2017 a Guernica éve lesz
PICASSO
Picasso nem a baszk történelmi városka, Guernica lebombázásáról festette meg legismertebb képét, hanem a neki fontos magánéleti eseményeit örökítette meg - állítja José María Juarranz, az egykori művészettörténész egyetemi tanár...
| Sobieski Tamás |
2017-03-04 15:06 |
A művészettörténész csaknem 400 oldalas – az El País homályos, nem egyértelmű célzása szerint megjelenés előtt álló – munkájában ezt a több mint meghökkentő következtetést vonta le 14 évig tartó kutatásai alapján, amelynek az a lényege, hogy Picasso sosem akart politikai célú művet alkotni a Guernicával.
A spanyol polgárháború során (1936-1939) a náci Kondor-légió 1937. április 26-án hajtotta végre a történelem első szőnyegbombázását lakott területek ellen. A spanyol lapban megjelent január közepi ismertető szerint a francia fővárosban óriási tüntetést tartottak május elsején a Guernica elleni támadás hatására. Nem sokkal később Picasso megkapta a megbízást a kép elkészítésére Largo Caballerótól, az akkori spanyol szocialista kormányfőtől, hogy fesse meg a spanyol pavilonban kiállítandó művet a május végén kezdődő párizsi világkiállításra.
Picassót 1936-ban nevezték ki a Prado igazgatójának, de a támadás idején a Párizshoz közeli Trembley-sur-Mauldre-ban volt, ahol szeretőjével, Marie-Therèse Walterrel és lányukkal, Mayával töltötte a hétvégéket. Csakhogy vázlatai egyáltalán nem arra utaltak, hogy a lebombázott baszk városról akarna képet készíteni. Tudniillik már akkor eldöntötte, hogy saját életének és műveinek drámai pillanatait örökíti meg: az 1884-es andalúziai földrengést, bonyolult válását orosz feleségétől, Olga Hohlovától, szeretője, Marie-Therèse Walter súlyos betegségét, és Maya nehéz világra jöttét.
Picassónak kapóra jött az egyik baszk nacionalista politikus lelkes felkiáltása a kép láttán, akárcsak Paul Éluard, kommunista költő barátjának Guernica győzelme című verse is 1937-ből. Juarranz abban is saját elméletének alátámasztását látja, hogy Picasso sosem akarta megmagyarázni, mit is akart ábrázolni a művel.
De Juarranz tézise csak egy az újak közül, mert az El País arról is beszámolt, hogy a 80. évforduló alkalmából a Zsófia Királyné Művészeti Központban egy másik művészettörténész, a brit Timothy J. Clark készíti elő az április 4. és szeptember 4. között látható kiállítást – Pietà és terror Picassóban: a Guernicához vezető út címmel. A tárlattal Clark három krízisre helyezte a hangsúlyt, és azt akarta érzékeltetni, hogy Picassóban már jóval a festmény elkészülte előtt kezdett érlelődni a Guernica témája.
Tudniillik az 1920-as években a már 40 felett járó Picasso a kubizmussal addigra mindent elért, amit lehetett, és sokkolta az első világháború pusztítása, főleg a repülőké, amelyek percek alatt megsemmisíthették a kiszemelt célpontokat. De az a tény is megrémítette, hogy hirtelen megjelent két fiatal tehetség, Dalí és Miró, aki konceptuálisan már felülmúlta a befutott művészt. A harmadik alkotói válságot Clark is tapasztalja az őt körülvevő három nővel folytatott bonyolult kapcsolata miatt. Továbbra is Paulo, első gyermeke anyjának (Hohlova) férje, de közben 1927 óta együtt élt Marie-Therèse Walterrel, és már kezdi behálózni a sokoldalú művészt, a többek között fényképész Dora Maart (Henrietta Theodora Markovitch-ot), akkori múzsáját, aki 1936-tól lesz élettársa, és ő mutatja majd be majd a Guernica elkészülésének folyamatát.
Miguel Zugaza, a Prado nyáron távozó és igen sikeres igazgatója több interjúban cáfolta, hogy a Picasso-kép ügyében támadt ellentétek miatt is döntött a távozás bejelentése mellett. De Norman Foster, a Pritzker-díjas (1999) brit építész elismerte, valóban azt szeretné elérni, hogy Picasso képe átkerüljön a felújítandó Prado-szárnyba (jelenlegi helyéről, a Centro de Arte Reina Sofía Múzeumból, amelynek felújítását és átépítését éppen ő végezheti el. Foster azt is elismerte Zugaza távozásának hivatalos bejelentése után, hogy el tudná képzelni az egymáshoz közeli három múzeum (a Thyssen-Bormnemisza, a Prado és a Reina Sofía) összekapcsolását – méghozzá a járműforgalom megszüntetésével, hogy a gyalogosok, meg persze a turisták vegyék birtokba a felszabaduló területet.
Az El País másik cikkszerzőjének figyelmét persze nem kerülte el, hogy a Louvre is nagyon készül a 80. évfordulóra, ahol már január végén megrendezték a Nemzetközi Filmművészeti Napokat, amelyen bemutatták a műről és a hatására készült alkotásokat.
A sorozat keretében több neves rendező – többek között Emir Kusturica, Alain Resnais, Robert Flaherty és a baszk Iñaki Elizalde - rövidfilmjét vetítették le. A megemlékezésből a már 85 éves spanyol Carlos Saura sem maradt ki, aki már 2012-ben leforgatta volna a 33 nap című munkáját, benne Antonio Banderas főszereplésével – ő is málagai születésű, mint Picasso –, de akkor a spanyol bankmentőcsomag megszorításai miatt meghiúsult ez a szép terv. Most arra készül, hogy hamarosan mégis munkához láthat.
Saura már akkor hangsúlyozta, hogy a Guernicában Picassóra hatott az általa csodált Goya legismertebb látomása, A háború borzalmai című részkarc-sorozata. A filmtörténész Gisèle Breteau-Skira, a program összeállítója szerint a 8 méter hosszú, 4 méter magas kép már a méretei miatt is a filmvászonra kívánkozott, de filmszerűek a megfestett jelenetek is.
