Nem járunk rossz úton
TANULMÁNYÚT?
Útmutatások és tapasztalatok a Den Gamle By szabadtéri múzeumból. Beszámoló.
| Aranyos Sándor |
2014-07-25 08:00 |
Tanulmányúton Dániában lehetne írásom klasszikus elnevezése. De ettől többet sejtet a cím. Az írás szerzőjeként a szubjektivitást nem lehet elkerülni, de meggyőződésem, hogy a megszerzett szakmai élmények nem engedtek elrugaszkodni a talajtól, hanem inkább a földhöz rántottak, a kifejezés csak pozitív jelentéstartományával. A Campus Hungary felsőoktatási mobilitási program keretében nyílt lehetőségem egy hónapot egy dániai múzeumban dolgozni, Aarhus városában. Aarhus a Jylland félszigeten található, Dánia második legnagyobb városa, ahonnan az ország tengeri kereskedelmének jelentős részét lebonyolítják. Lehet több olvasó számára ismerős lehet a név, hiszen Aarhus lesz Európa Kulturális Fővárosa 2017-ben.
Az öreg város és a modern város
Den Gamle By jelentése, Az Öreg Város. 1909-ben alapította Peter Holm, egy nemzeti kiállítás részeként. 1914-ben került jelenlegi helyre, és vált önálló múzeummá. Erre az időszakra tehető az első szabadtéri múzeumok felbukkanása Skandináviában. Az intézmény nemzeti szabadtéri múzeum, amely Dánia városi kultúráját és kultúrtörténetét állítja bemutatásának középpontjába, 75 épületen keresztül.
Az első épület áttelepítése számos szakmai ellenvéleményt váltott ki, de Peter Holm 1945-ig tartó igazgatósága minden akadályon átsegítette a Múzeumot. Számos épületet, közöttük lakóházakat, kézműves műhelyeket, üzleteket telepítettek át annak megfelelően, ahogy egy régi dán város nézett ki. Az 1950-1960-as években a kurátori gárda egy óriási nemzeti gyűjteményt alakított ki, amelynek következtében döntően tárgyorientált múzeumi koncepció honosodott meg. Az 1970-1980-as években két uralkodó trend volt az intézményben. Az egyik egy menedzserszemléletű kurátori elhatározás, mely főként a műtárgyakra fókuszált, a másik az eseményeket, programokat állította a középpontba. A szabadtéri múzeumokban rejlő interpretációs lehetőségeket használó perspektíva ekkor még nem volt napirenden.
1998-ban Thomas Bloch Ravn indította el a Múzeum újraértelmezését, amelyben fő hangsúlyt a szabadtéri múzeumok egyedi tulajdonságai kaptak. Céljuk a kiállításaik felfrissítése, a kutatások, a gyűjteményezés és a tárlatok időbeli bővítése, annak érdekében, hogy minél nagyobb célközönséget érjenek el. Az európai skanzenológia eszközrendszerét használták, a társadalomra fókuszáltak, bizonyos életmodellekhez, családtörténetekhez kerestek tipikus vagy atipikus tárgyakat. Ebben a kontextusban viszont nem tárgyakra helyezték a fő hangsúlyt, hanem a közönségre. „A Den Gamle By nem a múltért van, nem a tárgyakért, mert a múlt elmúlt, a tárgyak halottak.” [1] Az intézmény egyik legfontosabb irányvonala, hogy az emberekért „csinálnak múzeumot”. Működésük alappillére a tudományos kutatáson nyugszik, melyben az élő múzeumi helyszínek kiemelt jelentőséggel bírnak.
