Minisztériummal közösen az átszervezés megkezdésével egyidejűleg hozzáláttak az ún. E-múzeum kialakításának, azaz olyan online elérhető, a gyűjteményekhez és kiállításokhoz kapcsolódó oktatási, képzési programok kidolgozásához, amelyeket a kiállítások, a science centre-ek felkeresése után az iskolák és a tanulók otthon vagy az iskolában is használni tudnak. A cél a múzeumok és az oktatási intézmények közötti közös hálózat létrehozása volt, amely a középtávú együttműködés alapjául is szolgált. A központi kormányzat ehhez elegendő forrást csoportosított a helyi kormányzati szerveken, fenntartókon keresztül a múzeumokhoz.

A finanszírozás és autonómia

A folyamat a tapasztalat és a tudás közös (múzeumok, különböző szintű oktatási intézmények és helyi közösségek) tudásbázis építését tette lehetővé, amely nagymértékben támaszkodott nemzetközi (angol, amerikai, francia, holland, svéd és német) tapasztalatokra. A központi kérdések egyike az volt, hogy a közösség mit vár a múzeumoktól, s kik azok, akik soha nem mennek el múzeumba és miért. Az új feladatokból adódó finanszírozás biztosítása az éves fenntartási költségek, vagy a projektekre fókuszáló támogatás körüli vitában mozgott. A múzeumok érthető módon szerették volna, ha költségvetési bázisukba beépül a többletköltség. A kulturális miniszter azonban így fogalmazott: „Be kell vallanom, hogy politikailag könnyebb projekttámogatást biztosítani az ilyen kezdeményezésekhez és nagyobb célkitűzésekhez, mint a múzeumok létező működési költségeit általánosan megemelni.” Ez tiszta beszéd, bár a báját az adja, hogy egy évvel később az addig ellenzékben lévő, ezért a fenti kritikát esetlegesen megfogalmazó 2009-es új kormány ugyanazzal az érveléssel nézhetett szembe.

A rendszer hajlékonyságára és Dánia nemzeti érdekeinek külföldi érvényesítésére jellemző viszont, hogy megfontolt esetekben kivételeket tettek. Azoknak a múzeumoknak ugyanis, amelyek nemzetközi szinten tudtak gyűjteményükről, gyűjteményeik interpretációjáról és tudományos, oktatási programjairól folyamatosan elérhető on-line tartalmakat előállítani, vagy gyakori vándorkiállításokat rendezni, jelentős külföldi anyagot vendégül látni, a támogatás beépült a bázisköltségvetésükbe. A lépés bölcs volt, hiszen erősíteni kívánták a dán múzeumi szcéna nemzetközi pozícióit, s ehhez a jelentős kollekciót vagy számottevő mondanivalót megjelenítő külföldi kiállítások alapvető eszközt jelentettek. A kivételek egyediek voltak, és különböző testületek javaslatai alapján (felvázolt alternatívák között választva) a politikai döntéshozók (miniszter, államtitkár) döntöttek. Mindez egyúttal azt is jelentette, hogy a mi fogalmaink szerint az országos és a meghatározó helyi múzeumok esetében a kormányzati szervektől vagy a központi kormányzati alapoktól a támogatások állandó jelleggel a kormány releváns szerveihez kerültek. Néhány múzeum támogatása jelentős mértékben megnőtt, ami ugyanakkor együtt járt azzal a nyíltan vállalt eszközzel is, hogy a minisztérium vezetői ilyen esetekben közvetlen dialógust kezdeményeztek a kedvezményezett múzeumok vezetőivel a múzeumok stratégiai céljairól, a működés és a nemzetközi kiállítások programjának kialakításáról. A kedvezményezett múzeumok szakmai autonómiája tehát csökkent, azonban a politikai döntéshozók nem utasításokat adtak, hanem valóban dialógusalapú, közös döntések születtek.

