Bodó Sándor kapta az idei Pulszky Ferenc-díjat
ELISMERÉS
Az életműdíjjal Bodó Sándor sok évtizedes múzeumi munkáját, szakmai teljesítményét ismerte el a Pulszky Társaság. E. Csorba Csilla méltatása:
| Pulszky Társaság – MME |
2014-04-28 08:57 |
Nincs könnyű helyzetben az, aki Bodó Sándor nagyon széles spektrumú életművét szeretné áttekinteni. Munkássága a muzeológia elméletét és múzeumvezetőként gyakorlati megvalósítását éppúgy magában foglalja, mint a néprajztudomány kutatójáét és az egyetemi oktatóét, nem beszélve szakmai-társadalmi megbízatásairól.
1943. október 4-én született Mátészalkán, gyermekkori élményei a Bodrogközzel jegyezték el. Középiskoláit Sárospatakon végezte, sok időt eltöltve a Református Kollégium nagykönyvtárában, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanult történelem-néprajz szakon, már ekkor publikált. A szolnoki Damjanich Múzeumban eltöltött év után a pálya első jelentős szakasza a miskolci Herman Ottó Múzeumban bontakozott ki, ahol muzeológusként, majd 1973-tól megyei múzeumigazgató-helyettesként dolgozott. 1973–74-ben irányításával készült el a múzeum új, Ember és munka című technikatörténeti szempontú állandó kiállítása, továbbá sok múzeumi kiadványt is szerkesztett. Közben nem hagyott fel etnográfiai terepmunkájával, hazai és határon túli magyarlakta területeken egyaránt gyűjtött. 1975-ben A bodrogközi pásztorkodás címmel írta meg doktori disszertációját.
1979-ben hosszas tépelődés után elfogadta a Heves megyei múzeumigazgatói posztot, ahol rendkívül nehéz személyi-intézményi helyzeten sikerült úrrá lennie. Egyik legfontosabb eredménye az egri vár műemléki helyreállításának elősegítése és kiállításainak megújítása volt. Megerősítette a múzeum személyi állományát, megsokszorozta a kiadványok számát, befejezte a négykötetes palóc monográfia kiadását, fejlesztette intézménye külföldi kapcsolatait. Nyolc évig az egri Városszépítő Egyesület elnökének is megválasztották.
1989. április 1-től új munkahelyen kellett kipróbálnia képességeit: az akkor Művelődési és Közoktatási Minisztérium múzeumi osztálya vezetésére hívták, de 1990 augusztusától a közgyűjteményi főosztály vezetőjének nevezték ki. A rendszerváltás évei voltak ezek, számtalan, addig ismeretlen problémával, amelyek megoldásával neki kellett megbirkóznia. A négyezresre duzzadt könyvtárszám racionalizálása, a könyvtári infrastruktúra kiépítésének fejlesztése, a levéltárak esetében a kárpótlási igények kiszolgálása, a pártiratok átvétele, a műemlékvédelem szervezetének átalakítása, az egyházi közgyűjtemények sorsának rendezése – csak kiragadott példák a megoldandó és megoldott példák sokaságából. Emellett kezdeményezője és támogatója volt a múzeumi szervezet megújulását elősegítő, tapasztalatszerző holland-magyar együttműködésnek is. 1995. december 31-ig dolgozott ebben a munkakörben.
1996-ban a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatójává nevezték ki, és innen ment nyugdíjba tavaly év végén. Itt sem várt kevesebb feladat rá. A felfutó régészeti ásatások súlyos raktárproblémákat okoztak. Az Óbudai Gázgyár raktára, a Gázgyári művelődési ház és a Kozma Lajos faipari szakközépiskola alagsora új nagy, habár nem probléma nélküli raktárterületeket biztosítottak az ókori, középkori és újkori osztályok számára egyaránt. 2000-ben készült el az aquincumi iroda- és raktárbázis első üteme, a két ottani régészeti osztálynak korszerű munkafeltételeket biztosítva.
1998-ban a Vármúzeum nyitott udvarát a Főváros pénzügyi segítségével fedték le üvegtetővel, attól kezdve az ún. Barokk csarnok a megnyitók és rendezvények méltó helyszínévé vált. A földszinti időszaki nagy kiállítótér visszaállítása a múzeum működése szempontjából alapvető pozitívum volt, a középkori állandó kiállítás egyidejűleg a földszinti főlépcsőházi aulába költözött át. A második emeleten az ősi népek, antik kultúrák állandó kiállítása kapott helyet, így a látogató teljes áttekintést kaphatott Budapest történetéről. Új kiállítóhelyet biztosítottak a millenniumi földalatti vasút állomásai is.