Az épületállományból három épületet szeretnék kiemelni. Elisa Almshouse 1767-ben épült fel, azzal a céllal, hogy szállást biztosítson a lelkészek özvegyei és a jó hírű fiatal hölgyek számára. Az épületet 2005-ben építették újra a Múzeumban, Hans Christian Andersen születésének 200. évfordulója alkalmából. Az Odenseből áttelepített építmény egyik lakója, ugyanis nagyon jó kapcsolatot ápolt az íróval, és nagy hatást gyakorolt életére, munkásságára. Az apartmanban Andersen gyermekkorának életmódját mutatják be, élő múzeumi helyszín formájában, illetve az író munkásságához kötődő alkotások több helyen felbukkannak a tárlatokban. Ez képezte az alapját több kiállítás megújításának.
A polgármester háza egy igazi időutazás 1600 és 1848 között. Az 1597-ben Aarhusban épült lakóház a reneszánsz korszakból legjobban megőrzött kereskedőház Dániából, amelyet elsőként építettek fel a Den Gamle By-ben. A berendezése két részre osztható. Az egyik az 1700-as évekből mutatja be egy kereskedő életkörülményeit és üzletét. A másik részben az egyes művészettörténeti korszakoknak megfelelően, hitelesen rendeztek be lakó- és hálószobákat, konyhákat és nappalikat 1600-tól 1848-ig.
Harmadikként a pénzverő mester udvarházát említem. Az épület eredetileg 1683-ban épült Koppenhágában. 1752-ig az udvarházat folyamatosan a Wineke pénzverő család lakta. A berendezés az 1760-as években elinduló modernizációt követően volt a legdíszesebb. Ezt a korszakot mutatják be a múzeumban is. Jelenlegi formájában az 1600-as évek közepére jellemző szerkezetben látható, amely az egész Dániára jellemző favázas felépítés. Az újraépítés során, az eredeti technikát és színeket használták. Az 1944-ben lebontott épület újjáépítése 1998-ban kezdődött, és 2009-ben a Múzeum 100. évfordulója alkalmából adták át.
A múzeum területén három időmetszetet szemléltetnek. Az első a már említett 1500-as évek végétől 1850-ig tartó időszak, a második az 1927. év, a harmadik pedig 1974. A több száz évet átívelő időszak kissé értelmezhetetlennek, vagy kaotikusnak tűnhet, ha nem lenne benne számos összekötő kapocs, amely segít értelmezni a látogatóknak a letisztult koncepciót. A dán városi mintáknak megfelelően sűrű beépítésű utcákról beszélünk, így nehéz lehetne érzékelni az átmenetet az egyes korszakok között. Viszont az építmények közé elhelyezett kerékpártárolók, benzintöltő állomások, éttermek, garázsok, pavilonok, sőt a térburkolat, a villany- és vízvezetékek az időszak sajátosságait mintázzák.
Minden korszaknak megvan a saját üzenete: élj az 1800-as években, fedezd fel az 1920-és éveket, emlékezz az 1970-es évekre. Ezekre az üzenetekre épül a Múzeum interpretációs stratégiája is. A történeti épületrészhez tartozó építményekben a különböző kézműves mesterségek mellett, a „living history”, valamint a történeti életmód-kiállítások kapnak szerepet. Az 1927-es években a már polgárosult és iparosodott városrészből, többek között különböző üzletek, egy berendezett múzeumépület, garázs, játék kiállítás, sörfőzde szemlélteti a 20. századi kultúrdinamikai folyamatokat, élő múzeumi koncepcióba ágyazva a helyszínek működését. A berendezések, a szituációk közel hozzák a látogatókhoz az adott időszakot, amelyek egy szakadatlan ívet adnak az eseményeknek, és rálátást biztosítanak a gazdasági, társadalmi folyamatokra, segítve azok értelmezését, és „AHA” élményt generálva.
