A jövő: zárt ajtók, rivalizálás és hullarablás?
Megyei múzeumok
Az egész múzeumi szakmát súlyosan érinti a legújabb, kormányhatározat. Hogy mennyire? Deme Pétert, Kálnoki-Gyöngyössy Mártont és Kaján Imrét kérdeztük.
| Berényi Marianna |
2012-04-05 17:16 |
Az egész múzeumi szakmát sokkolta a hír: 2012. április 3-án olyan kormányhatározat született, amely megszünteti a több mint százéves megyei múzeumi hálózatot, a tagintézményeket pedig a területileg illetékes települési önkormányzatokhoz rendeli. A szakmai szervezetek egyetértenek abban, hogy a szóban forgó 212 intézmény és 345, főleg állami tulajdonú műemléképület jövője nemcsak bizonytalanná vált, hanem egyenesen a pusztulás veszélye fenyegeti őket. (Hamvay Péter kapcsolódó cikke itt olvasható.)
A múzeumok észrevételei alapján a Pulszky Társaság már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a 2012. január 1-jével életbe lépett szervezeti változás, a megyei múzeumi szervezeteknek a Megyei Intézményfenntartó Központok (MIK) alá való besorolása gátolta vagy nehezítette a szakmai feladatok színvonalas ellátását. Egyértelművé vált, hogy az újonnan létrehozott struktúra nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Amikor azonban felmerült, hogy a kormányzat ezt a problémát a mára már kihirdetett kormányhatározatnak megfelelően próbálja orvosolni, valamennyi szakmai szervezet igyekezett a megyei múzeumi hálózat, a többlépcsős intézményrendszer fenntartásának jelentőségére felhívni a figyelmet. A Megyei Múzeumok Igazgatóságának Szövetsége például egy miniszterelnöknek írt levélben tárta föl azt az évtizedes folyamatot, amelynek során a szervezet egy összefüggő közigazgatási egység – a megye – tudományos, örökségvédelmi, kultúrpolitikai tengelyévé vált. Ennek köszönhetően a nagyobb technikai hátteret, ráfordítást, speciális tudást igénylő tevékenységeket koncentrálhatta (régészet, restaurálás, pályázatírás), az egyes feladatokat pedig a szétaprózódott intézményrendszerben költséghatékony módon, folyamatosan emelkedő színvonalon valósíthatta meg.
A kormányzat a szakmai érvek ellenére a héten mégis úgy döntött, nem kívánja tovább fenntartani ezt a modellt. A most kiadott határozat viszont még nyitva hagyja a kérdést: milyen lesz a jövő vidéki múzeuma? Lesz-e egyáltalán jövőjük a vidéki múzeumoknak?
Azzal a kérdéssel, hogy mit jelent a vidéki múzeumok számára a gyakorlatban a határozat, Deme Péterhez, a Pulszky Társaság elnökéhez, Kálnoki-Gyöngyössy Mártonhoz, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága vezetőjéhez, a Megyei Múzeumok Igazgatósága Szövetségének elnökéhez és Kaján Imréhez, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetőjéhez, az NKA Múzeumi Kollégiumának egykori elnökéhez fordultunk.
Nemcsak a jóakaraton múlik
– A megyei múzeumi szervezetekre vonatkozó döntés súlyos veszélyeket rejt magában. Már abban sem vagyok biztos, hogy minden megyeszékhely, megyei jogú város képes, kész és alkalmas a megyei múzeum (múzeumi központ) átvételére, nem beszélve arról, hogy Pest és Komárom-Esztergom megye külön is kérdőjel ebből a szempontból, hiszen a megyei múzeumi igazgatóság nem a megyeszékhelyen található. Abban viszont biztos vagyok, hogy a megyei múzeumi szervezetek tagintézményeit számos esetben nem fogják tudni és/vagy akarni átvenni a települési önkormányzatok. Legalábbis addig nem, amíg nem látják biztosítva a finanszírozást a központi forrásból – fogalmazott Deme Péter, akinek sejtéseit igazolja az azóta megjelent hír: Pécs önkormányzata tiltakozik, mert forráshiányos költségvetésükből, nem tudnák működtetni a múzeumokat.