Bodó Sándor biztos kézzel irányította a BTM rendkívül kiterjedt régészeti ásatásainak rendszerét, amelyek szabályozását, lebonyolítását a gyakran változó törvényi és intézményi keretek korántsem tették egyszerűvé. Irányítása alatt rendszeressé váltak a BTM periodikáinak, a Budapest Régiségeinek és a Tanulmányok Budapest múltjából évkönyveinek, az Aquincumi Füzeteknek a kiadása, s a múzeum több fontos, hazai és nemzetközi konferenciának is helyet adott (pl. Gerevich László konferencia, vagy a római kori autonóm városokkal, illetve a provinciális művészettel foglalkozó konferenciák). Főigazgatói munkamódszerének mindig fontos jellemzője volt a csapatban gondolkodás, a teammunka, amelyet a BTM jeles szakembergárdája tett lehetővé. Ez a muzeológusi munka, az ásatások mellett a kiállítások számának növekedésében is megmutatkozott, a Vármúzeumban, a Kiscelli illetve az Aquincumi Múzeumban évente 20-25 kiállítás nyílt. Svájci-magyar együttműködés keretében, támogatásával valósult meg az Augusta Raurica – Aquincum kiállítás 1997-ben Svájcban, majd 1998-ban Budapesten. Főigazgatása alatt nyílt meg a három város egyesítése alkalmából, a magyar honfoglalás 1100. évfordulójára készült jelentős tárlat, 2000-ben a budavári királyi palota történetéről szerveződött nagy időszaki kiállítás. Az áttörés kora címmel Bécsben, a Harrach-palota kiállítóterében, Budapesten, majd Szentpétervárott nyílt kiállítás a dualizmus-kori művészetről. Ezek mellett a 2002-es Szent György térrel foglalkozó kiállítás, a 2004-es a Kincsek a város alatt és a Mariazell és Magyarország, a 2005-ös Habsburg Mária, a 2008-as Hunyadi Mátyás, a király, a 2011-es Empire és biedermeier bútorművészet kiállításokat, valamint 2011-12-ben a Budapest - Fény és árnyék, A főváros 1000 éves története címmel létrejött új I. nagy emeleti várostörténeti állandó tárlatot, valamint a királyi palota újkori történetét bemutató másik állandó kiállítást (2013) említhetjük meg. Az Aquincumi Múzeumban 2007-ben nyílt meg a Róma Aquincumban című állandó kiállítás, valamint 2008-ban az Aquincum Látványraktár, és 2012-ben EU-s támogatással fejeződött be az ún. Pannonia Provincia Program, mely látogatóbarát fejlesztésével, új látványosságaival a 120 éves múltra visszatekintő Aquincumi Múzeum megújulása egyik mérföldkövének tekinthető.
Nem lehet elfelejteni az 1983-ban kezdődő egyetemi oktatói pályáját sem, amely az Egri Tanárképző Főiskolán indult, de tanított a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán és mindmáig az ELTE BTK muzeológus szakán, valamint részt vállalt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemléki szakmérnöki képzésében is.
Rendkívül sok tudományos közéleti tisztséget látott el. Így – csak néhányat kiemelve – 1990-1999 között az MTA Néprajzi Bizottságának volt titkára, 1996 óta a Györffy István Néprajzi Egyesület elnöke. 1998-tól 2003-ig a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi egyesület alelnökeként tevékenykedett, ezen időszakban került sor a Múzsák kertje. A magyar múzeumok születése című nagyszabású kiállításra 2002-ben az Országos Széchényi Könyvtárban, majd Bodó Sándor és Viga Gyula főszerkesztésében ugyanebben az évben jelent meg a Magyar múzeumi arcképcsarnok c. kötet is.
A Budapesti Történeti Múzeumban rekordhosszúságú, 1996 óta betöltött főigazgatói irányítása az intézmény életében önálló korszakot jelent, melynek nyomán a BTM pozitív szakmai megítélése, elismertsége, s ez által tekintélye jelentősen nőtt. A Pulszky Ferenc-díj méltó elismerése Bodó Sándor sok évtizedes múzeumi munkájának, szakmai teljesítményének.
Fotó: Megmentettorokseg.hu