Tapasztalat és útmutatás
Felvethető a kérdés, hogy miért éppen a Den Gamle By? Nos, a válasz egyszerű. Az intézmény egy élő közösség, a település közepén található, a Szennai Skanzenhez hasonlóan. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményeként működő területi múzeum szakmai vezetésével összhangban, elsősorban olyan muzeológiai módszerek, főként az interpretáció, a raktározás, a tudomány menedzsment és az ehhez kapcsolódó kommunikációs technikák iránt érdekelődtem Dániában, amelyek ötletet, erőt és lehetőséget rejtenek a szennai szabadtéri múzeum fejlesztéséhez. Tavalyi írásomban (az első rész itt, a második itt olvasható) már felvázoltam elképzeléseimet a közgyűjtemény jövőjéhez fűződően, amelyek nem is változtak, csupán finomodtak. A dán példában a cél egy közösségi múzeum felépítése, ahol Thomas Bloch Ravn szavaival élve: „a múlttal foglalkozunk, a jelenben dolgozunk, és a jövőt tartjuk szem előtt”. A szennai esetben a Zselic és Belső-Somogy helytörténeti, néprajzi sajátosságait dolgozzuk fel és visszük közelebb a látogatókhoz, amely során a jelenben felhasználható tudásanyagot közvetítjük, hiszen jövőnk érdekében kezdeményezünk párbeszédet a 21. századi problémákról, értékekről, lehetőségekről. Beleértve ebbe napjaink kortárs művészetét, a különböző alternatív gazdálkodási technikákat vagy lehetőségként egy újraéledő mozi helyiséget, amely a közösség szórakozási alkalmainak egyik helyszíne lehet a jövőben, vagy akár egy a megyére jellemző üvegház formát.
Nem „kívülállóként” tekinthettem meg a múzeumot, hanem az intézmény majdnem összes osztályát végigjárva, mindenhol bekapcsolódtam bizonyos munkákba. Részt vettem raktárrendezésben, restaurátor segédként dolgoztam egy 1950-es években másolatban készült színházi függöny újraélesztésében, összeraktunk a kollégákkal egy 1813-as szövőszéket, segítettem átrendezni a kiállításokat, bekapcsolódtam workshopokba, felkértek a kiállításaik értékelésére, beavattak a tárlatok rendezésébe. Természetesen a közös reggelik, tízóraik, ebédek, uzsonnák és vacsorák alkalmával megosztották velem az intézmény működésének rejtelmeit, rövid-, közép- és hosszú távú tudományos terveiket, illetve azok megvalósítási lehetőségeit.
A közösségi múzeumi koncepció egyik kulcskérdése a különböző közösségek, civil szervezetek, egyesületek összekötése a múzeum mindennapi működésével, illetve a folyamatokra történő rávilágítás. Időszaki és új állandó kiállításaik jelentős része a város történetével vannak összefüggésben, annak egy-egy szeletét mutatják be. A dán emberek a társadalmi fejlődés más lépcsőfokait járták be. Nyitottabbak a körülöttük lévő világra, fogékonyabbak a múzeumok tevékenységeire, illetve mernek nyílt, objektív diskurzust folytatni a közelmúlt eseményeiről, mely témákat szívesen látnak közgyűjteményekben feldolgozva. Ennek talán egyik legjobb bizonyítéka, hogy a Múzeum több mint 1 milliós műtárgyállományának mindössze 5 százalékát vásárolták, a többi felajánlás. Ugyanis úgy véli a dán társadalom, hogy egy számukra már nem használt bútordarab, vagy apró használati tárgy a múzeumban van a legjobb helyen, társadalmi hasznosultsága ott teljesedik ki.
A tárlatok tervezésétől kezdve folyamatosan kommunikálnak a körülöttük lévő közösséggel web2-es alkalmazások, vagy blogok segítségével. A szükséges tárgyállományt szintén ezen kommunikációs csatornákon keresztül szerzik meg. A helytörténeti kutatások, gyűjteményezések megerősítéséhez nagyszerű útmutatást adott ez a módszer, ugyanis nem várhatom el a közösségektől, hogy megértsék a múzeumot, ha nem tudják, mit csinálunk a falai között. A bemutatott példa ugyanakkor nagyszerű tapasztalat is volt, hiszen ez volt az első kapcsolatom a dán muzeológus kollégák gondolkodásával, akik a kommunikációs osztály támaszaként folyamatos szakmai anyagot biztosítanak a kommunikációhoz.