Pénzügyileg (s ez a pont csak sokadik a terv kialakításában) a múzeumi hálózat szerkezeti változása nem járt közvetlenül és rövid távon a költségvetési támogatás csökkentésével. Azaz az összevont múzeumok saját költségvetésüket az első években érintetlenül vitték a közösbe, s a csökkentés csak a feladatok csökkenéséből vagy a teljesítmény visszaeséséből következett. A rendszer racionálisan és következetesen jött létre: a kevésbé jól teljesítő múzeumok, amennyiben a teljesítmény csökkenése nem saját elégtelen erősforrásaikból, hanem inadekvát vagy ostoba tervezésükből, alacsony munkamoráljukból származott, elvonással számolhattak, viszont a jól, vagy erejükön felül teljesítők számottevő növekedéssel.

Hatásvizsgálat

A kormány 2008-ra, azaz 16-18 hónappal az átalakítás megkezdése után hatásvizsgálatot irányzott elő, amely a múzeumok, a regionális kormányzati szereplők, az oktatási intézmények és központi egyetemi, akadémiai, múzeumszervezeti képviseletével folyt volna. Mindeközben kormányváltás zajlott le Dániában (Rassmussen NATO-főtitkári szerepvállalásával a konzervatív párt elvesztette a választásokat), a konzervatív-liberális kormányt szocialista-liberális kormány váltotta fel. Az interim jelentésnek ezért nagyobb jelentősége volt: magyarán nem lehet teljesen szakmai szempontok alapján, teljesen a politika dimenzióján kívül értelmezni. Persze, miért is lehetne, egy parlamentáris képviseleti demokráciában, egy rohamos gyorsasággal átalakuló világban? Mindazonáltal maga a retorika és a kritikai szempontok megfogalmazása mégis a rendszer tökéletesítése és nem eltörlése felé indult. Az interim jelentés elkészítését a kulturális minisztérium tág szakmai konzultációra hagyta. Múzeumigazgatók, múzeumi szakemberek, valamint egyetemi oktatók, oktatási szakemberek és kulturális menedzserek részvételével kétnapos országos konferenciát hívtak össze, hogy az addigra elkészült szociológiai, statisztikai elemzések ismeretében átvizsgálják a helyzetet, és amennyiben az átalakítás eredményességét inadekvátnak tartják, egyúttal olyan szakmai javaslatokat is megfogalmazzanak, amelyek segítségével a rendszer javítható. A javaslatokat a kormány a magáénak fogja tekinteni.

A statisztikai jelentések azt mutatták, hogy a dán társadalom 33%-a továbbra sem járt múzeumba. A lakosság 67%-a legalább egyszer megfordult múzeumban 2010-ben, szemben az 1993-as 88% és az 1998-as 79%-al. Azaz csak 4%-ot sikerült a megfeszített munkával létrehozott és üzemeltetett új rendszerrel másfél-két év alatt elérni. (Érdemes mellé tenni, hogy a releváns magyar adatok 40% alattiak, ami egyébként önmagában nem értelmezhető, hiszen a vagyoni, a közlekedési és a munkaterhelési szempontok alapvetően befolyásolják a múzeumba járást és a kulturális fogyasztást.) Dániában pedig továbbra is erős megoszlás van műveltség, társadalmi pozíció és etnikai szempontok szerint a múzeumba járók és a nem járók között. A magasabb, műveltebb, vagyonosabb társadalmi osztályokba tartozók lényegesen többet járnak múzeumba, mint az alsóbb, iskolázatlanabb, szegényebb, vagy éppen első generációs bevándorló családok tagjai.

