“Én beszéltem, mert Jenő, ha csak lehetett, nem beszélt”

MÚZEUMTÖRTÉNET

“Én beszéltem, mert Jenő, ha csak lehetett, nem beszélt” – Pallag Zoltán F. Petres Évával beszélgetett Fitz Jenőről.

Cikk küldése

e-mail:

F. Petres Éva régész, Dr. Fitz Jenő (1921-2011) özvegye, évtizedekig volt a székesfehérvári Szent István Király Múzeum igazgatóhelyettese, lelke. Férjéről, a legendás múzeumigazgatóról, régészről beszélgettünk, és arról, hogyan is kezdődött az ő fehérvári kalandjuk.

 

 

Hogyan ismerkedtek meg?

Az egyetemen, 1946-ban. Emlékszem, hogy egy osztálytársammal gyerekkorunk óta ismertük egymást, és együtt jártunk egyetemre is, ő nem régész volt, hanem francia szakos, de egy évfolyamon voltunk, és voltak közös óráink is. Szóval Zsuló mondta, hogy nézd meg, milyen fura pasas ez! Hát tényleg nagyon kilógott az egyetemről, mert hadifogoly volt a Szovjetunióban. Azalatt, míg távol volt, a szülők nem éltek jó körülmények között. Az apósom a Széchenyi Könyvtár főigazgatója volt, állás nélkül. Szóval bonyodalmas volt. A lényeg az, hogy annyira eltűnt, hogy nem hallottak semmit róla. Kivitték Nyugatra mint katonát, Németországba, már egész közel voltak az amerikaiakhoz, és akkor elengedték őket. Nem mentek át az amerikaiakhoz, hanem három barátjával együtt elindultak gyalog haza. Sőt, valahol meg is álltak átöltözni civilbe. Jöttek gyalog, és egészen elértek a felvidéki Nyitráig, és ott elfogták őket az oroszok. Fiatal emberek voltak, és akkoriban vadászták a fiatal férfiakat, már rég hivatalos békekötés volt, de még mindig vadászták a férfiakat hadifogolynak.

 

1945-ben fogták el?

Igen. Nyitrán fogták el, és mint kiderült, nagyon vicces oroszok voltak, mert mondták, hogy viszik a Vág folyóhoz őket és belövik. Azt mondta, teljesen különbözően reagáltak, volt, aki letérdelt, sírt, könyörgött, azt mondta, ő nem. Kiderült, hogy ez csak egy vicc volt, nem lőtték őket le, hanem berakták szépen a társaságot egy marhavagonba, és meg sem álltak Romániáig, egy nagy elosztóhelyig. Mindenki dobált ki cédulákat, de azok nem jutottak el a szülőkhöz, így ők nem hallottak semmit róla.

 

 

Kónya Kálmán portréja Fitz Jenőről (Fotó: Farkas Ildikó)

 

És ezt tetszett hallani az egyetemen, hogy van ott egy furcsa ember, aki hadifogoly is volt?

Nem, nem ezért volt furcsa ember. (Nevet). Kazanyban felszökött a vonatra visszafelé. Ott megvizsgálták őket. Rájött arra, hogy ha ő ott marad télre, azt nem fogja túlélni. Alig kaptak enni, út nem volt ott, hanem talpfákon lehetett menni, és egyszerűen csak ott ásatták őket. Annyira nem volt ennivalójuk, viszont kaptak egy kis dohányadagot. Az ennivaló pocsék volt, vizes leveseket kaptak. Mondta, hogy annyira éhes volt, hogy marharépát kapart ki a földből, és földesen ette. Viszont a dohányadagját, mert nem dohányzott soha, odaadta egy másik fogolynak, és az azért adott neki egy egészen kicsi angol szótárat. És ott elkezdett angolul tanulni, mondta, hogy muszáj volt valami szellemi tevékenységet csinálnia, hogy ne bolonduljon meg. Mindig érdekelte a csillagos ég, és ott tudta nézni, hogy hol vannak például. Egész más volt az ég, mint a hazai. Időnként megvizsgálták őket, a haldokló öreg embereket hazaküldték, ne rontsák a munkaerkölcsöt. Egy német hadifogoly orvos csinálta ezt a vizsgálatot. Megmondta neki, hogy holnap hajnalban indul vissza egy vonat. Nem merte hazaküldendőnek meghatározni, mert fiatal ember volt, de megmondta, hogy holnap indul egy vonat. Ő valahogy erre a vonatra felszökött. ’46 nyár végén, őszre már itthon volt. Közben olyan rettenetesen beteg lett a vonaton, fertőző hasmenést kapott, ukránkának hívták, olyan volt, hogy nem marad meg benned semmi. Szegedre érkeztek meg, és ott eresztették őket szélnek. Azt mondta, hátul már nem volt nadrágja, csupa seb volt. Valami rongyos köpenyt adtak neki, hogy be tudja takarni magát. Aztán rendes vonatra szállt fel, de olyan büdös volt, hogy mindenki elhúzódott mellőle. Szörnyű… Hát így ért haza, és becsengetett. A húga nyitott ajtót, és mondta, hogy nem veszünk semmit, vagy nem tudunk enni adni, szóval valami komisz dolgot mondott, erre ő mondta, hogy de ugye azért beengedsz, mert én vagyok az, a testvéred. Nem ismerték meg, a haja miatt…, szakálla volt, torzonborz valaki volt.