Ismételten leszögezem – emelte ki az elnök –, a Pulszky Társaság véleménye szerint nem volt jó döntés a megyei múzeumi szervezetek gyors fenntartóváltása 2011 végén. Helyesebbnek gondoltuk volna, gondolnánk a hálózatok egyben tartását, vagyis az állami irányítást. Ha azonban immár ez nem lehetséges, mert a kormányhatározattal a politika, a kormányzat a másik irányban lépett, akkor azért kell mindent megtennünk, hogy a múzeumok látható tevékenységét szolgáló „láthatatlan” szolgáltatásokat (régészetet, restaurálást, műtárgyvédelmet, tudományos feldolgozást, közművelődést, múzeumpedagógiát stb.) ne számolják, ne számolhassák fel. Ezek nélkül ugyanis nem egyes múzeumok, muzeális intézmények szűnnek meg, hanem az egész magyar múzeumi bázis szenved kivédhetetlen károkat. Vagyis a nemzet szellemi és tárgyi kulturális öröksége – mondta Deme Péter a Pulszky Társaság – Múzeumi Egyesület elnöke.
Akadályozzuk meg a hullarablást!
– Már biztos, hogy a több évtizedes múltra visszatekintő megyei múzeumi rendszer ebben a formában megszűnik. Ennél többet azonban nem tudunk – válaszolta arra a kérdésre Kálnoki-Gyöngyössy Márton, mit jelent a gyakorlatban a határozat. – Lesznek városi múzeumok, lesznek országos múzeumok, a középszint viszont eltűnik. Maga a törvénymódosítás (1997. évi 140. törv.) még nem készült el, a tervezet szövege még nem ismert, nem tudjuk, mit fog tartalmazni. A kormányhatározat szerint április 30-ig kerülünk át a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz, utána kezd el a miniszter tárgyalni a területileg illetékes települési önkormányzatok polgármesterivel az adott múzeumi egységek átadásáról. Kálnoki arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormányhatározat egyelőre nem foglalkozik azzal a kérdéssel, mi lesz, ha egy önkormányzat nem tart vagy nem tarthat igényt a területén működő múzeumra. Szerinte ilyen esetben sokféle forgatókönyv elképzelhető, de a legvalószínűbb, hogy vagy bezárják az intézményt, vagy elszállítják a tárgyakat másik intézménybe.
Hogy mit tehetnek ebben a helyzetben a múzeumok? A megyei múzeumi igazgató szerint egyvalamire kellene törekedniük, hogy ne induljon be a hullarablás folyamata, mert ez biztos rosszat tesz a nemzeti kulturális örökségnek. Nem szabad, hogy a kulturális szféra különböző szereplői válogathassanak, osztozkodhassanak a pusztuló gyűjteményeken vagy egyes részeiken. Ez könnyen fosztogatássá alakulhat – emelte ki Kálnoki-Gyöngyössy Márton.
A másik probléma, amelyre a múzeumvezető felhívta a figyelmet, a többszintű intézményrendszer megszüntetése. – Akik elkészítették ezt az anyagot, elfelejtették megemlíteni, hogy a környező országok múzeumi intézményrendszere többszintű. Akár Ausztriára, akár Szlovákiára, akár Romániára vagy Franciaországra, Németországra gondolunk, alapvetően a megyei, tartományi szint erős. Ausztriában külön törvény van a tartományi múzeumokról. Ehhez képest, a középszint eltűnése nálunk egyfajta visszalépés lesz – mondta Kálnoki-Gyöngyössy. − A középszintnek ráadásul több évtizedes múltja van Magyarországon, az első vármegyei múzeum a 19. században jött létre. Jó 150 éves, folyamatosan fejlődő rendszer végét jelenti az új modell. Egyvalamire azonban mindenkinek fel kell készülni: azon túl, hogy sok múzeum megszűnik, a meglévők színvonalas működtetése kétszer, háromszor annyiba fog kerülni, mint eddig. Mindenütt szükség lesz kiállításrendezőre, restaurátorra, régészre, minden olyan funkcióra, amit a megyei múzeumi hálózat eddig központilag meg tudott valósítani.
