Szentléleky Tihamérre emlékezve

BESZÉD

A Pulszky Társaság kezdeményezésére a múlt héten Szentléleky Tihamér egykori lakóházára felkerült egy emléktábla.

Cikk küldése

e-mail:

Maradandó alkotást maguk után hagyó, kiváló emberekre emlékezve gyakran idézzük a már szinte közhelyszerűen hangzó mondatot, hogy életművük megőrzi emléküket. És ez igaz is. Az életműre hivatkozik az utókor, a következő nemzedékek használják és felhasználják az eredményeket, támaszkodnak rá, a kollektív emlékezet és ismeretek részévé válnak. Egy kicsit mélyebben belegondolva ebbe a folyamatba, azonban gyakran azt vesszük észre, hogy az alkotás mögött egyre jobban elhalványul az alkotó ember alakja, aki bár lehet, hogy kortársunk volt, az idővel egyre távolabb kerül tőlünk. Pedig a teljesítmény mögött mindig az ember áll a maga tudásával, törekvéseivel, tévedéseivel, jó vagy rossz tulajdonságaival.

Szép és megtisztelő kötelességünknek teszünk most eleget, amikor Szentléleky Tihamérra emlékezve, emléktáblát helyezünk el ezen a lakóházon, amelyben mintegy fél évszázadon keresztül élt és dolgozott. Szentléleky Tihamér a régész, a nagy és jelentős életművet maguk után hagyó alkotó emberek közé tartozott. Élete, pályája a XX. század emberének nehézségekkel, buktatókkal, váratlan fordulatokkal, de sikerekkel is szegélyezett, kanyargós életútját idézi.

1919-ben született Nagyváradon, talán az utolsó napokban, amikor ez a csodálatos kulturális centrum — Ady városa — még minden vonatkozásában magyar volt. Érthető, hogy meghatározó tanulmányait már a Trianon utáni Magyarországon végezte. Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemre beiratkozva jogi tanulmányokat folytatott, diplomáját 1941-ben szerezte meg jogászként. Rövid tisztviselői munka után, mint annyi más kortársának, az ő életpályáját is megtörte a II. Világháború. A tüzértiszti frontszolgálatot a hadifogság évei követték. Hazatérve a fogságból ismét az egyetem padjai következtek, beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem — szívéhez közel álló — régész szakára, amelyet 1951-ben végzett el. A régészetnek az ókori-római kori ága vonzotta, és vált igazi hivatásává. A fiatal régész, nagyon jelentős római kori budapesti ásatásokon, kiváló mentorok vezetésével ismerkedett meg a szakma mesterfogásaival. Hamar felfigyeltek tehetségére és szorgalmára. Felelősségteljes vezetői megbízást kapott, a Kecskeméti Múzeum régész-igazgatója lett. Itteni munkáját fontos népvándorlás kori lelőhelyek feltárása fémjelzi. 1955-ben került át az érdeklődését sokkal jobban vonzó „Pannóniába”, a Veszprémi Múzeum igazgatója lett. A Balaton-felvidék római kori lelőhelyeinek feltárása és feldolgozása, a régészeti kutatómunka mellett, itt találkozott először a muzeológiával és kötelezte el magát életre szólóan a múzeum mellett. Mint vezető, a kutatómunkát, a gyűjtemény-fejlesztéssel és a kiállítás rendezéssel együtt, azonos fontossággal kezelte. Ő volt az, aki a Veszprémi Múzeum mellett, az akkor hozzá tartozó Tihanyi Múzeumban, az Apátság épületében megrendezte az első, országos elismerést hozó kiállítást Tihany és a Balaton-felvidék helytörténetéről. Az akkori rendszerben Vas megyében is feladata volt a régészeti feltárások vezetése. A római koros régész itt találkozott élete és pályafutása legnagyobb feladatával, a szombathelyi Isis szentély, az Iseum feltárásával. Mondhatjuk, hogy a régész szerencséje egy ilyen együttes felbukkanása, de ahogy a nagy felfedezőkről megjegyzik, a szerencse csak azokat látogatja meg, akik felkészülten fogadják. A sokéves, nem csekély nemzetközi érdeklődést is kiváltó munkát 1961-től már mint a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatója, majd mint a Vas megyei Múzeumok igazgatóságának vezetője fejezte be. Az Iseum fogalommá vált a magyar kulturális életben. Szentléleky Tihamér volt az első, aki nem csak tudományosan feldolgozandó múzeumi leleteket látott a régész munkája eredményeként a romokban, hanem egy páratlan kulturális lehetőséget. A földben rejtőző falak maradványai, tört oszlopok, faragott kövek, domborművek nem a kőtárakba kerültek, hanem egy nagy intuiciójú rekonstrukció keretében, kiváló építészekkel együttműködve, vissza álmodta az Iseumot és nagyszerű kulturális térré alakította. A hely szelleméhez igazodva országos hírű Varázsfuvola előadások és klasszikus ókori szerzők drámáinak népszerű színpada lett az Iseum. Az 1961-től 72-ig tartó igazgatói működése alatt a nagy elődök munkáját folytatva átfogóan kidolgozta a gazdag római nagyváros Savaria feltárásának és feldolgozásának máig érvényes koncepcióját. A múzeumi működés minden területére figyelt. Egyaránt támogatta a képzőművészeti, iparművészeti, néprajzi és természettudományi muzeológiát. A kortárs iparművészet kiemelkedő eseményévé vált a múzeumban kezdeményezett textilművészeti biennálé. Igazgatói működése alatt dolgozták ki és indították el az egyik legjelentősebb regionális természettudományi kutatást, az Alpokalja természeti képe címet viselő programot. Nagyszerű légkört teremtve szervezte nagyon eredményesen dolgozó csapattá a múzeumi kollektívát. Nem hagyhatjuk említetlenül a tudományos ismeretterjesztő, ma úgy mondanánk közművelődési tevékenységét sem. Több száz előadást tartott Európa és a Kelet ókori történetéről és művészettörténetéről. Kiváló, népszerű előadó volt, nem csak az ismeretterjesztés területén, hanem az egyetemi oktatásban is. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Vas-megyei elnökeként kezdeményezte a TIT Szombathelyi Nyári Egyetemének megindítását. Szombathely után Budapest következett. A Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyetteseként folytatta vezetői és ókortörténeti, művészettörténeti kutatómunkáját. Szakértelmét egyiptomi és iraki ásatásokon is igénybe vették.

