A digitálisan keletkező kulturális örökség

MUZEUM@DIGIT 2016

Az elmúlt évek nagy sikerére való tekintettel a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központja idén negyedik alkalommal rendezi meg a Múzeumi Digitalizálási Konferenciát.

MNM OMMIK 2016-10-26 10:15
Cikk küldése e-mail:

A múzeumi és más közgyűjteményi területen dolgozó kollégák számára 2016. november 22–23-án

szervezett rendezvény célja, hogy nemzetközi kitekintéssel bemutassuk és megvitassuk a modern és digitális múzeum, a múzeumi digitalizálás újdonságait, jelenlegi trendjeit és perspektíváit, valamint az internet alapú megjelenési formákat. Az idei rendezvényen nagyobb hangsúlyt kívánunk helyezni a múzeumok és a kreatív ipar kapcsolatára, a névterekre és a digitálisan keletkező kulturális örökségre, míg állandóan megújuló, visszatérő témákról is hallhatnak majd a résztvevők, mint például a digitális múzeumi megoldásokról és az aggregációkról.

A konferencia 2016-ban is nemzetközi lesz: többek között lett, horvát és brit előadók is tiszteletüket teszik majd az eseményen, emellett számos külföldi érdeklődőt is várunk.  A rendezvény két napja során magyar és külföldi előadóktól közel húsz előadást hallgathatnak meg az érdeklődők, az idegennyelvű prezentációkhoz – az előző évekhez hasonlóan – tolmácsolást biztosítunk.

 

Az eseményre október 4-től november 11-ig lehet regisztrálni. Bővebb információ ITT

 

A konferencia előadói:

November 22.

Ineta Zelca Simansone muzeológus és múzeumi szakember, 2012 óta a Creative Museum nevű független think-tank intézmény igazgatója. A MUZEUM@DIGIT konferencián a múzeumok és a kreatív ipar kapcsolatáról fog előadást tartani, valamint bemutatja a Creative Museumot is, mely hisz abban, hogy a múzeumokban megvalósuló innováció és kreativitás sokat segíthet az új közönség bevonzásában és egyúttal a szektor modernizálásában.

Tom Pursey a Flying Object nevű londoni kreatív ügynökség társalapítója és kreatív igazgatója. A cég elsősorban installációkkal, videókkal és interaktív digitális megoldásokkal foglalkozik. Legutóbbi munkáik közé tartozik a díjnyertes „Tate Sensorium”, amelynek alapötlete az volt, hogy a látogatók minden érzékszervükkel átélhessék a kiállítást.

John Cheeseman az ausztrál Mosman Art Gallery igazgatója. Egyik projektjük, a Bungaree’s Farm, egy több művészeti ágon átívelő programként valósult meg annak érdekében, hogy a kortárs művészeti gyakorlatok fejlődését elősegítsék kutatások, workshopok és kiállítások útján. A program során új modelleket dolgoztak ki a kortárs ausztrál művészetek fejlesztésére és bemutatására.

Dr. Alessandro Califano a keleti tudományok tudósa és fotográfus. Róma város örökségi főosztályának szenior kurátora, a Római Kortárs Művészeti Múzeum könyvtárának és levéltárának vezetője, továbbá a Közép-Ázsiai UNESCO kulturális tanácsadója. Előadásában egy ingyenes és nyílt forráskódú applikáció és térkép kifejlesztését mutatja be volt, melyek lehetővé teszik az olcsóbb és rugalmasabb kutatásokat a veszélyeztett kulturális örökségi helyszíneken.

Nadja Valentinčič Furlan a Szlovén Néprajzi Múzeumban a Néprajzi Filmek Főosztályának vezetője. Ő felelős továbbá a szlovén szellemi kulturális örökség vizuális néprajzi jegyzékéért is. Prezentációja a gyűjtemény-központú „Természet és kultúra között” című állandó kiállításban, illetve az ember-központú „Én, mi és a többiek: A világ képei” című kiállításban alkalmazott audiovizuális kommunikációt fogja ismertetni.

Török András várostörténész, kulturális menedzser, a Mai Manó Ház alapító igazgatója. A Fortepan projektet segíti és figyelemmel kíséri indulása óta, előadásában a Fortepan archívum sikereit és kudarcait ismerteti.

Szatucsek Zoltán a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, az újonnan létrehozott Nemzetközi kapcsolatok és EU projektek igazgatóságának vezetője, továbbá az Európai Bizottság által felállított European Archives Group szakértői testület tagja. Előadásában az E-ARK projektet, valamint a fejlesztés kínálta lehetőségeket, a hozzá kapcsolódó kutatást, a kifejlesztett szoftvereket és a hazai környezetbe való illesztésüket mutatja be.

Aleš Kapsa a csehországi Johannes Amos Comenius Múzeum múzeumi szakembere. A Musaionfilm nevű filmfesztivál programfelelőseként is tevékenykedik az esemény 1998-as alapítása óta. Prezentációja célja a MUSAIONfilm nevű múzeumi filmeket versenyeztető fesztivál és annak díjnyertes, illetve kiemelkedő filmjeinek bemutatása a nemzetközi közönség számára.

Tari János az AVICOM elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékének egyetemi docense.  Előadása az elmúlt 15 évben végbement formai és technológiai változások bemutatására törekszik képi példák segítségével a budapesti F@IMP fesztiválok  díjazott média kategóriáiban. A prezentáció rámutat, hogy miként fejlődtek a vizuális kifejező eszközök, az interaktív technológiák és a tartalmak az értelmező múzeumi kiállításokhoz és projektekhez kapcsolódó bemutatás tekintetében.

