Egy titkokkal teli tér
NYOMOZÁS ÉS KIÁLLÍTÁS
Sipos Eszter „Amikor a hit hegyekbe rejt el” című kiállítása egy fontos kérdésre keresi a választ: Felelősséggel tartozik-e az állam egy olyan településért, amelynek a lakossága a gyár működése miatt kétszereződött meg? Nézzük!
| Gadó Flóra |
2016-03-22 13:38 |
Sipos Esztert hosszú évek óta nem hagyja nyugodni gyermekkorának egy titokkal terhelt helyszíne. Ez a 7006-os fedőnevű, észak-magyarországi föld alatti lőszergyár és az itt végbemenő átalakulás és funkcióváltás, valamint a gazdasági folyamatokhoz kapcsolódó társadalmi változások állnak Sipos Eszter kutatásának és kiállításának középpontjában. A kiállítás a Képíró utcai LABOR Galériában volt tíz napig látható.
Ezen a ponton eszünkbe juthat, hogy az utóbbi években számos művészetelméleti tanulmányban találkozhattunk a művész mint etnográfus (Hal Foster) vagy a művész mint történész (Mark Godfrey) meghatározással. Ez a munkamódszer és látásmód szoros összefüggésben áll a kutatásalapú művészi praxissal. Noha Sipos Eszter alkotói tevékenységét, magatartását mindkét stratégia jellemezheti, a helyszín feltérképezése és vizsgálata, az interjúkészítés és levéltári kutatás, valamint a folytonos titoktartás, amelybe azóta is beleütközik, egy különleges nyomozás történetét is felidézi. További párhuzamokért érdemes az amerikai íróhoz, Paul Austerhez fordulnunk, aki New York trilógia című regényében ad választ erre a kérdésre. Az alábbi, tőle származó idézetet nyugodtan olvashatjuk úgy, hogy a „detektívregény” és a „detektív” szavakat a „kiállítás” és a „művész” szóval helyettesítjük be.
„A jó detektívregényben semmi sem felesleges, nincs mondat, szó, melynek ne lenne jelentősége. És még ha nincs is jelentősége, magában hordja a lehetőséget, hogy legyen, ami végső soron ugyanaz. A jó könyv életre kel, lüktet, pezseg a sok titoktól, ellentmondástól, a lehetséges megoldások tömkelegétől. Mivel mindennek, amit valaki lát vagy kimond benne, legyen az bármily csekély, triviális dolog is, köze lehet a történet végső kimeneteléhez, egyetlen mozzanat sem hagyható figyelmen kívül. […] A detektív olyan valaki, aki néz, figyel, keresi a gondolatot, ahogy gázol a tárgyak és események zűrzavarában, az eszmét, ami mindezt összetartja, ami mindennek értelmet ad.” (Paul Auster)
A művész tehát nyomozóvá/detektívvé változik, hogy aztán a nyomozás éppen aktuális fázisa vagy végeredménye ismét a művészet nyelvén táruljon fel a látogató számára. Sipos Eszter munkamódszerében egyaránt fontos szerepet kap a kisajátítás, a kiemelés, az ismétlés és az újrajátszás gesztusa. A források használata sokszoros áttételen megy keresztül, a művész összekapcsolja a különféle anyagokat, hozzájuk tesz, új jelentésrétegekkel tölti meg őket. A detektív nem hamisíthatja meg a nyomot, és ha valamiről nincs bizonyítéka, akkor az veszett ügy. Sipos Eszter azonban könnyedén túllép ezen, a hiányzó forrásokat újraalkotja, fiktív archív dokumentumokat, ironikusnak tűnő, azonban komor hátterű anyagokat kreál. Ilyen módon jelenik meg a gyár egyik munkásának levele, vagy egy fiktív nyugati újságban megjelenő hidegháborús tudósítás a 7006-osról. De ahogy a művész is fogalmaz: munkája végső soron a máról szól, ahogy a múlttal való foglalkozás valahol mindig a jelent próbálja a múlt kritikai értelmezésével jobban megérteni. Ez történik például a kiállításon megjelenő hangjáték esetében is, amely a helyszínen készített interjúk átdolgozott változata, a művész ismerőseivel való újrajátszása, átértelmezése. Ennek kapcsán felmerülhet bennünk – mi a helyszín jelene? Hogyan funkcionál ma? Bármilyen asszociációkat hív is elő, és bármi legyen is a válasz, az aktuális interpretációk mindig saját korunk gondolkodásáról árulkodnak.
A kiállítást nézve ezt a mikrotörténetet hirtelen elkezdjük olyan fogalmak fényében értelmezni, mint a szocialista/posztszocialista társadalmi és gazdasági átalakulás helyszíneinek tágabb értelmezése, a munka hasznossága vagy hiábavalósága, a titoktartás pszichológiai folyamata és egyénekre való hatása. Sipos Eszter 7006-os kutatása, amely korábban a Láthatatlan gyár címet viselte, egy folyamatban lévő projekt, melynek előző állomásait a Budapest Galériában és a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban láthatta a közönség. A kiállítások sosem egyformák, mindig továbbgyűrűzik a történet, újabb és újabb interpretációk, fogalmak kerülnek be az aktuális tárlatba. A művész kérdései azonban változatlanok: „Felelősséggel tartozik-e az állam egy olyan településért, amelynek a lakossága a gyár működése miatt kétszereződött meg? Mit gondolnak a még ott élő egykori dolgozók arról a jelenségről, hogy egy kívülről láthatatlan rendszernek voltak a részesei? Mennyiben van hatással a gondolkodásukra ez az időszak, amikor mindent el kellett hallgatni a munkájukkal, a mindennapjaikkal kapcsolatban?”
Lehetséges, hogy választ nem fogunk kapni, és még több kérdés merül fel bennünk a kiállítást nézve, azonban éppen itt válik el egymástól a művész és a nyomozó munkamódszere. Jelen esetben nem baj, ha Austert idézve „nem tárul fel az eszme, ami mindent összetart”, hiszen a kérdésfelvetés, a művészi kutatás és a kritikai vizsgálat már önmagában is érdekesebb, mint egy száraz nyomozati anyag.
A szöveg a kiállítás megnyitóján hangzott el.
Sípos Eszter: Amikor a hit hegyekbe rejt el
LABOR Galéria (Bp. Képíró utca 6.)
kurátor: Gadó Flóra
Fotó: Rosta József
(s)
