©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A lemondás tudománya

A böjti hagyományoknál talán semmi sem árulkodik jobban arról, hogy mi fontos igazán a közösség és tagjai számára.

A kora tavaszi levegő illata, a böjti szelek tépázta bimbózó fák látványa, minden évben eszembe juttatja azokat a szép napokat, amikor az 1990-es években a hajdú-bihari görög katolikus falvakat jártam. A  régi és jelenbeli húsvétokról, böjtről és ünnepről beszélgetve a mélyen vallásos idős asszonyok a bizalmukba fogadtak, meséltek küzdelmes életükről, örömeikről, bánatukról. Feltárult előttem az egyszerű emberek lelki gazdagsága. Ezek a kevés iskolát végzett asszonyok képesek voltak évről évre nagy érzékenységgel újra átélni az evangéliumi történetet, s a feltámadásnak és a természet újjáéledésének egymást erősítő párhuzamosságát.

Hajdú-Bihar görög katolikus falvaiban

A görög katolikus nagyböjti hagyományok az ünnepre készülődés fizikai és lelki tartalmait egyesítik. Az emberi környezet megújítása, a falu tágabb környezete, a határ, árkok, kutak megtisztítása, a kertek, udvarok rendbetétele éppúgy része ennek az időszaknak, mint a lelki megtisztulás. A házak meszelését, az általános nagytakarítást a görög katolikus falvak asszonyai igyekeztek már virágvasárnap előtt elvégezni. „Az már nagyon utolsó, aki a nagyhétre hagyja a takarítást” – mondta a nagytakarítás időpontja után tudakozó kérdésemre egy nyíracsádi idős asszony. Az 1990-es évek első felében, nagyhéten, a görög katolikus falvakban sétálva mégis sok helyen fel lehetett figyelni a meszelés, nagytakarítás, nagymosás nyomaira. A testi tisztálkodás, férfiaknál a borotválkozás, hajnyírás szintén hozzátartozott az ünnepre való fizikai felkészüléshez.

Az asztal körül

A nagyböjti hagyományok leghatározottabban a táplálkozási szokásokban érhetők tetten. Az

Pattogatni való kukoricát árusító 
asszony a létavértesi piacon

önmegtartóztatás, a böjtölés gyakorlata tulajdonképpen a testi és a lelki tartalmakat egyesíti, hiszen a vallási előírások szerinti – sokszor a gyakorlatban az egyházi elvárásnál szigorúbb – önmegtartóztatás lelki mozzanatokat is hordoz, lelki energiákat is felszabadít. Egy hajdúböszörményi asszony az ünnepi előkészületek közben az egyik beszélgetésünk során elmondta, hogy azért szeret böjtölni, mert a nap végén olyan jó érzés tölti el, ha arra gondol, „hogy meg tudtam tartani, nem a bendőmet tömtem meg”.

A táplálkozásban a legszigorúbb önmegtartóztatás ideje a görög katolikusok számára a nagyböjt első hétfője és nagypéntek, ekkor főtt ételt egyáltalán nem fogyasztanak, többnyire pattogatott kukoricát és nyers ételeket, gyümölcsöt esznek. Amikor Nyíradonyban egy helyi idős asszonytól afelől érdeklődtem, hogy böjti napokon, jelesül nagypénteken, szoktak-e halat fogyasztani, a következő kissé értetlenkedő választ adta: „Hát vagy bűt, vagy nem bűt, az mán nem bűt, ha mindenféle jót eszik.”

Több mindenből

– Nekünk, görög katolikusoknak több jutott mindenből, a böjtből is – mondják, ugyancsak Hajdúböszörményben, s valóban, a görög katolikusok számára hamarabb kezdődik a böjt, és a hét napjai közül is többet (hétfő-szerda-péntek) tartanak böjtösnek, mint a római katolikusok.

A nagyböjti táplálkozási szokások fontos eleme volt egykor, hogy a főzőedényeket a böjt kezdetén hamulúggal főzték ki, és a böjt alatt csak ezeket a sovány edényeket használták. Az 1990-es évek közepén ennek a gyakorlatnak már csak az emléke élt.

Olajosok

Egy tepsi káposztás karingó

A görög katolikusok számára a böjtös étkezés legfontosabb alapanyaga a napraforgóolaj. A Hajdúságban a református környezetben élő görög katolikusokat olajosoknak csúfolták. Az olaj nemcsak azért kiemelt jelentőségű alapanyaga a böjti táplálkozásnak, mert a főtt ételekben a zsírt kizárólagosan ezzel helyettesítették, hanem azért is, mert a legegyszerűbb, gyakran nyers ételek kiegészítőjeként is állandóan használták. Az olajos kenyér, az olajos savanyú káposzta, a hajában főtt burgonya olajjal olyan eledel volt, melyet rendszeresen, sokszor a főétkezések között is fogyasztottak.

A karingó

Nagyböjt idején gyakran készítettek különböző pépes ételeket babból, borsóból, kukoricából, burgonyából. A bihari falvakban kedvelt étel volt a hús nélkül készített böjtös töltött káposzta. Savanyú káposztával ízesített különféle sült tészták is asztalra kerültek a böjti időszakban. Pocsajban párolt savanyú káposztával töltötték meg a rétestésztaszerű „káposztás durá”-t, Létavértesen pedig kelesztett tésztából formálták meg S alakban, s sütötték meg régebben a kemencékben, újabban a gáztűzhelyeken a „káposztás karingó”-t.

Páosz emelés szertartása Létavértesen

Az élet határain túl

A nagyböjti görög katolikus vallásos hagyományok sajátos elemei a halottakról való megemlékezések alkalmai. A böjti időszak szombati napjain templomi szertartás keretében emlékeznek meg a családok elhunyt hozzátartozóikról. Ezeket az alkalmakat a népnyelv halottak szombatjaként említi, s a helyi hagyományoktól függően két, három vagy több alkalommal kerül rá sor a nagyböjtben. A bihari falvakban ennél többször, Létavértesen például csak a virágvasárnapot közvetlenül megelőző szombaton nem végzik. Itt az egyházi szertartás során az elhunyt hívek nevének felolvasása közben a pap kétszer a levegőbe emel egy gyertyákkal díszített kalácsot, amelynek paosz a neve. A „paoszemelés” szertartása után a kalácsot széttördelik, s szétosztják a résztvevők között.

A nagyböjti vallásos és profán hagyományokban a görög katolikus hívek évről évre újra átélik az evangéliumi történetet, s ezzel párhuzamosan a természet tavaszi megújulását.

Magyar Márta, a debreceni Déri Múzeum muzeológusa az 1990-es évek közepén végzett intenzív terepmunkát Hajdú-Bihar megye görög katolikus közösségeiben, e rövid írás az akkori tapasztalatok, élmények egy lenyomata.

A fotók a Déri Múzeum Fotógyűjteményéből származnak, Magyari Márta a már említett terepmunka során készítette őket.