A múzeumok és muzeológusok iránti elkötelezettségét tükrözi közéleti tevékenysége. A rendszerváltás időszakában merült fel, Éri István kezdeményezés nyomán egy, korábban még nem létező, múzeumi szakmai egyesület létrehozásának szükségessége. Szentléleky Tihamér az 1991-ben megszületett Pulszky Társaság-Magyar Múzeumi Egyesületet létrehozó kis csapat egyik legaktívabb tagja volt. Itt érvényesült az egykori jogász szakértelme az egyesület alapítás jogi procedúrájának, a szervezés, működés jogi alapjainak megteremtése során. Jogi képzettsége nagy segítséget jelentett a Társaság egyik első szakmai feladatának, a megváltozott társadalmi, gazdasági környezetnek megfelelő kulturális alaptörvény (benne a múzeumok működését meghatározó törvényrész) szakmai hátterének kidolgozásában. A törvényjavaslat az érdekvédelmi és szakmai szervezetek teljes körű konszenzusával került a törvényalkotók elé. Első elnöke lett a Társaságnak, majd elnökségi tagja és élete végéig aktív résztvevője a társasági életnek. És még egy emberi tulajdonsága, amiről rá emlékezve nem szabad elfelejtkeznünk. Ez pedig mélységes etikai érzéke, erkölcsi elkötelezettsége. Már a Társaság megalakulásának első perceitől hangoztatta a múzeumi etikai kódex megalkotásának szükségességét, és maga állt a munkacsoport élére. Nem volt olyan, a múzeumi életet érintő probléma, legyen az törvény, vagy működési szabályzat, amelynek megoldásában nem hangoztatta volna az etikus viselkedés, az etikai szabályok betartását. Mélységes morális tartásról tett tanúbizonyságot pályája egyik szomorú epizódjának, a Szépművészeti Múzeumban bekövetkezett képrablás konzekvenciáinak a levonása során.

Nekünk, kik ismertük, és együtt is dolgozhattunk vele, mindig megmarad emlékezetünkben egy kedves, mindig mosolygó, előzékeny, figyelmes, segítőkész, korát meghazudtolóan aktív széleskörűen művelt atyai jóbarát. Így őrizzük meg Őt emlékezetünkben, őrizze emlékét ez a tábla is.