Ki minek a mestere?

Az Év tájház-vezetője

Idén Verbőczi Gyuláné, az Ócsai Tájház munkatársa kapta az Év tájház-vezetője díjat.

Magyar Múzeumok Online 2012-04-28 09:00
Cikk küldése e-mail:

A 2012. évi Tájházszövetség tisztújító közgyűlésén többek közt  a X. Országos Találkozó programjait és előkészületi feladatait tárgyalták meg a szakemberek, a közgyűlésen bemutatták a szervezet új kiadványát, a Tájház vezetési ismeretek című kötetet, és a nap folyamán átadták az Év tájház-vezetője díjat is, amelyre Verbőczi Gyulánét, az Ócsai Tájház vezetőjét tartották érdemesnek.

A közgyűlést dr. Bereczki Ibolyának, a Magyarországi Tájházak Szövetsége elnökének köszöntője indította, ezt követően a Tájházszövetség közgyűlésen megvitatták a 2011-ben elvégzett szakmai és gazdálkodási tevékenységét, a 2012. évi munka- és költségtervet, majd elfogadták a közhasznúsági jelentést és a Felügyelő Bizottság jelentését.

Díjazták az Év tájház-vezetőjét, amely kitüntetést idén az Elnökség döntése alapján Verbőczi Gyuláné, az Ócsai Tájház vezetője érdemelte ki. A közgyűlésen dr. Bereczki Ibolya elnök és Füzes Endre tiszteletbeli elnök nyújtotta át a díjat és az oklevelet. Az ünnepélyes átadó után a tagság döntött még az alapszabályt érintő módosításokról is. Ezt követette a szervezet tisztújítása, a Szövetség elnöke három évre ismét dr. Bereczki Ibolya, ügyvezető elnöke Hegedűsné Majnár Márta lett. Két új elnökségi tag koordinálja ezentúl az észak-keleti országrészben a szövetség munkáját: Berecz Lászlóné, a Matyó Népművészeti Egyesület elnöke, továbbá Bihari Horváth László, az Észak-Bihari Muzeológiai Szakszolgálat vezetője.

A Tájházszövetség X. Országos Találkozójának helyszínét a rendező település, Hajdúböszörmény részéről Feketéné Molnár Erzsébet, a Népi Hajdúház vezetője mutatta be, majd Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető elnök az esemény programját, tematikáját ismertette. A „Kreatív ipar – kézművesség, tárgyalkotó népművészet tájházainkban” címmel

2012. október 4. és 7. között a területfejlesztési forrásokról, a kulturális ipar, kreatív ipar lehetőségeiről, a kistelepülések élhetőbbé tételéről, hazai népművészeti egyesületek tárgyalkotó tevékenységéről hallhatnak majd értékes előadásokat, és ismerhetnek meg sikeres példákat, jó gyakorlatokat az országos találkozó résztvevői.

 

Az Év tájház-vezetője

Az Év tájház-vezetője elismerésre az Elnökség döntése alapján negyedik alkalommal Verbőczi Gyulánét, az Ócsai Tájház vezetőjét tartotta érdemesnek.

 Verbőczi Gyuláné, az Ócsai Tájházat változatos kiállításokkal és tematikus programsorozatokkal tette ismertté Ócsán és környékén, valamint az egész országban. Legnépszerűbb programjai a „Kaláka szombat” elnevezésű kézműves foglalkozások, a „Ki minek a mestere” nevű kismesterség bemutatók, a „Fűben, fában” című gyógynövényismereti túrák, valamint a „Kaláka Nyár” nevű természetismereti és hagyományőrző nyári tábor.

Verbőczi Gyuláné a tájház lelkes irányítója, kézműves programok vezetője, kiállítások kivitelezője. A tájházban immáron tizenhárom éve végzi munkáját. Az utóbbi években jelentős pályázati támogatásból népszerűsítette programjaival a település hagyományait, szerzett felejthetetlen pillanatokat az ide látogatóknak. Lelkesedése, a gyerekek iránti szeretete jól szervezett múzeumpedagógiai programjain is átsugárzik.

Mitől jó egy tájház?

Hétéves a Magyarországi Tájházak Szövetsége

A 70-es években divat volt tájházat alapítani, majd eljött az idő, amikor ezek a kiállítások inkább tehertételként jelentek meg a kis önkormányzatok költségvetésében. A 90-es évek második felétől egyre több...

2009. december 12. Bereczki Ibolya

Tájházak és emlékházak – frissítve

Közel 200 tájház és több, mint 70 irodalmi emlékház szerepel a NeFMI Kultúráért Felelős Államtitkársága által márciusban közzétett, aktualizált listán.

2012. április 04. Magyar Múzeumok Online

Néhány ok, amiért érdemes Gyömrőre menni

Kossuth hangja és a helyi tradíció

Gyömrőt Budapesttől délkeletre haladva az Alföld északi határán, a Gödöllői-dombság lábánál találjuk. De miért is utazzunk oda?

2011. szeptember 09. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...