Kiállítás a mezopotámiai műkincsekből

LOUVRE-METZ

A mai Irak területén egykoron virágzó ókori Mezopotámiának szentel kiállítást jövőre a világ leglátogatottabb múzeuma, a Louvre, válaszul az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet iraki műkincsrombolásaira.

MTI 2015-03-20 14:42
Cikk küldése e-mail:

Az Iraki Nemzeti Múzeummal szoros együttműködésben készülő tárlatot a Louvre-nak az észak-franciaországi Metzben található fiókmúzeumában rendezik meg - mondta Francois Hollande, a francia elnök Párizsban szerdán, amikor az iraki rombolásokkal kapcsolatban látogatást tett a Louvre-ban. Az elnök felkérte a múzeumot, küldjön szakértőket Bagdadba annak megállapítására, hogy milyen intézkedésekre van szükség a műkincsek megőrzése érdekében.
"A küldöttség következtetései alapján fogalmazzuk meg a Franciaország és Irak közötti együttműködés fő vonalait" - fogalmazott Hollande. Elmondta, hogy a francia régészeti kutatások levéltári anyagait digitalizálni fogják és Irak rendelkezésére bocsátják, mert a digitalizálás a műtárgyak bemutatásának egy olyan eszköze, amely a szakértői kutatások elősegítése mellett ismeretterjesztésre is alkalmas.
A francia elnök azt is bejelentette, hogy szoros együttműködést alakítanak ki a Közel-Kelet franciaországi intézete és az iraki egyetemek között iraki doktoranduszok fogadására.
A francia kormány jelezte, hogy a francia hatóságok az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetével (UNESCO) szoros együttműködésben összeírják az Irakban regisztrált régészeti műtárgyakat, majd az iraki háborúban eltűnt műtárgyakról 2003-ban összeállított "vörös listát" frissítik, és még tavasszal közzéteszik annak érdekében, hogy segítsék a vámügyi szervek ellenőrzési munkáját a terrorizmus finanszírozására szolgáló illegális műtárgy-kereskedelem elleni küzdelemben. Az Iszlám Állam februárban és március elején folytatta az ókori romvárosok szétrombolását az ellenőrzése alatt álló területeken. Moszul, Nimrúd (az ókori Kalhu) és Hatra városoknak az UNESCO világörökségi listáján is szereplő műemlékei után a Horszábád körzetében található asszír építészeti maradványokat dúlták szét.

Örmény genocídium, magyar sajtófotó, játékösztön

KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ

Az Országos Széchényi Könyvtár, a Capa Központ és a Ludwig Múzeum kiállításait ajánljuk figyelmükbe.

2015. március 03. MTI - MMO

Varázslatos Magyarország

FOTÓ

A magyar természetfotózás népszerűsítését megcélzó program 2014-es évi versenyének válogatott anyaga a Magyar Természettudományi Múzeumban látható.

2015. március 03. Fuisz-Tibor István

Újra együtt, még ha rövid időre is

RUBENS

Több mint 130 évvel a szétszóródása után átmeneti időre újra egyesül Peter Paul Rubens (1577-1640) napkeleti bölcsekről készült portrésorozata egy washingtoni múzeumban.

2015. március 03. MTI
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...