Igazgatóváltás a Prado élén
VEZETŐ
Igazgatóváltásra került sor a legfontosabb spanyolországi múzeum, a madridi Prado élén – nem minden vihar és ellentmondás nélkül.
| Sobieski Tamás |
2017-03-27 08:33 |
A Prado védnöki testülete a múlt héten szerdán (15-én) elfogadta, hogy hétfőtől, március 20-tól a madridi múzeum aligazgatója, Miguel Falomir váltsa a bilbaói Guggenheim Múzeum élére visszatérő igazgatót, Miguel Zugazát. A minisztertanács március 17-én jóváhagyta a döntést, ezt a kormányszóvivő és kulturális miniszter, Íñigo Méndez de Vigo is bejelentette a Rajoy-kormány szokásos sajtótájékoztatóján.
Az 51 éves valenciai születésű Miguel Falomir a művészettörténet doktora, a Valenciai Egyetem rendes tanára 1997-től irányította az itáliai reneszánsz területét a Pradóban. 2015-ben Gabriele Finaldi helyébe lépett, amikor a londoni National Gallery élére hívták az addigi aligazgatót, így ő lett a kutatási és állagmegőrzési részleg helyettes vezetője is. Jelentős restaurálási programokat bíztak rá, ő tartotta kézben több – például a reneszánsz portrékról, Tizianóról, Tintorettóról, Raffaellóról vagy három éve a Fúriákról, az Istenek büntetéséről készült – időszaki kiállítás szervezését. Falomir nem akármilyen nemzetközi elismerésben részesült, amikor 2008 és 2010 között meghívták a CASVA (Center on Advanced Studies in the Visual Arts) program tanárának.
José Pedro Pérez Llorca, a tizenegy tagú védnöki testület elnöke eredetileg mást szeretett volna Falomir helyett a Prado élén látni, akit viszont Zugaza akart utódjának. Végül a leköszönő igazgató és Íñigo Méndez de Vigo tárcavezető nyomására Pérez Llorca beadta a derekát.
Zugaza azért is keserű szájízzel hagyja el a madridi Arany háromszög vezető múzeumát, mert legfontosabb terve, Picasso egyik főművének megszerzése nem sikerült. Ezt a kudarcot megerősítette Falomir is, aki a napokban adott interjút az El Paísnak. Az új igazgató hangsúlyozta, hogy bár 20 éve a Prado az európai múzeumok egyik beteg tagjának számított, és Zugaza vezetésének 15 éve alatt a látogatottság valóban örvendetes módon jelentősen növekedett, ő mégsem a számok és a látogatók folyamatos növelésében látja a jövőt. Aggódik a látogatók életkorának emelkedése miatt, ezért is szeretné, ha kortárs művek is helyet kapnának a múzeumban, akárcsak azt, hogy a jelenlegi, sok szempontból 19. századi koncepció is alkalmazkodna a jelen követelményeihez.
Az új épület
Zugaza távozását megelőzte egy évekig tartó huzavona a Zsófia Királyné Művészeti Központtal (Centro de Arte Reina Sofía) a Guernica elhelyezése kapcsán, és ebből kivette a részét Norman Foster is. Tavaly november 24-én a 81 éves, Pritzker-díjas (1999) brit építész és katalán kollégája, a 65 éves Carlos Rubio Carvajal kapta a megbízást, hogy 2500 m²-rel bővítsék a madridi Prado déli szárnyát, és háromszintesre növeljék a kiállítási területet.
A Foster and Partners tervezete több nemzetközi tekintélyt – köztük szintén két Pritzker-díjas kollégát –előzött meg: a portugál Eduardo Souto de Mourát, a holland Rem Kolhaast vagy a brit David Chipperfieldet. Fosternek és Rubio stúdiójának az a feladata, hogy a kívánt mértékben bővítsék a múzeum jelenleg 5400 m²-es épületszárnyát. Az átépítésre 30 millió euró áll rendelkezésre, de az esetleges plusz költség semmiképpen nem haladhatja meg az eredeti összeg ötödét, és 16 hónap alatt kell elkészíteni a terveket, majd összesen 30 hónap van a munkálatokra. Az átadás határideje a múzeum megnyitásának 200. évfordulója, vagyis 2019. november 19. lett volna ám Ínigo Méndez de Vigo, a kormányszóvivő és kulturális miniszter maga is elismerte, hogy az eredeti ütemezés tarthatatlan, és csak 2019-ben kezdődik a bővítés. 1819-ben ezen a napon adták át a Louvre-hoz hasonló intézményt Braganzai Izabella kezdeményezésére, aki (Bourbon) VII. Ferdinánd király (1808-1833) második, portugál felesége volt. Az 1640 táján emelt épület IV. Fülöp pihenőhelye volt a szomszédos Retiro-parkban, majd a hadsereg múzeuma lett, végül 2015-ben csatolták a Pradóhoz.