− A kormányhatározat egyértelműen jelzi, hogy Magyarország letér arról az útról, amelyen a környező országok járnak. De hogy hová, merre, azt egyelőre nem tudjuk. Nem látom, hogy e mögött a döntés mögött milyen kultúrpolitikai megalapozottság van – mondja Kálnoki-Gyöngyössy Márton, néhány napja újonnan kinevezett megyei múzeumi igazgató. Újabb kérdés, hogy milyen szervezet irányítására kapta a megbízatását?
Partnerekből riválisok
Egyértelmű, hogy nem sok jóval kecsegtet, ha a városi múzeumok az önkormányzatok fenntartásába kerülnek – fogalmaz Kaján Imre, a Zala megyei múzeumok igazgatója. − Nálunk az előző, 2011-es évekhez képest 5 százalékos volt a megvonás, és évek óta 45 százalékos a finanszírozás. Ha a megyei múzeum megszűnik, a különváló három intézménynek (Göcseji Múzeum, Balatoni Múzeum, Thúry György Múzeum) ezen az amúgy is kevés pénzen kell osztoznia. Elképzelni is rossz, mi alapján döntenek például arról, hogy a rendelkezésre álló összegből melyik múzeum tárgyát restaurálják majd! Nagykanizsáról már érkeztek hírek, hogy azok a képviselők, akik korábban sérelmezték a múzeum visszaminősítését, most elképzelhetetlennek tartják az intézmény finanszírozását. Kíváncsi vagyok, mit szól majd a milliós tételt jelentő rezsiköltséghez az a keszthelyi önkormányzat, amelyik eddig egyébként évente több százezer forinttal támogatta a múzeum költségvetését – mondja Kaján Imre, aki újabb vitára okot adó felvetéssel folytatta a beszélgetést: – Melyik intézmény kapja meg az olyan magas bevétellel járó feladatokat, mint a régészet? A helyi múzeumok fogják a régészeti ásatásokat levezényelni? Van elég szakemberük?
− Egyvalamiben bízom, folytatja a Zala megyei múzeumvezető, a határozatban olvasható sok óvatoskodó megfogalmazás pozitív irányba módosul, mielőtt törvénybe foglalják. Ha így marad, két lehetséges út áll előttünk. Egyrészt a múzeumok egyszemélyes intézményekké válnak. Másrészt a picik még kisebbek lesznek, olyan kiállítóhelyek, ahol alapvetően semmi sem történik. Ennek hátulütőit már tapasztalhattuk: az egy-két személyes kismúzeumok nem tudják felvenni a versenyt, nem tudják az európai uniós pályázati forrásokat megcélozni.
Sajnos Magyarországon – mondjuk az Egyesült Államokkal szemben – nem lehet a társadalom eltartó képességre apellálni. A múzeumi tudás pedig alkalmas lenne arra, hogy erősítse ezt a folyamatot. Ahhoz azonban ki kell a múzeumoknak nevelniük egy olyan generációt, amely érti ennek fontosságát. Ez a folyamat az elmúlt évtizedeken a legtöbb vidéki múzeumban elindult, kérdés, hogy fenntartható-e a megyei múzeumi szervezet megszűnése után is ez a fejlődés.
Arra a kérdésre tehát, hogy miként érinti a vidéki múzeumokat az új kormányhatározat, egyértelmű a válasz: hátrányosan. Az előttünk álló időszak viszont sorsdöntő lehet: végképp, vagy csak egy időre kerül lehetetlen helyzetbe a vidéki magyar muzeológia?