 

És aztán egyből vissza is ment az egyetemre?

Akkor rendbe hozták, de nem volt más ruhája, csak az érettségi öltönye, amit kinőtt, és kilógott a bokája. Így kezdett járni egyetemre, de gyönyörűséges világosszürke Eden-kalapja volt, aminek a széle picit fel volt hajtva, és szalaggal volt körülkötve. Igazán furcsa látvány volt egy kinőtt fekete öltöny, és egy Eden-kalap. Ezért vette észre a barátnőm. Nézd meg milyen furcsa, de azért jól néz ki! Akkor ismertem meg. Egy kirándulásra vitt minket Oroszlán Zoltán, mégpedig felvitt minket a Várba, ami borzalmas volt, szét volt lőve. Épületeket mutatott meg nekünk. És semmiféle jármű nem volt, gyalog mentünk. Emlékszem, leszakadt emeletek voltak, és lehetett látni benn a bútorokat félig kilógva. Pest nagyon nem volt szép az ostrom alatt. Ezen a kiránduláson ismerkedtünk meg személyesen, ősszel. Már karácsonykor kaptam tőle ajándékot, azt a macskát. Nem volt semmijük, gondolom az egy otthoni darab volt. Én nagyon utáltam, évtizedekig egy dobozban tartottam a spájzban. Ez ’46 karácsonya volt.

 

 

Az évtizedekig dobozban tartott macska, 
amit Fitz Jenő 1946 karácsonyán ajándékozott Éva asszonynak 
(Fotó: Farkas Ildikó)

 

Mikor kerültek Székesfehérvárra?

1950. október 3-án. Azért tudom ilyen jól, mert az a születésnapom, tehát az fix. És az utolsó vizsgám akkor volt. Azt megelőzően Fitz Jenő naponta járt, és akkor azért még nem 40 perces vonatutak voltak, hanem bumlivonatok. Úgyhogy ő egész kora reggel elment, és este tízkor ért haza Pestre.

 

Akkor még gőzmozdonyok voltak.

Ezek ilyen bumlivonatok voltak, és Pest előtt sok helyen megálltak. Emlékszem, volt egyszer egy olyan eset, hogy ő mindig fiatalabbnak nézett ki a koránál, szerencsés volt. Akkor még teljesen kisfiús képe volt, és öregurakkal utazott, és kérdezték, hogy ide jár iskolába? Mondta, hogy nem iskolába jár, hanem ő a múzeum igazgatója. Úgy néztek rá, mint aki össze-vissza beszél.

 

Fitz Jenő előtt Fülep Ferenc volt a múzeum igazgatója. Hogyan történt a váltás?

Dobrovits Aladár minket Esztergomba irányított, hogy ott lehetne állás, nézzünk körül. De mi nem tudtuk, hogy két múzeum van ott. Volt egy városi-megyei múzeum, és volt egy egyháztörténeti. Mi arról tudtunk, és becsengettünk, ahol ki volt írva, hogy múzeumi titkárság. Kijött egy atya. Én beszéltem, mert Jenő, ha csak lehetett, nem beszélt, nagyon sokáig csak hallgatott. Mondtam, hogy azért jöttünk, hogy megnézzük a múzeumot, mert úgy tűnik, a férjem lesz az igazgató. Erre az atya dühödten fogta magát, és becsukta az orrunk előtt az ajtót.

 

Micsoda félreértés.

Visszajöttünk, és már jött is a Dobrovits, hogy na, ezt jól elintézték, hát az egyházat kellett rendbe tennem, mert maguk ilyen hülyék voltak. Azt mondta, Esztergomot felejtsék el. Még szóba jöhet Fehérvár, de ott ne csináljanak cirkuszt. Hát így jöttünk le Fehérvárra.

 

 

Fitz Jenő íróasztala (Fotó: Farkas Ildikó)

 

Ez volt az íróasztala?

Nem, ez egy későbbi szerzemény. Az íróasztala ez volt. Ez eredetileg másképp állt. Akkor toltam ide, mikor temetés után itt volt egy összejövetel. Így is hagyom, mert nehezen viselem el, hogyha bejöttem, mindig ráláttam, láttam a fejét, hogy dolgozik. Így könnyebb nekem.

Még több írás a Szent István Király Múzeum blogján!