Mikor lehet kivinni az országból egy történelmi festményt?
PEREK ÉS VITÁK
Műkincsekkel kapcsolatos perekről és vitákról szóló sorozatunk harmadik részében két hasonlónak, sőt világosnak látszó spanyol esetet vizsgálunk meg.
| Sobieski Tamás |
2016-03-13 14:33 |
A spanyol örökségvédelmi törvény értelmében tavaly július 31-én azért kobozták el Pablo Picasso egyik festményét a korzikai Bastia kikötőjében eredeti tulajdonosától, Jaime Botín volt bankártól, mert a spanyol hatóságok kifejezett tiltása ellenére akarta külföldre szállítani, majd Svájcban eladni.
A Fiatal női fej című kép a festőzseni rózsaszín korszakába tartozó okker- vagy Gósol-periódus idején, 1906-ban készült a 25 éves Fernande Olivier-ről, akkori szerelméről, francia festőnőről és későbbi koreográfusról. A mű az áprilisban már 80 éves Jaime Botíné, a spanyol Bankinter már csak egykori elnökéé (1986–2002) volt, amit még 1977-ben vásárolt a Marlborough Fine Arttól. Jaime Botín a két éve elhunyt mindenható spanyol bankvezér, Emilio Botín öccse, aki haláláig a Banco Santander Central Hispano (BSCH), a legnagyobb spanyol bankkonszern elnöke volt, amit ma már elsőszülött lánya, Ana Botín irányít.
Jaime előbb hivatalos úton akarta kivinni az országból a festményt, de a spanyol igazságszolgáltatás ezt megtiltotta neki – 2013 májusában a nemzeti törvényszék –, és az illetékes tárca is hasonlóan döntött 2013. július 26-án, mert a kulturális örökség szakemberei kerek perec exportálhatatlannak nyilvánították. Ezenkívül a madridi Zsófia Királyné Művészeti Központ (a spanyol főváros Arany Művészeti Háromszögének egyik tagja) is hangsúlyozta a nemzeti kincs felbecsülhetetlen értékét. Az oktatási tárca nem véletlenül döntött elutasítóan, ugyanis a londoni Christie's aukciós ház ibériai szekciója még 2012-ben hivatalosan kérte a spanyol minisztériumtól a kép végleges Londonba szállítását.
A spanyol szaksajtó azonnal megszólalt a szokatlan eset kapcsán, és a megkérdezett ügyvéd, a közigazgatási jogban jártas Blanca Lozano azonnal idézte a spanyol gazdasági lapnak, a Cinco Díasnak a spanyol történelmi örökségről szóló 1985. június 25-én elfogadott 16. organikus törvényt, amely igen szigorúan kezeli az ezzel kapcsolatos törvénysértéseket. A törvény 29. cikkelyének első pontja úgy fogalmaz, hogy visszavonhatatlanul és elévülés nélkül az államhoz kerülnek azok a kulturális javak, amelyeket az állam engedélye nélkül – az ötödik cikkelyben rögzített feltételek alapján – vinnének ki az országból. Sőt ha az országból kivitt műkincs (eszmei) értéke meghaladja az 50 ezer eurót, akkor az 1995 decemberében elfogadott 12. törvény második cikkelyének második bekezdése szerint egy ilyen tett kimeríti a csempészet fogalmát, mert a kép értéke jelenleg 26,2 millió euró. Lozano azt is leszögezte, hogy egy ilyen műkincs Spanyolországon belül minden további nélkül gazdát cserélhetett volna. Picasso képét azért is tekintik kiemelten védett kulturális ingóságnak, mert csak kevés műve maradt meg a rózsaszín korszakából. A festmény tavaly augusztus 11. óta a Zsófia Királyné Művészeti Központba került, amíg az igazságszolgáltatás nem hoz végleges határozatot.
Jaime Botín jogi képviselője ezen a ponton támadta meg az állam álláspontját, mivel szerinte nem is Spanyolországban készült a mű, hanem Franciaországban, mindig is külföldi tulajdonban volt, tehát se törvényesen, se törvénytelenül nem lehetett volna külföldre vinni. Elképzelni sem tudjuk, miért döntött az idős exbankár a törvény megkerülése mellett, de a jelek szerint érdekes, izgalmas eljárás elé néznek a felek, amelyben a művészettörténészek is biztosan fontos szerepet kapnak.
A legfelsőbb bíróság egyébként tavaly július elején hozott ugyanilyen tiltó határozatot a sevillai iskolához tartozó és főleg vallásos képeket festő Francisco de Zurbarán (1598–1664), a spanyol aranyszázad egyik óriásának Agnus Dei című művéről. A katalán magángyűjtő, Ramón Salvado Pandiura, az Agnus Dei (vagy az Összekötözött lábú áldozati bárány) tulajdonosa is Londonban adta volna el ezt a képet, de a legfelsőbb bíróság megakadályozta, hogy a madridinál (37,3 x 62 cm) nagyobb kép (60 x 83 cm) külföldre kerüljön. Az Europa Press jóvoltából az El País hozzájutott az ítélethez, amelyből kiderült, hogy Salvado Pandiura még 2011-ben kérte a festmény ideiglenes külföldre szállítását, hogy ott el lehessen adni. Művészettörténeti érdekesség, hogy ebből a művéből Zurbarán az eddigi ismeretek szerint hatot festett, a szóban forgó mű az ötödik, és a szakértők a legjobbnak tartják a Barcelonában őrzött művet a többihez képest. A Prado múzeumának restaurátora, Matías Díaz Padrón találta meg egy madridi magángyűjteményben, még 1982 júliusában, 1999-ben pedig a hatodikat, amely egyelőre az utolsó.
A spanyol állam ebben a két esetben mindenképpen birtokon belül van, és nem járunk messze az igazságtól, ha azt gondoljuk, hogy nemcsak a spanyolországi múzeumszakma várja kíváncsian a végkifejletet.
(s)