Egy másik példa szintén nagyszerűen tükrözi a kurátorok gondolkodását. Az 1974-es időmetszetben egy hippi lakóközösség mindennapjait mutatják be. A berendezést követően egy igazán merész vállalkozásra szánták el magukat. Kiválasztottak négy, a húszas éveik elején járó embert, akiket beköltöztettek az apartmanba. A kollégák egyetlen kéréssel fordultak az új lakókhoz, hogy helyezkedjenek bele a bemutatott kultúrába és időszakba. Az eltöltött időt végig dokumentálták, az elkészült anyag segítségével pedig más-más szituációkat, élethelyzeteket mutatnak be. A különböző országos, helyi médiumok pedig megőrültek a „kísérletért”. Muzeológusként azt viszont meg kell jegyeznem, hogy egyetlen tárgyat sem vettek nyilvántartásba műtárgyként. Minden demonstrációs eszköz, amely nagyobb teret enged az effajta vállalkozásoknak. Norvég, svéd, dán példákat áttekintve a 20. század második felének interpretálása terén, a korszak bemutatásához nem használnak műtárgyakat. Minden darab demonstrációs tárgy, hiszen az alapvetés az, mindennek működnie kell.
A közelmúlt eseményeinek bemutatásaival kapcsolatban egy újabb útmutatást kaptam a látottak alapján. A dán társadalom nem élt át olyan traumákat, mint a magyar a II. világháborút követően. A korszakban történtek diskurzusa a mindennapi ember számára riasztó lehet itthon, hiszen olykor komoly negatív élményeik vannak a történtekről. A bizonyos esetekben igen zárkózott múzeumi közönség sokszor nem érti, miért van szükség a szocialista időszak bemutatására. Ez viszont nem azt jelenti, hogy nincs szükség a kutatásokra, a bemutatásra, a gyűjtésekre. Ezek szükségességéről a szakmán belül napjainkban is folynak a párbeszédek, sőt több múzeum már beépítette az irányvonalat a tudományos, gyűjteményezési, valamint a kiállítási stratégiájába. Hogyan lehetne „megpuhítani” a közösségeket, a társadalmat, hogy minél befogadóbbak legyenek a korszak iránt? A megoldás az idő lehet, és visszakanyarodva a korábban említettekhez, a kommunikáció.
A Den Gamle By már elindította a 2014. évi időmetszet alapkutatásait. Az 1974-es időszakban megjelenő, több társadalmi rétegből származó elemi családmodelleket folytatva, be szeretnének mutatni egy leszbikus házaspárt, akik gyermeket nevelnek, egy gyermekét egyedül nevelő anya életkörülményeit, valamint egy egyedülálló férfi életvitelét. Az apartmanokat üzletek egészítik ki, amelyek sorába kerül egy pizzéria, egy szolárium, illetve egy csemegebolt. Ez a léptékváltás és napjaink kultúrájának bemutatása a néprajz feladata a jelenben, illetve a jövőben. A szabadtéri muzeológia eszközei növelik ezt az élményét, ugyanis ez a módszer a maga komplexitásával közvetlen közelről szembesítheti a látogatókat a valósággal, amelyeket a modern technológia eszközeivel megspékelve rálátást ad a folyamatokra. De emellett meg kell említenem a zárt terű múzeumokat is minden tudományágban, amelyek technikáikkal közvetlen közelről engednek betekintést a részletekbe.
Összefoglalás helyett
A résztvevő megfigyelés eszközét használva, a kelet-európai szubjektív szemmel próbáltam objektíven tekinteni Dániából a hazai muzeológiára. Határozott véleményem, hogy jó felé halad a hazai múzeumok szekere.
[1] Bloch Ravn, Thomas 2010 A Den Gamle By megújítása. A száz éves dán Szabadtéri Múzeum története és jövője. In: Szabadtéri Múzeumok Európában (szerk.: Cseri Miklós – Sári Zsolt) 39-55. Szentendre