Kritika: hibák és korrekció

Az országos konferencia a hibákat és korrigálásukat több pontban érzékelte és tett javaslatot a megoldásra. A 2007-ben megindult átalakítás egyoldalúan a szervezeti, valamint a finanszírozási és ellenőrzési kérdésekre szorítkozott, a minisztérium nem foglalkozott olyan minőségi és tartalmi kérdésekkel, melyeken a múzeumok tevékenysége, társadalmi szerepvállalása és elfogadottsága nyugszik. A múzeumok működése kapcsán át kell gondolni továbbá a globalizált társadalmak paradigmaváltását is: a nemzeti modernista tradíció 21. századi értelmezését, a múzeumi tudás kommunikációjának eszközeit és az átadandó tudás tartalmát. Nem lehet ugyanolyan tartalmakkal és eszközökkel élni, mint a 20. század végi kiállítások, oktatási projektek gyakorlatában. A megváltozott világban a múzeumoknak az új kérdésekre kell válaszolniuk, friss tudományos eredmények és korszerű tudás alapján. Továbbá olyan kommunikációs csatornákat is érdemes felhasználni (web2 etc.), amelyek a lakosság számára könnyen elérhetők.

A konferencia azt is jelezte, hogy az alapvető célokat érdemes újragondolni, ami azért is szükséges, mert korábban (2007–2008 előtt) nem voltak pontos célok, csak szervezeti elképzelések. Ebben az összefüggésben a művészeti, a történeti és a tudományos múzeumok tartalmi feladatai között elsődleges a nyílt működés, a dán kulturális kánon képviselete, a dán kulturális örökség és tudományos eredmények kommunikációja – Dánia és a világ számára. Ugyancsak elengedhetetlen, hogy a társadalmi integráció előmozdítására törekedjenek, ami etnikai, vagyoni és műveltségi komponenseket egyaránt érint. Ehhez kapcsolódik egyfelől a kulturális turizmus előmozdítása, másfelől a globális piacgazdaságban Dánia marketingje. A kulturális teljesítménynek, a múzeumok által megteremtett és képviselt kulturális tartalmaknak hozzá kell járulniuk Dánia erősítéséhez a globális piacgazdaságban. A kulturális kiválóság legyen Dánia nemzetközi imázsának egyik jellemzője – fogalmazott a konferencia. Vigyázni kell ugyanakkor, hogy a múzeumok non-profit világa ne kerüljön bele abba a szürkezónába, amelyben a kereskedelmi szempontok (látogatói bevételek) felülírják a hagyományos nemzeti értékek és az egyetemes tudás képviseletét és kommunikációját. Ehelyett a kettő valamiféle ötvözésére van szükség. Át kell gondolni továbbá, hogy Dánia nemzetállami identitását miként lehet az interkulturális és/vagy multikulturális kapcsolatok megközelítésével harmonizálni, és ezt a múzeumok miként tudják a gyakorlatban megvalósítani. Avagy: az-e a kulturális kormányzat tényezőinek szándéka, hogy a múzeumokat olyan stratégiai médiumnak tekintsék, amely egy homogén nemzeti kulturális egységet, vagy a nem dán etnikumú lakosság kulturális asszimilációját célozza? S ez nemcsak a bevándorlók helyzetére, hanem az „őshonos” kisebbségekre is vonatkozik.

Összességében tehát a jelentés és a tervezet tartalmi kifogásokkal élt. A szimplán a szervezeti, pénzügyi kérdések helyett a kulturális, tudományos tartalmakat és kommunikációs lehetőségeiket vizsgálta. Egyúttal bizonyos stratégiai kérdések eldöntésében visszaadta a labdát a politikai vezetőknek, sőt ezekben a kérdésekben az érmet élére is állította. A választók által megszavazott politikai vezetők stratégiai döntésén múlt, hogy milyen mértékben akarnak olyan kultúrpolitikai tényezőkké válni, amelyek a múzeumok számára meghatározzák, milyen szellemi világot képviseljenek a dán identitás képviseletében. A megtekintett kiállítások tapasztalata alapján úgy tűnik, hogy a megoldás az lett, hogy a múzeumok dánként képviseljenek interkulturális értékeket, legjobb szakmai tudásuk alapján, azonban a szakmai műhelyek által létrehozott kiállításoknak nem kell egyetlen elvre felfűzött kánonra épülniük.