Az ABC szerint a Barcelonában született Rubio Carvajalnak (1950) alig van tapasztalata a múzeumépítésben, de hozzá kapcsolódik a főváros északi részében emelt Négy Torony nevű új felhőkarcolók egyike. Fosternek viszont annál több – a washingtoni Smithsonian, a bostoni Museum of Fine Arts, illetve a londoni British és az Imperial War Museum –, ezért is érdekes, miért éppen Rubióra esett a választása.
A múzeum és védnöksége még nem döntötte el, milyen kiállításokat terveznek a bővített szárnyban, de valószínű, hogy transzverzális és hosszú időre szóló tárlatok keretében kívánják majd bemutatni a jórészt a raktárakban rejlő kincseket. Az új épületszárny nemcsak a kiállítási és hasznos területet növeli meg, hanem környezetbarát is lesz.
A Guernica-ügy
José Pedro Pérez-Llorca, a Prado védnökségének elnöke november végén még kizárta, hogy a múzeum követelné a Guernicát a Zsófia Királyné Művészeti Központtól. Az ötlettel még José Luis Rodríguez Zapatero szocialista kormányzata (2004-2011) állt elő, mert azt akarta, hogy egy épületben legyen három nagy remekmű. Az új szárnyat egyfajta Békemúzeumként képzelte el: Velázqueztől a Breda átadása, Picassótól a Guernica és Goyától az 1808. május 3.: Madrid védőinek kivégzése körvonalazta volna a koncepciót. Zugaza végül alulmaradt ezzel a tervével, ezért november 30-án, a nyertes pályázat kihirdetése után pár nappal jelentette be, hogy távozik a legtöbb látogatót fogadó spanyolországi kulturális intézmény éléről. Tizenöt év után márciusban visszatér előző helyére, a bilbaói Guggenheim Múzeumba, ahol 1995 és 2001 között volt igazgató.
Norman Foster egy vele készült interjúban (december 7.) elárulta: valóban felvetette – az amerikai művészettörténész Jonathan Brownnal és a brit hispanista történész John Elliottal - együtt, hogy a kérdéses három mű a Pradóba kerüljön, de nem bocsátkozott részletekbe.
Idén 80 éve, hogy Picasso megfestette az 1937. április 26-án lebombázott baszkföldi kisváros szenvedéseit a párizsi világkiállításra (1937) május és június között. Legalábbis a hivatalos változat szerint. A művet a skandináv, majd angliai körút után 1940-ben Picasso kérésére szállították az Egyesült Államokba, ahol több hosszabb állomás után 1958 óta volt kiállítva a New York-i Modern Művészeti Múzeumban (MoMa). Végül 1981-ben került Spanyolországba, a Zsófia Királyné Művészeti Központba. A Guernica elhelyezése, vagyis új helye eddig időről időre napirendre került, kisebb-nagyobb vihart kavart, aztán minden maradt a régiben. Falomir közölte e heti interjújában, hogy lezártnak tekinti a Guernica kérdését.
Egy kis gyűjtemény-történet
Érdemes kiemelni két mozzanatot a Prado több mint 27 ezer darabos gyűjteményének viszontagságos történetéből. A napóleoni megszállás (1808-1814) végén a műtárgyak száma jelentősen megcsappant, mert az angol csapatok elöl menekülő spanyol király, I. József (a francia császár, Napóleon bátyja) több mint 200 kisebb és közepes méretű képet Párizsba akart szállítani, de azok végül az angol–portugál csapatok fővezére, Wellington herceg birtokába kerültek. (A nép csak Butykos Józsefként emlegette a gyűlölt Bonaparte-uralkodót feltételezett alkoholizmusa miatt, akit öccse, Napóleon ültetett a nyakukra.) Az angol főnemes hiába akarta visszaadni a képeket a spanyol királynak, az 1808 májusában a Napóleon által Bayonne-ban porig alázott VII. Ferdinánd a franciáktól való megszabadulása feletti nagy örömében ragaszkodott hozzá, hogy Arthur Wellesley tartsa meg a rendkívül értékes szállítmányt. Az angol művészettörténet azóta The Spanish Gift (a spanyol ajándék) néven tartja számon ezeket a műveket. Így most nem a Pradóban, hanem a londoni National Galleryben látható például Jan van Eycktől Az Arnolfini házaspár című kép, amely előtte az Apsley House-ban, Wellington londoni rezidenciáján volt 1842-ig.
A spanyol polgárháború (1936-1939) során kis híján újabb hasonló veszteség érte a múzeumot, mert a főváros elleni állandó olasz és német légitámadások miatt a képek nagy részét becsomagolták és nagy kerülőkkel Genfbe szállították, ahonnan csak a polgárháború befejezése után három évvel kerültek vissza.
