©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Múzeumok Európa Kulturális Fővárosában

A fehér éjszakáknak már vége, mégis este tíz körül kezdi nézegeti az ember az óráját: nem kéne már vacsorázni? Igen, ehhez az Európa más részén szokatlan világoshoz igazodik minden Tallinnban: a kávézók, a múzeumok és a kiállítások egyaránt.

A Tallinn Városi Múzeum kilenc helyszínen mutatja be az észt főváros történeti múltját a látogatóknak. Nagyobb részük gyalog is elérhető, de van, amelyikért még ebben a kisvárosban is érdemes buszra szállni. Számomra a legérdekesebb az Óváros egyik kis utcájának gótikus kereskedőházában található kiállítóhely volt, ahol egyrészt az épület kínálta középkori, koraújkori városi életet, másrészt (a tetőtérben) a szovjet kommunizmus évtizedeinek legsötétebb sztálini korszakát mutatták be. Az előbbi állandó kiállítás: a város céheinek, társaságainak, intézményeinek évszázadai méltó módon idéztetnek meg a mintaszerűen helyreállított épületben, a gyönyörűen helyreállított egykori tárgyaik a város gazdagságáról mesélnek. Az egykori Revalért dánok, németek, svédek, oroszok harcoltak egymással, mert fontos hely volt a kelet-nyugati kereskedelemben. A Hanza Szövetség volt meghatározó erő, és bárki volt uralmon, az itteni (német) városi polgárság ebben a kultúrában élt a szovjet időkig. Nem véletlen, hogy a város történetének ez a két korszaka a kiállításokban is meghatározó. Jobbnál jobb tárgybemutatók: egyes használati tárgytípusok korról-korra, egymás alatt sorban, vagy éppen mátrixrendszerű csoportosításban, nagyszerű enteriőrökben. Ugyanitt a sztálini világ kétarcúságát, a valóság és propaganda kettősségét úgy szemléltetik, hogy a kettő nem nézhető egyszerre: a propaganda díszes-színes fala eltakarja a valóság nyomorúságának dokumentumait.

Egy másik városi bástyában is van múzeum, a tengeri kapu melletti Paks Magrareeta (Kövér Margó) rejti a Tengerészeti Múzeumot. A város történetében a tengeri kereskedelem játszotta a főszerepet, így a múzeum anyaga nagyon gazdag a témában: hadihajózás, tengerhajózás, halászat, tengerkutatás. A múzeumot az Európa Kulturális Fővárosa évére nem sikerült megújítani, ezért a kiállítása igen poros. Kárpótol bennünket azonban a csodálatos kilátás a hatalmas bástya tetejéről a város és a tenger felé.

Apropó tenger: majd’ harmincöt éve voltam itt utoljára, akkor Tallinn kikötője – hasonlóan a rigaihoz – zárt övezet volt, a szovjet hadsereg támaszpontja volt itt, és a börtön. A történeti belvárosból alig lehetett lejutni a Balti-tengerhez, hiszen a személyhajó kikötőből is Helsinki felé mentek a hatalmas komphajók. Emiatt határsáv volt és zárt terület. Az egyetlen kijutási lehetőség az 1980-as moszkvai olimpia alkalmából épített hatalmas kultúrpalota (Linnahall) volt, amely koncerttermeket, jégkorongcsarnokot is magában rejt. Ez az épület és a mellette található cellulózgyár őrzi már csak a szocializmus emlékét: lepusztult mindkettő, és jobb sorsát várja. Tervek vannak már az épületek új funkciójára (pl. a hatalmas gyárkéményben kiállítóépület – ezt a tervet Peeter Pere építészmérnök már a hetvenes években elkészítette, még hallgatóként), de a gazdasági válság miatt ennek a területnek a revitalizációja megállt.

A belvároson kívül mindössze két helyre jutott idő: a Piritában lévő, 14. századi Szent Brigitta kolostor romjait és a városhoz közelebbi barokk Kadriorgot (I. Péter cár építette) néztük meg. Előbbiben a kulturális főváros programjai keretében augusztusban operafesztivál, utóbbiban észt ikonművészeti kiállítás látható. A Kadriorghoz közeli KUMU-ba már nem jutottunk el: oda 2011. október 21 – 2012. április 3. között ajánlatos kiutazni, mert Bosch-Breughel kiállítás nyílik.

És még valami: Tallinn és az észt nemzet sokat szenvedett története során, a mai generációk pedig élénken emlékeznek a szocializmus korának nemzetiségi politikájára. Nincs olyan észt család, amely ne hordozná ennek fájdalmát, amelynek ne volna meg a személyes tragédiája erről. Mégis, minden kiállítási felirat, minden tájékoztató tábla legalább kétnyelvű: az egyik mindig az orosz. A város vendéglőinek étlapjai az észt és orosz mellett angolul és finnül is olvashatók, és a honlapok többsége is. Egyetlen kivétel van: az észteknek annyi nyomorúságot hozó sztálini szovjet korszak rettegett központja, az ő Andrássy út 60-juk falán az óvárosban egy szerény méretű, csak észt nyelvű tábla jelzi, hogy ott történtek a borzalmak. Senkit sem akarnak hergelni, senkinek az orrára verni ezt – csak csendben magukban emlékezni arra, amit nem szabad elfelejteni.