Vágó Krisztina a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban programkoordinátorként kezdte múzeumi pályáját, majd csatlakozott a digitális tárlatvezetési megoldásokkal foglalkozó XPONIA csapatához. Az előadás során az XPONIA eddigi projektjeinek tapasztalatairól, tanulságokról, kihívásokról és általában véve a múzeumokkal való közös munkáról hallhatnak beszámolót a MUZEUM@DIGIT konferencia résztvevői.

November 23.

Horváth Ádám a Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtárának a vezetője. Fő célkitűzése, hogy elősegítse a múzeumok és könyvtárak adatbázisaiban őrzött adatok webes adatokká való konvertálását, azaz a múzeumok és könyvtárak adatainak a publikálását a szemantikus weben. Előadásában azt javasolja, hogy a közintézmények minél szélesebb köre tegye közkinccsé az adatait és bemutatja, hogy hogyan kell az adatainkat rendszerbe foglalva közkinccsé tenni.

Ungváry Rudolf az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott tudományos főmunkatársa. Előadásában a nemzeti földrajzi névtér kialakítását és a helynevek felvételének módszerét ismerteti. A munka során kialakult az összes hivatalosan nyilvántartott földrajzi név állománya, beleértve nem csak a településeket és településrészeket, hanem a közigazgatás számára ugyancsak fontos természetföldrajzi helyek állományát is.

Szakadát István matematikusmérnök, szociológus, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének munkatársa, a magyar digitális kultúra kezdeteitől fogva aktív résztvevője volt fontos kezdeményezéseknek (ABCD, MozgóKépTár, Internetto, Origo, NDA, NAVA, MOKK, Mindentudás). Előadása a nemzeti névterek építésének lehetőségeit, elvárásait mutatja be.

Dragos Neamu a Romániai Múzeumok Nemzeti Hálózatának alapítója, nagy tapasztalattal rendelkezik a múzeumi és projekt menedzsment terén, 2014-ben pedig bekerült a NEMO (Network of European Museum Organisations) vezetőségébe. Előadása keretében szó esik a múzeumok technológiával való kapcsolatáról, valamint a kreatív megoldásokról és a digitális innovációról.

Pavel Kats az Europeana technológiáért felelős főmunkatársaként tevékenykedik. Jelenleg kutatóként vesz részt egy projektben, melynek célja a tartalom aggregáció technológiájának fejlesztése az Europeanán belül. Előadásában a folyamat első szakaszáról lesz szó, melynek célja az Europeana jövőbeli tartalomszerző felépítményének a megtervezése.

Marcin Kłos a Gdanski Történeti Múzeum Digitalizálási Főosztályának vezetője. 2008 óta vesz részt a kulturális örökség digitalizálásában, fő érdeklődési körébe a metaadat sémák és az intézményi digitalizálási folyamatok tartoznak. Előadásában négy szemszögből (nemzeti, regionális, intézményi, felhasználói) mutatja be a lengyelországi digitalizálás helyzetét.

Lada Dražin-Trbuljak 1994 óta tevékenykedik kurátorként és a webes megjelenések és filmek kapcsán tanácsadóként a horvát Múzeumi Dokumentációs Központban (MDC). Előadása a Múzeumi Dokumentációs Központ tevékenységéről nyújt rövid áttekintést a dokumentáció, az információátadás és a kommunikáció terén. Néhány projekt ismertetésén keresztül bemutatja a horvát múzeumi hálózatot is.

Martha Henson sok időt tölt a játékokról való elmélkedéssel. A londoni „Educational Games” találkozó társszervezője, emellett számos helyen beszélt és publikált már a játékokról, amelyekről workshopokat is szokott tartani. Előadása az emlékezetes múzeumi játékok készítésének alapvetéseit és módszereit mutatja be.

Dr. Michael Faber a kulturális antropológia és az európai néprajz tudósa, az AVICOM alelnöke, valamint a Rajnai Szabadtéri Néprajzi Múzeum igazgatóhelyettese. Előadásában azt mutatja be, hogy milyen digitális eszközöket kínálnak a német múzeumok a fogyatékkal élő emberek számára annak érdekében, hogy a kiállítások felfedezése akadálymentes legyen.

Karina Durand Velasco tanácsadó a muzeológia, a múzeumpedagógia és a multimédia területén, valamint nagy tapasztalattal rendelkezik a múzeumi marketing, a kulturális turizmus és a kulturális menedzsment terén. Előadása azt mutatja be, hogy miként sikerült különböző kreatív, interdiszciplináris és nemzetközi közösségek számára virtuális workshopokat létrehozni örökségi, muzeológiai, kulturális menedzsment és marketing témában.

 

A mindent átölelő digitalizáció

MUZEUM@DIGIT

A MUZEUM@DIGIT konferencia: milyen folyamatok érzékelhetők itthon és a nagyvilágban a digitalizáció területén?

2013. június 06. Molnár Dániel

Több magyar múzeum is kapott elismerést!

DÍJ

2015-ben a MUZEUM@DIGIT Konferencia látta vendégül az AVICOM éves fesztiválját, melynek díjátadó ceremóniáján több magyar múzeum is kapott elismerést! Gratulálunk a Néprajzi Múzeumnak, a Skanzennek és a...

2015. november 11. Tari János

Digitalizálás a Kereskedelmiben

BESZÁMOLÓ

2016. április 15-én zajlott le a Pulszky Társaság „DigitStrat – szakmai nap a múzeumi digitalizálásról” című rendezvénye. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban folyó digitalizálási...

2016. május 05. Kulich Julianna
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...